Móric, Tamás2019. szeptember 22., vasárnap
Tudomány

Mire jó a zeneterápia?

2003.09.17.Admin
National Geographic Magyarország

Amikor a szóbeli kifejezőkészség lelki okok miatt károsodik, zeneterápiával igen jó eredmények érhetőek el autista, skizofrén illetve magatartási zavarokkal küzdő gyermekeknél, skizofrén, neurotikus valamint szenvedélybeteg felnőtteknél.
Kapcsolódó cikkünk: Miért szép a zene?

Nagy-György Attila, szocioterapeuta, művészetterapeuta szerint a zeneterápia az egyéb művészetterápiákhoz hasonlóan, olyan esetekben alkalmazható, amikor a verbalitás, azaz a szóbeli kifejezőkészség valamilyen lelki folyamat kapcsán károsodott, így a párbeszéden alapuló pszichoterápia nem hatékony.

A szakember szerint igen jó eredmények érhetők el alkalmazásával autista, skizofrén illetve magatartási zavarokkal küzdő gyermekeknél, skizofrén, neurotikus valamint szenvedélybeteg felnőtteknél.

A zeneterápia főbb módszerei

A művészetterápiákban, ezen belül a zene-, mozgás-, képzőművészeti, biblioterápiában (irodalmi terápia) két fő irányzat létezik. Az egyik szerint a terapeutának járatosnak kell lennie az adott művészeti irányzat terén, így a pácienssel közös alkotói folyamat révén járhatnak a személyes problémák végére. A másik irányzat lényege, hogy a terapeuta is lehet laikus, így a művészet kizárólag érzelmi hatások révén válhat a kezelés hatékony eszközévé – mondta el Nagy-György Attila.

Zeneterápia végezhető egyénileg és csoportban, formája lehet aktív és passzív. Aktív terápia során a páciens vagy a csoport hangszereket (általában ritmushangszereket, dobokat) kapnak, és ezen kezdenek játszani. Egyéni terápia esetén előfordulhat, hogy erre a terapeuta „válaszol”, így zenei, ritmikai párbeszéd alakulhat ki. Csoportban többszereplős „beszélgetés” jöhet létre a hangszerek nyelvén, amelyet minden esetben a megélt érzelmek verbális átbeszélése követ.

A passzív terápia során a páciens és terapeuta közösen meghallgatnak egy vagy több zenei művet, és ezután történik a felmerült érzések, gondolatok megbeszélése.

Gyerekeknél is alkalmazható

Gyermekcsoportokban is hasonlóképpen zeneterápiás alapelvek alkalmazhatók. Aktív zeneterápia során a csoport tagjai általában ritmikus feladatokat kapnak hangszerek (dobok, csörgők, xilofon) vagy saját kezük (taps) alkalmazásával, a cél, hogy a csoportban összhang alakuljon ki, a gyerekek odafigyeljenek egymásra, megtalálják helyüket az egység részeként. A csoportdinamika felderítését szolgálja pl. az a játék, melyben a terapeuta az egyik gyereket karmesternek jelöli ki, az ő feladata, hogy intésekkel, karmozdulatokkal jelezze, ki, mikor és mennyi ideig zenéljen. Ilyen helyzetben könnyen felismerhetőek a deviáns magatartásformák, pl. ha valamelyik gyerek képtelen tiszteletben tartani mások játékát, saját magát folyamatosan előtérbe helyezi, beledobol mások „szólójába”, stb.

Passzív zeneterápia során a csoport zenét hallgat, majd a terapeuta beszélgetést kezdeményez, vagy megkéri a gyerekeket, rajzolják le azokat az érzéseket, melyek a zene hallgatása közben keletkeztek bennük. Ily módon fény derülhet korábban fel nem ismert szorongásokra, félelmekre, ki nem mondott érzésekre.

Nagy-György Attila elmondása szerint a művészetterápiáknak nem titkolt célja az is, hogy a művészeteket megszerettesse, beépítse a páciensek mindennapjaiba. Hiszen mindannyian érezzük: „lehet, hogy az iskolában nem szerettették meg velünk a zenét, mozgást, stb., mégis hatással van ránk”.

A zeneterápia fogalma
A zeneterápia definícióját az európai országok zeneterápiás szervezeteiből alakult Európai Bizottság Klinikai Gyakorlati Csoportja az alábbiak szerint határozott meg: „Zeneterápia során a képzett zeneterapeuta egy tervezett folyamatban használja a zenét vagy zenei elemeket (hang, ritmus, dallam, harmónia, dinamika) annak érdekében, hogy elősegítse a kommunikációt, kapcsolatokat, tanulást, kifejezést, mobilizációt, szervezést, szerveződést. Ezek mellett pedig terápiás hatást gyakoroljon fizikai, emocionális, mentális, szociális és kognitív területeken. A zeneterápia célja, hogy az egyén lehetőségeit feltérképezze és / vagy sérült funkcióit helyreállítsa, így jobb intrapszichés és/vagy interperszonális integrációt tegyen lehetővé, s a prevenció, rehabilitáció vagy kezelés következtében az egyén minőségileg jobb életet élhessen.”

Kapcsolódó cikkünk:
Miért szép a zene?

Hozzászólások

Mit tudunk a szülői gondviselés idegrendszeri hátteréről?

Mit tudunk a szülői gondviselés idegrendszeri hátteréről?

A szülői gondviselés az állatfajok jelentős részénél alapvető fontosságú a túlélés szempontjából.

Testvériesen osztoznak a napraforgók a talaj tápanyagain

Testvériesen osztoznak a napraforgók a talaj tápanyagain

A kanadai Albertai Egyetem kutatói kísérleteztek

Nem is olyan kivételes a különlegesnek hitt csillag

Nem is olyan kivételes a különlegesnek hitt csillag

A távoli objektum időnként elsötétedik, egy új kutatás szerint ugyanakkor ebben nincs semmi különös.

Kitörésre készül a Naprendszer egyik legaktívabb vulkánja

Kitörésre készül a Naprendszer egyik legaktívabb vulkánja

A Jupiter egyik holdján, az Ión bármikor kitörhet az égitest legnagyobb tűzhányója.

2024 második felében landolhat ember a Holdon

2024 második felében landolhat ember a Holdon

Mike Pence alelnök márciusban tűzte ki a 2024-es célt, most újabb részletek derültek ki a NASA Hold-programjáról.

National Geographic 2019. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket