Rafael, Dina2019. június 20., csütörtök
Tudomány

Agykutatás – a zenészeknek több van a fejükben

2003.10.30.Admin
National Geographic Magyarország

A zenészeknek – akár amatőrökről, akár hivatásos muzsikusokról van szó – fejlettebb az agyuk, mint az átlagembereké –állítják német kutatók.

Mindegy, hogy valaki csak hobbiból zenél, vagy professzionálisan műveli a zenét, német és amerikai tudósok vizsgálatai szerint ugyanis akik rendszeresen muzsikálnak, azoknak a látással, hallással és testmozgással kapcsolatos agyi régióik kiterjedtebbek, mint az átlagember hasonló szervei – írja a Spiegel Online.

A Spiegel által idézett kutatást a jénai Friedrich-Schiller-Universität és a bostoni Harvard Medical School közösen végezte. Az összehasonlítás alapjául olyan személyek vizsgálata szolgált, akik vagy egyáltalán nem foglalkoznak zenével, vagy amatőrként zenélnek, vagy a zenéből élnek.

„Először vizsgáltuk a tesztszemélyek egész agyát, hogy különbségekre találhassunk” – magyarázta a jénai agykutató, Christian Gaser. „És meg is találtuk őket” – tette hozzá rögtön.

A mágneses rezonancia-tomográfia segítségével sikerült egyértelműen megmutatni a kutatócsoportoknak azt, hogy a zenészeknek fejlettebbek bizonyos agyterületeik, mint a nem-zenészeknek. Szürkeállományuk ugyanis nagyobb volt a zenészeknek a látásáért, a hallásért és a mozgáskoordinációért felelős területeken.

A fej felső felében találhatók a kontroll- és a koordinációs funkciók – magyarázta Gaser –, és itt nagyobb agytömeget tapasztaltak (néhány százalékkal) a zenészeknél, mint a nem-zenészeknél. A látást és a mozgást összekapcsoló agyi területeken (ez a fejtető hátsó részénél található) hasonló eredményre jutottak – tette hozzá a jénai tudós. A zongoristák vizsgálatánál az is kiderült, hogy bal kezüket sokkal többször használják az átlagembereknél.

A vizsgálat eredményeiről általánosságban elmondhatjuk, hogy a rendszeres és állandó gyakorlás pozitívan hat az agy növekedésére – mondta Gaser. Az agy tulajdonképpen ugyanúgy működik ilyen esetekben, mint amikor a sportolók edzenek, és izmaik fejlődésnek indulnak.

Hozzászólások

Heti két óra természetre van szükségünk

Heti két óra természetre van szükségünk

Az emberiség elsöprő többsége a természettől elszakadva él, s ennek ára van.

Grönland egyetlen nap alatt 2 milliárd tonna jeget vesztett

Grönland egyetlen nap alatt 2 milliárd tonna jeget vesztett

Grönlandon megint extrém meleg alakult ki, a szakértők szerint ismét megdőlhet a jégveszteségi rekord.

Újabb mumifikálódott ősemlősökre bukkantak Szibériában

Újabb mumifikálódott ősemlősökre bukkantak Szibériában

2019. június elején a permafroszt fogságából ősemlősök újabb mumifikálódott maradványait szabadították ki.

Testünkben elváltozást okozhat az okostelefonok használata

Testünkben elváltozást okozhat az okostelefonok használata

Úgy tűnik, a képernyő tartós nézése kinövést hozhat létre a koponya hátulján.

Konyhasót találtak az Europa felszínén

Konyhasót találtak az Europa felszínén

A Jupiter egyik legizgalmasabb holdján, az Europán a Hubble felvételeinek elemzésével konyhasóra bukkantak

National Geographic 2019. júniusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 800 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket