Aliz, Vanda, Huba, Klementina2019. november 14., csütörtök
Tudomány

Ha a gyerek későn kezd beszélni…

2003.12.01.Admin
National Geographic Magyarország

A beszéd késlekedésének hátterében biológiai okok állhatnak. Az agy funkcionális mágnesrezonanciás vizsgálata érdekes eltéréseket mutatott ki a normál és a késleltetett beszédfejlődésű gyerekek között.

A legtöbb gyerek egyéves korára kimondja az első szavakat, hároméves korában pedig már egyszerű mondatokat is alkalmaz. A totyogók mintegy két százalékánál ez a folyamat valamilyen okból késlekedik. Ilyen ok lehet az érzelmi vagy értelmi elmaradottság, születési komplikációk, ajak- és/vagy szájpadhasadék, fejlődési rendellenességek, halláscsökkenés vagy az ingerszegény környezet.

A Miami Gyermekkórház kutatói funkcionális mágnesrezonanciás (fMRI) vizsgálattal figyelték meg az egészséges és késleltetett beszédfejlődésű gyermekek agyműködése közötti eltéréseket, eredményeiket a Radiology című folyóiratban tették közzé.

Jobb vagy bal?

A tanulmányban harmincöt normál és tizenhét késleltetett beszédfejlődésű gyermek vett részt, életkoruk kettő és nyolc év között változott. A kutatók először standard MRI felvételt készítettek, és megállapították, hogy mindegyik gyereknél normális az agy szerkezete.

Ezt követően minden gyereknek lejátszottak egy magnófelvételt, melyen az édesanyjuk beszélt, és eközben funkcionális MRI (fMRI) felvételt készítettek. Ennek lényege, hogy a berendezés azt detektálja, melyik agyterület jut az adott helyzetben (itt a passzív hallgatás során) több oxigénhez, hiszen a nagyobb oxigén-felhasználás fokozott aktivitásnak felel meg.

Az ép beszédfejlődésű gyerekek ötvenkét százalékánál a bal agyféltekében, míg a késleltetett verbalitású gyerekek hatvannégy százalékánál a jobb féltekében mutatkozott fokozott aktivitás. Amikor azonban csak a háromévesnél idősebb gyerekek vizsgálati eredményeit vették figyelembe, a kutatók azt tapasztalták, hogy a lassabban fejlődő gyerekek nyolcvanhárom százalékánál a jobb, míg az egészségesek hetvenegy százalékánál a bal agyféltekében fokozódott az aktivitás.

Alternatív hálózat

Dr. Nolan Altman, a kutatás vezetője elmondta, hogy normál körülmények között a bal agyfélteke felelős a nyelvi készségekért. A késleltetett fejlődés során valószínűleg az idegsejtek közötti kapcsolatok is más elrendeződésben alakulnak ki, mint a többi gyereknél.

Ez azonban nem feltétlenül negatív jelenség, hiszen arról van szó, hogy az agy képes létrehozni alternatív kapcsolódási rendszereket, amennyiben az általános beszédközpontok nem működnek megfelelően. Így több, kisebb központ áll a beszéd szolgálatába, és valamelyest megkésve, de végül teljesen pótolják az eredeti hiányosságot.

Hozzászólások

Változik a marsi légkör oxigéntartalma

Változik a marsi légkör oxigéntartalma

A Curiosity marsjáró Gale-kráterben három marsi év során végzett méréseit elemezték.

Aquapónia, avagy vízben növő zöldségek

Aquapónia, avagy vízben növő zöldségek

Csak a klasszikus felfogás szerint kell talaj ahhoz, hogy növényeket termesszünk.

Hivatalosan bejegyezték az ebola elleni védőoltást

Hivatalosan bejegyezték az ebola elleni védőoltást

Kísérleti jelleggel már sok százezren kapták már meg, mostantól pedig megnyílik az út a kiterjedt alkalmazása előtt is.

Fél évszázada nem látott áradás csapott le Velencére

Fél évszázada nem látott áradás csapott le Velencére

Ketten életüket vesztették, a károk súlyosak.

Azonosították a világháborús tengeralattjáró roncsát

Azonosították a világháborús tengeralattjáró roncsát

A USS Grayback maradványai Okinava közelében, 435 méteres mélységben kerültek elő.

National Geographic 2019. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket