István, Bernát2019. augusztus 20., kedd
Tudomány

Ausztrál áttörés a teleportálásban

2004.05.10.Admin
National Geographic Magyarország

Ausztrál és kanadai tudósok egy szignált teleportáltak, amelyet több fogadóállomásra is sikerült eljuttatniuk. A kísérlet áttörést jelenthet a szupergyors kommunikáció és a feltörhetetlen kódolástechnika területén.

Ausztrál és kanadai tudósok szubatomi részecskéket teleportáltak – adta hírül a Physical Review Letters című szaklap legfrissebb száma.

Az Australian National University (ANU) és a kanadai University of Calgary együttműködése során az Ausztráliában dolgozó Ping Koy Lam és csapata egész pontosan egy szignált teleportált fogadók egy csoportjának.

Csoportos kísérlet

A sci-fi filmekből ismert utazási mód lényege, hogy egy dolgot előállítanak, szétszednek, majd újra összeraknak egy másik helyen – és mindezt egy szemvillanás alatt.

A kísérlet újdonsága az, hogy egyszerre több fogadóhely is megkapta a jelet: sőt, a jel egyetlen „fogadóállomáson” értelmezhetetlen, csak több fogadó együttesen képes megérteni azt. Azaz, például, ha 15 személynek küldték az üzenetet, akkor csak nyolc befogadó együttes „olvasásakor” fejthető meg a kód.

Mindennek a titkosításban, a lehallgatás elleni védekezésben és a számítástechnika egyéb területein van nagy jelentősége. A teleportálás sajátossága, hogy az így továbbított üzenetet nem lehet lemásolni, és „küldés” közben sem lehet „elfogni”, mert az „út közben teljesen értelmezhetetlen”.

Korábban lézersugarat teleportáltak

Ping Koy Lam nem ismeretlen a teleportálás tudományterületén belül: az Ausztráliában dolgozó fizikusnak 2002-ben már sikerült egy lézersugarat teleportálnia két pont között. A lézersugarat sikeresen lebontották az egyik helyen, majd újraépítették egy körülbelül egy méterre lévő másikon egyetlen szemvillanás alatt.

Az ausztrál kutatók korábbi kísérleteikben az úgynevezett “kvantum-összefonódás” jelenségét használták ki. Ez azt jelenti, hogy az egyidőben létrehozott két fénynyaláb tulajdonságai kiegészítik egymást, akkor is, ha a sugarak egymástól távol vannak. Ha az egyik fénysugarat valamiféle hatás éri, a másik is reagál. Albert Einstein ezt „kísérteties távoli hatásnak” nevezte.

Hangjel után következik a beszéd?

A mostani kísérletben Ping Koy Lam egy magas frekvenciájú hangüzenetet bontott fel, majd azt továbbította három különböző helyre. A tudós szerint a jövőben elképzelhető beszéd és írott szöveg továbbítása is. A mostani kísérlet érdekessége az, hogy bármelyik két fogadóállomás együttesen az információ 100 százalékát megfejthette, egyedül viszont senki sem tudta értelmezni a jelet.

Az amerikai California Institute of Technology munkatársai már 1998-ban bizonyították, hogy a teleportálás elvben lehetséges, és egy 2001-es kísérletben ezt meg is erősítették. Az ausztrál tudósok 2002 óta foglalkoznak a teleportálással.

Hozzászólások

Gyík volt a négyszárnyú dinoszaurusz utolsó vacsorája

Gyík volt a négyszárnyú dinoszaurusz utolsó vacsorája

A húsevő dinoszaurusz kiváló megtartású kövületének tüzetesebb tanulmányozása során a kutatók váratlan felfedezésre jutottak.

Szupernóvából származó vasra bukkantak az Antarktiszon

Szupernóvából származó vasra bukkantak az Antarktiszon

2015-ben gyűjtötték be az Antarktiszon azt a hómintát, amelyből német kutatók most egy közeli szupernóva robbanására utaló vasat tudtak kivonni.

Magyar orvoscsapat vezetésével választották szét a fejüknél összenőtt ikreket

Magyar orvoscsapat vezetésével választották szét a fejüknél összenőtt ikreket

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvoscsapatát 2017-ben kérték fel a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikrek szétválasztására.

Számít mit gondol az oktató az intelligenciáról?

Számít mit gondol az oktató az intelligenciáról?

Egy új kutatás eredményei szerint hatással van a diákok teljesítményére a tanárok vélekedése az intelligenciáról és ez befolyásolhatja az úgynevezett STEM területek vonzerejét is.

Új módszert keresnek a rakéták újrahasznosítására

Új módszert keresnek a rakéták újrahasznosítására

Sok riválisához hasonlóan a Rocket Lab is elkezd kísérletezni a rakéták első fokozatának újrahasznosításával.

National Geographic 2019. augusztusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket