Diána, József2019. szeptember 18., szerda
Tudomány

Remény az izomsorvadásban szenvedőknek

2004.06.24.Admin
National Geographic Magyarország

Bár a felnőttek nem csekély hányada nem lenne rá képes, egy ötéves német kisfiú akár három és fél kilós súlyzókat is emelget. A gyermek dagadó izmai kétszer akkorák, mint kortársaié. A hatalmas izmok hátterében egy, az izomnövekedést serkentő genetikai mutáció áll.

A felfedezésről a New England Journal of Medicine szaklap számolt be. A génmutáció terén a kisfiú az orvostudomány első ismert esete. Sok kutató reménykedik benne, hogy az eset segíthet az izomsorvadás elleni harcban, valamint a body builderek is közelebb kerülhetnek álmaikhoz.

A fiúnál a mutálódott DNS-szegmens gátolja az izomnövekedést szabályozó myostatin fehérje termelődését.

Hét évvel ezelőtt kutatók már kísérleteztek a fehérjét kódoló gén kiütésével – a teszt eredményeképpen hatalmas izmokkal rendelkező egereket kaptak. A német fiú esete most megmutatta, hogy a myostatin az emberben is az állatokhoz hasonlóan fejti ki hatását.

Mivel a hatalmas izmok iránt óriási az érdeklődés, a nagy piaci potenciálra való tekintettel a gyógyszercégek már megkezdték olyan készítmények kikísérletezését, amelyek képesek meggátolni a myostatin termelődését, vagy közömbösíteni hatását. Már a fehérjemennyiség 20, 30, 50 százalékkal való leszorítása is látványos izomnövekedést eredményezhet.

Az izomsorvadás genetikai eredetű rendellenesség. Nincs ellenszere, a Duchenne-típusú izomsorvadásban szenvedők pedig többnyire meg sem érik a felnőttkort. Az izomvesztés gyakori probléma időseknél, és rákban vagy AIDS-ben szenvedő betegeknél is. A myostatin-termelődés gátlása képes lehet az izomvesztést lassítani is.

A kutatók nem fedték fel a német fiúcska személyét, azt azonban tudni róla, hogy édesanyja is meglehetősen izmos, korábban profi atléta volt. Az anya bátyja és három közeli férfirokona is rendkívül erősek. Az anyában egy mutáns és egy normális gént találtak. A fiú másik mutáns génje az apától érkezett, akiről szintén nincsenek információk. A gén mutációja rendkívül ritka. A fiú egyébként most egészséges, bár a kutatók aggódnak, hogy szív- vagy egyéb egészségügyi problémái lehetnek a jövőben.

Az elmúlt években számos myostatin-gátló eljárást dolgoztak ki kutatók, elsősorban body-builderek kérésére, ám az interneten kapható szerek jelentős része nagy valószínűséggel hatástalan és veszélyes is. Folynak kísérletek csirkék myostatin-termelődésének gátlására is, amelynek célja a kevesebb zsírral és több izommal ellátott szárnyasok előállítása.

Hozzászólások

Nevet is kapott a meteoritban talált ásvány

Nevet is kapott a meteoritban talált ásvány

Az apró vasmeteoritot 1951-ben Ausztráliában találták meg, Wedderburn közelében, különös összetételét egy új vizsgálat tárta fel.

Emmy-díjakat nyert a NASA

Emmy-díjakat nyert a NASA

Az amerikai űrhivatal két Emmyt is nyert a Mars InSight és a SpaceX Crew Dragon Demo-1 missziójának kimagasló interaktív közvetítéséért.

A telefonhírmondó létrehozója

A telefonhírmondó létrehozója

1844. szeptember 17-én született Puskás Tivadar, a rádió ősének, a telefonhírmondónak megvalósítója.

Sötét utazás az univerzumban – csillagászat látássérülteknek

Sötét utazás az univerzumban – csillagászat látássérülteknek

A csillagos égboltot és jelenségeit bemutató kiállítás készült látássérültek számára az Európai Déli Obszervatórium segítségével.

Magyar fotográfus lett az év asztrofotósa

Magyar fotográfus lett az év asztrofotósa

Magyar fotós nyerte az Insight Investment Az Év Asztrofotósának járó díjat.

National Geographic 2019. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket