Auguszta, Bertold2024. március 29., péntek
Tudomány

Milyen tiltott doppingszerek és eljárások vannak?

2004.08.19.Admin
National Geographic Magyarország

Stimulánsok, narkotikumok, anabolikus szteroidok, vizelethajtók, peptid hormonok, vérdopping, génmanipuláció – ezek a leggyakoribb teljesítményfokozó szerek és eljárások. Mire jók, és mennyi ideig mutathatók ki?

Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke jelezte, hogy Athénban az eddigi olimpiákat meghaladó számban lesznek dopping-vizsgálatok, valamint nagyszámú vizeletmintákat fagyasztanak le, hogy későbbi elemzéseket végezzenek rajtuk.

A WADA (World Anti-Doping Agency) által tiltott szerek és módszerek listája hosszú, és a három alap kritériumból legalább kettőnek megfelel: fokozza a teljesítményt, egészségre káros, és a sport szelleme ellen szól, előnyhöz juttat egyeseket másokkal szemben.

Az alábbi csoportokban a szerek fő jellemzőit, mellékhatásait és kimutathatóságát ismertetjük.

Stimulánsok

Az agyra ható anyagok, amelyek a testet fizikailag és mentálisan stimulálják. (Pl. amphetamine, ephedrine, kokain, eksztázi, salbutamol) Segítségével a maximális teljesítményű küzdelmet tovább bírja a szervezet, a fáradtság érzését csökkenti.

Mellékhatásai: vérnyomásnövekedés, agresszió, függővé válik a szervezet, étvágycsökkenés (ezért fogyókúrákban is használják), fokozott és szabálytalan szívműködés, mellkasi fájdalom, fejfájás és -lüktetés. Közvetlenül a fogyasztás után mutatható ki.

Narkotikumok

A fájdalomcsillapítók legerősebb fajtája. (Pl. morfium, methadone, heroin, pethidine) A fájdalomérzés határát kitolja, így hosszabb ideig és erősebb igénybevételt bír a szervezet. Másrészt csökkenti vagy eltűnteti a sérülés és betegség fájdalmait, így a sportoló nem egészséges szervezettel is versenyezhet.

Mellékhatásai: Erősen függővé válik tőlük a szervezet, koncentráció-, egyensúly- és koordináció-vesztést okozhat, szédülés, hányinger, hányás, székletrekedés, ájulás és kóma.

A fogyasztás utáni három hónapban kimutatható.

Anabolikus androgén szteroidok

Természetes vagy szintetikus vegyület, amely a tesztoszteron hormonhoz hasonló hatással működik. (Pl. nandrolone, tetrahydrogestrinone (THG), stanozolol, androstenedione, DHEA) Meggyorsítja és növeli a fehérjék beépülését a szervezetbe, ezért megfelelő táplálkozás és rendszeres testedzés mellett elősegíti az izomtömeg növekedését. Hosszabb és intenzívebb edzést tesz lehetővé, a versenyszellemet és az agressziót fokozza.

Mellékhatásai: Férfiaknál vesekárosodás, mellek növése, kopaszodás, hereszűkülés és keményedés, impotencia és sterilitás, pattanásos bőr, fokozott aggresszió és a szexuális vágy növekedése.

Nőknél férfias vonások, mint az arcszőrzet erősödése, hang mélyülése, szabálytalan menstruációs ciklus, fokozott aggresszió.

Általában a szteroidok hat hónapig nem ürülnek, így a vizeletvizsgálat könnyen kimutatja őket. A THG azonban csak legfeljebb egy hétig kimutatható, hatása viszont több hónapig tart.

Vizelethajtók

Szerek, amelyek kihajtják a szervezetből a nedvességet. (Pl. Acetazolamide, chlorthalidone, triamterene) Könnyen súlycsökkenést lehet elérni a segítségükkel, amely a súlycsoporthoz kötött sportágakban tűnik vonzónak.

Emellett a szervezetben levő tiltott anyagok gyors kiürítésére is használják a vízháztartás ürítésének gyorsításával.

Mellékhatásai: kiszáradás, szédülés, görcsök, fejfájás, hányinger, vesekárosodás. Könnyen kimutatható a fogyasztást követő időszakban.

Peptid hormonok és analógjaik

Vegyületek, amelyeket a szervezet állít elő, hogy bizonyos funkciókat ellásson, pl. növekedés, vörösvérsejt-előállítás, fájdalomérzet megszüntetése. Ilyenek például a HGH (human growth hormone), az EPO (erythropoietin), a corticotrophin, vagy a HCG (human chorionic gonadotrophin).

Az izom növekedésének és erejének növelésére a HGH-t és a HCG-t használják. A sérülésből vagy intenzív edzés fáradtságából való gyorsabb felépülést a HGH-vel segítik elő. Az EPO fehérjetermészetű hormon, mely az emberi szervezetben természetes körülmények között a vérben levő vörösvértestek számát emeli meg abból a célból, hogy oxigénhiányos állapot esetén a vér több oxigént tudjon a sejtekhez szállítani.

Magaslati edzés során ez a folyamat természetes úton megy végbe, és néhány hétig tart. A gyógyszeres formában adagolt EPO veszélye, hogy ha – a magaslati edzés természetes folyamatával ellentétben – a folyamat természetellenesen gyorsan megy végbe, akkor a folyamathoz kapcsolódó adaptáció hiányában a szervezet hajszáleres keringési rendszerében a besűrűsödött vér mikrotrombózisokat okozhat, ami a keringés összeomlásához, esetenként halálhoz vezethet.

Mellékhatások: A HGH akromegáliát, avagy a végtagok, arc és belső szervek kóros megnagyobbodását okozza. Az EPO helytelen használata a vér besűrűsödését okozhatja, trombózis vagy szívinfarktus általi halálhoz vezethet.

Az EPO kimutatása vér- és vizelet egyidejű analízisével történik, és laboratóriumi szinten ma már megoldott. Több sportágban – kerékpár, úszás – világversenyeken ma már előírás az EPO vizsgálata. Az athéni labor a HGH megbízható tesztjét ígérték, de a sportszakértők szkeptikusak.

Vérdopping

A versenyző szervezetébe vörösvérsejtekben gazdag vért juttatnak, s ezáltal a vér oxigén-ellátó képességét fokozzák. A sportoló szervezetébe verseny előtt vagy saját, vagy más vérét fecskendezik be.

A kezdeti időkben csoportazonos idegen vért alkalmaztak, ennek azonban számos mellékhatása volt. Későbbiekben bonyolult eljárással konzerválták a levett saját vért (gyakran a verseny előtt két-három hónappal magaslati edzőtábor végén), melyet négy-hatheti tárolás után az adott verseny előtt egy héttel a sportolónak visszaadtak. Leginkább a hosszútávfutóknál, kerékpárosoknál, úszóknál használt módszer. A jobb oxigénkapacitású vér a sportoló állóképességét növeli.

Mellékhatásai: vérrögök, a keringési rendszer túlterhelése, allergiás eredetű vesekárosodás, fertőző betegségek átvitele.

Ma már ez is kimutatható, ezért ritkán alkalmazzák, gyakoribb az EPO használata.

Gyógyszeres kémiai és fizikai manipulációk

Olyan vegyületek vagy módszerek használata, amely a vizeletmintát megváltoztatja: másvalaki mintájának bemutatása saját helyett (pl. a török Sureyya Ayhan, 1500m-es Európa-bajnok futónő, akit más vizeletmintájának bemutatása miatt tiltottak el), vagy az epitestosterone, bromantan használata. A sportolók azért használják, hogy a szervezetükben levő tiltott szerek kimutatását meggátolják. Közvetlen mellékhatása nincs. Az epitestosterone könnyen kimutatható, azonban a vizeletminta cseréjének felderítése a tesztelők éberségétől függ.

Génmanipuláció

Egereken bizonyos szintetikus kromoszómarészletek beültetésével sikerült olyan génmanipulációt végrehajtani, melynek eredményeként ezek az állatok a többiekhez képest háromszoros-négyszeres kitartással és erővel rendelkeztek.

A kutatók egyöntetűen állítják, hogy ezeket a tulajdonságokat embereknél is elő tudják állítani. Az izom-őssejtekből előállított (az őssejt kevésbe differenciálódott sejtet jelent, mely tulajdonképpen minden szövet szaporítására képes, és minden szövet funkcióját képes reprodukálni) szövettenyészet nyom nélkül képes regenerálni a csonttörést, és heg nélkül az izomszakadást. Ilyen génmanipulált őssejteket emberi izomba injekciózva képessé tehetünk bármely embert a jelenleg fennálló bármely világrekord megdöntésére.

A génmanipuláció nagyon nehezen érhető tetten, legtöbbször csak az izomszövetből vett minta nyújt információt a beavatkozásról. Jelenleg nem kimutatható, de a következő, 2008-as olimpián már valószínűleg az lesz.

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

A ma élő dél-ázsiai folyami delfinek rokona volt az az állat, amely Amazónia perui részén élt 16 millió évvel ezelőtt, és akár 3,5 méteresre is nőhetett.

Környezetbarát felújítás

Környezetbarát felújítás

Az építészetben nemcsak az új épületeknél, hanem már a régiek felújításánál is eljárhatunk klímabarát,környezetbarát módon.

Élő tank a triászból

Élő tank a triászból

A krokodilok egy eddig ismeretlen, 215 millió éve élt ősi rokonát azonosították texasi kutatók.

Soha többé hólapát?

Soha többé hólapát?

Egy új fejlesztésnek köszönhetően az önmelegítő betonon nem fog megtapadni a hó vagy a jég, így talán majd elfelejthetjük a hólapátot vagy az útszórást - legalábbis bizonyos körülmények között.

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A sokak számára már most is igen magas élelmiszerárak a klímaváltozás hatására még magasabbra szöknek majd.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket