Béla, Adalbert2019. április 23., kedd
Tudomány

Mit jelez a gyerekkori horkolás?

2005.07.05.Admin
National Geographic Magyarország

Egy amerikai tanulmány utánkövetése igazolta, hogy a gyermekkorban jelentkező horkolás és egyéb alvási problémák előrejelzik a magatartászavarokkal járó hiperaktivitás jelentkezését.

A Michigan Egyetem kutatói dr. Ronald D. Chervin vezetésével négy évvel ezelőtt kérdőíves felmérést kezdtek a gyermekkori alvászavarok és a hiperaktivitás közötti kapcsolat vizsgálatára. Akkor 866 gyermek szüleit kérték meg arra, hogy töltsenek ki egy-egy kérdőívet gyermekük alvási és viselkedési jellemzőivel kapcsolatban, és vállalják, hogy négy év múlva újra válaszolnak a kérdésekre. A gyermekek életkora 2 és 13 év között volt akkor.

A kérdőív alvással kapcsolatos része rákérdezett a horkolás gyakoriságára és súlyosságára valamint a légzési nehézségekre és légzéskimaradásra alvás közben, a nyitott szájjal légzésre napközben, arra, hogy a gyermek kipihenten ébred-e és mennyire nehéz felébreszteni.

A viselkedéssel kapcsolatos részben a szülők leírták, hogy milyen mértékben jellemző gyermekükre az iskolai órákon való fegyelmezetlenség, a szórakozottság, izgés-mozgás, feledékenység, rosszalkodás, túl sok beszéd valamint a figyelemhiányos hiperaktív rendellenesség egyéb tünetei.

Oxigénhiány

Már négy évvel ezelőtt is igazolódott, hogy a horkoló és alvási apnoés (alvás közben átmeneti légvételi szünetekkel jellemezhető rendellenesség) gyerekeknél gyakoribbak a magatartásavarok. A nemrégiben újra kérdőíveket küldtek ki az eredeti vizsgálati csoportnak.

A válaszokból kiderült, hogy azon gyerekeknél, akik négy évvel ezelőtt rendszeresen horkoltak, mára kétszer nagyobb eséllyel alakult ki hiperaktivitás, mint a nem horkolóknál. A 8 évnél fiatalabb fiúk csoportjában azonban ez az arány négyszeres, vagyis itt a horkolás és egyéb alvási problémák még pontosabb előrejelzői a későbbi viselkedészavaroknak.

A kutatás tanulsága az, hogy mind gyermek-, mind felnőttkorban igenis figyelmet kell szentelni az alvási problémákra. Az éjszakai légzés nehezítettsége ugyanis az egész szervezetben – így az agyban is – oxigénhiányt hoz létre, ami egyebek közt magatartásproblémákhoz, hiperaktivitáshoz is vezethet.

Hozzászólások

Hatásos új terápia a Parkinson-kór gyógyításában

Hatásos új terápia a Parkinson-kór gyógyításában

Egy új kezelésnek köszönhetően már a szabadban is tudnak sétálni a korábban otthonukhoz kötött Parkinson-kóros páciensek.

Az ételfüggőség idegrendszeri alapjai

Az ételfüggőség idegrendszeri alapjai

Modern társadalmunkban a szenvedélybetegségeknek újabb változataival találkozhatunk, közülük most az ételfüggőség idegrendszeri hátterét nézzük meg.

A gravitációs anomália okát keresi egy indiai kutatócsoport

A gravitációs anomália okát keresi egy indiai kutatócsoport

A precízebb gravitációs mérések óta tudjuk, hogy bolygónk távolról sem nevezhető gömbnek.

Agyi kapcsolatok iránya

Agyi kapcsolatok iránya

Az ELTE kutatóinak a PLoS One folyóiratban 2019.áprilisában megjelent eredménye az agyi kapcsolatok irányával foglalkozik.

Ultrahang-vizsgálat hordozható készülék és telefon segítségével

Ultrahang-vizsgálat hordozható készülék és telefon segítségével

A hatékony gyógyítás alapja a jó diagnózis, ehhez a világ eldugott, szegény zugaiban élőknek sokszor esélyük sincs hozzájutni.

National Geographic 2019. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 800 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket