Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Tudomány

Kétmillió magyar él zajszennyezett területen

2005.08.30.Admin
National Geographic Magyarország

Kétmilliónyian élnek ma Magyarországon zajszennyezett térségben, és a zajok nyolcvan százalékáért a közlekedés a felelős – hangzott el a Forum Acusticum konferencia hétfői megnyitóján.

Az Európai Akusztikai Szövetség (EAA) három évente tart kongresszust Forum Acusticum néven. Antwerpen (Belgium), Berlin (Németország) és Sevilla (Spanyolország) után most augusztus 29. és szeptember 2. között Budapesten rendezik a negyedik ilyen konferenciát. A tudományos tanácskozásra több mint harminc országból mintegy 800 résztvevőt várnak, akik hatszáz előadást hallgathatnak meg. A kongresszuson nemcsak európai, hanem japán és koreai mérnökök, tudósok is részt vesznek.

Itthon a közlekedés okozza a legtöbb zajt

A konferencia megnyitóján a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium illetékese elmondta, hogy Magyarországon mintegy kétmillió ember él zajszennyezett környezetben. Ennek a mutatónak a csökkentése tehát az egyik legfontosabb környezetvédelmi célok közé tartozik. Az akusztikai szakemberek tevékenységét, annak fontosságát emelte ki Horváth Zsolt Csaba, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára is. Ő a közlekedési zajok csökkentését tartotta elengedhetetlennek, minthogy a zajártalom nyolcvan százalékáért ez az ágazat a felelős.

A két kormányzati illetékes hangsúlyozta azt is, hogy az ipari zajok káros hatása egyértelműen csökkenőben van hazánkban. Pár százalékos a részaránya ennek a zajforrásnak az összes tényezőt figyelembe véve. Bánsági György fővárosi képviselő azt hangsúlyozta, hogy Budapest vezetése igyekszik csökkenteni a zajterhelést, így például az új utak építésénél zajvédő falakat alkalmaznak. Ugyancsak sokat vár az önkormányzat az új, Budapestet elkerülő utaktól, a körgyűrű-elemek megépítésétől. Elsősorban az M0-s autóút, illetve autópálya megvalósítását szeretné látni Budapest.

Egy különleges épület

A konferencia nyitóünnepsége a Művészetek Palotájában zajlott. Az épület különleges akusztikai és architekturális megoldásairól maga a vezető tervező, Zoboki Gábor beszélt. Zoboki hangsúlyozta, hogy a tervezéskor nem az épület külsejére koncentráltak, hanem arra, hogy tökéletesen sikerüljön a hangszigetelés a belső előadótermek esetében. A hangszigetelés a környező vasúti, illetve tömegközlekedési eszközök miatt elengedhetetlen, de a belső izolációra is ügyelniük kellett, hiszen több próbahelyiség és előadóterem is elhelyezkedik a Művészetek Palotájában.

Az egyes termek akusztikájára, az ott felcsendülő zeneművek minél tökéletesebb hangzására szintén ügyeltek. Szabályozható például a nagyobb termek akusztikája a különböző ajtók és építészeti elemek mozgatásával, a hangszigetelésről pedig a rugalmas ágyazat gondoskodik a különböző épületrészek esetében.

Díjak és köszöntők

A konferencia megnyitásakor több kitüntetést és elismerést is átadtak neves magyar és külföldi akusztikusoknak. Így például Békésy György-díjat kapott Vicsi Klára a beszédértés kutatásában elért eredményeiért, különösen a hallás- és egyéb mentálisan sérült emberek, főleg gyermekek körében végzett tevékenységéért. Ugyancsak ebben az elismerésben részesült a dán Per V. Brüel, aki az akusztikában, az akusztikai mérések területén végzett eredményes munkát, s aki több nemzetközi konferencia szervezésében is közreműködött Magyarországon.

Külön köszöntötték a konferencián a hazai akusztika kimagasló egyéniségeit, a tudományág úttörőit, nagy szervezőegyéniségeit. Így születésnapja alkalmából köszöntötték Tarnóczy Tamás professzort és Heckenast Gábort, a Magyar Rádió korábbi műszaki igazgatóját.

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

A ma élő dél-ázsiai folyami delfinek rokona volt az az állat, amely Amazónia perui részén élt 16 millió évvel ezelőtt, és akár 3,5 méteresre is nőhetett.

Környezetbarát felújítás

Környezetbarát felújítás

Az építészetben nemcsak az új épületeknél, hanem már a régiek felújításánál is eljárhatunk klímabarát,környezetbarát módon.

Élő tank a triászból

Élő tank a triászból

A krokodilok egy eddig ismeretlen, 215 millió éve élt ősi rokonát azonosították texasi kutatók.

Soha többé hólapát?

Soha többé hólapát?

Egy új fejlesztésnek köszönhetően az önmelegítő betonon nem fog megtapadni a hó vagy a jég, így talán majd elfelejthetjük a hólapátot vagy az útszórást - legalábbis bizonyos körülmények között.

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A sokak számára már most is igen magas élelmiszerárak a klímaváltozás hatására még magasabbra szöknek majd.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket