Gellért, Gerda, Mercédesz2020. szeptember 24., csütörtök
Tudomány

A vaskezű birodalomalapító kínai császár

2008.09.12.Admin
National Geographic Magyarország

Kína első császárát elsősorban a cseréphadseregről ismeri a világ. Életét a National Geographic Channel is bemutatja, a budapesti Ázsia Centerben pedig látható az agyagkatonák másolata.

Qin Shi Huang Di-nek (Csin Si Huang-ti, élt Kr. e. 259 – 210) Kr. e. 247 és 210 között uralkodott . Szinte minden, amit Qinről tudunk, a halála után száz évvel írt krónikából származik. Szerzője, bizonyos Sima Qian (Szíma Csien) leírja, hogyan építette meg több tízezer ember kínkeservesen a császár hatalmas mauzóleumát, egy földalatti palotát, amelyet egy agyaghadsereg őriz.

A császár időszámításunk előtt 259-ben született egy Qin nevű kis fejedelemség hercegeként. Később kérdések merültek fel azzal kapcsolatban, hogy ő-e a trón jogos örököse. Édesanyja egykor a fejedelemség legfőbb miniszterének ágyasa volt, és lehetséges, hogy még ekkor is tartott a viszonyuk, így a herceg talán az ő gyermekük, vagyis nem uralkodói vér folyt az ereiben.

A fiú tizenhárom évesen foglalja el Qin fejedelemség trónját, majd elhatározza, hogy korábban soha nem látott dicsőségre vezeti hazáját, és Kínát egyetlen zászló alatt egyesíti. Hatékony adózási rendszert léptet hatályba, támogatja a kézművesipart és a kereskedelmet, ezzel felvirágoztatja fejedelemségét. Egyúttal megteremti a háborúzáshoz szükséges gazdasági alapokat is.

Időszámításunk előtt 230-ban, az uralkodó 29. életévében Qin hadserege felkészült a háborúra. Az időzítés tökéletes. Az évszázadok során a többi fejedelemséget nagyon megviselte az egymással folytatott csatározás. Hadseregeik ekkorra kimerültek, veszteségeik hatalmasak voltak, népeik pedig békére vágytak. Az uralkodó mindazonáltal semmit nem bízott a véletlenre. Katonai erővel győzedelmeskedett a többi fejedelemség fölött. Sima Qian krónikája szerint azonban kortársai mégis alig illették dicsérő szavakkal a császárt. Úgy jellemezték, hogy „szíve akár a tigrisé” és „gondolkodás nélkül felfal másokat”. A főminiszter, Li Si (Li Sze) javaslatára elrendelte, hogy – bizonyos gyakorlati hasznú, vagyis jóslással, orvoslással vagy földműveléssel foglalkozó, illetve a császári könyvtár tulajdonában lévő – könyveken kívül égessenek el minden könyvet a birodalomban. Később a tiltakozó konfuciánus tudósokat élve elásatta a főváros, Xianyang (Hszienjang) piacterén.

Kr. e. 221-ben az összes kínai fejedelemséget egyesítette. Ekkor felvette a császár (huang-ti) címet, és Qin Shi Huangdi (Csin Első Császára) néven uralkodott. Hatalma megszilárdítása érdekében intézményesítenie kellett az egységet. Az egyik módszer, amit alkalmazott, a tömeg- és hosszmértékek egységesítése. A 32 kilogrammos bronz súly lett a birodalom egész területén a hivatalos mértékegység. A pénzreform volt a következő lépés: ettől kezdve a kerek rézpénz volt az egyetlen hivatalos fizetőeszköz. A különálló fejedelemségek már régóta falakkal védelmezték határaikat, Qin császára ezeket kiterjesztve megalkotta a világ legnagyobb összefüggő védelmi vonalát, a Nagy Falat. A kétezer éves építmény romjai ma is állnak. A hatalmas tornyok és erődfalak főként kőtömbökkel határolt, döngölt földből épültek.

Az időszámításunk előtt 225-ben rendezett római népszámláláskor 800 ezer főnyi katonaságot számláltak össze, amelyet fel lehetett használni a birodalom védelmére. Qin uralkodójának azonban több mint egymilliós sereg állt a rendelkezésére.

Ennek a diadalmas katonaságnak állít emléket az agyaghadsereg. Az első három sort az íjászok alkotják. Őket követik a szekerek, ezek a kerekes hadijárművek, melyek mindegyikét négy csataló húzta. Ezekből irányították csapataikat a tisztek. Utánuk sorakozik fel a gyalogság, négyes sorokban. Minden szekeret különleges egységek fognak közre, melynek katonái hat méter hosszú lándzsát hordanak. Közelharc esetén ők védték meg a harci szekereket az ellenségtől. A császár arzenáljában azonban a nyílpuska volt a leghatékonyabb fegyver. 800 méteres hatótávolsága révén kézitusa nélkül is hatalmas pusztítást lehetett vele véghez vinni az ellenség soraiban.

Kr. e. 210-ben egy körutazáson a császár váratlanull ehunyt. Halála után 700 ezer rabszolga és kézműves segítségével elkészítették hadseregének élethű másolatát, ami a császár hatalmas sírját vigyázza. Erőszakkal létrehozott birodalma néhány éven belül, Kr. e. 206-ban összeomlott. Az agyaghadsereg révén azonban valóra vált a császár legfőbb vágya.

Elérte a halhatatlanságot.

A National Geographic Channel október21-én 18.00-kor A legendás kínai császár című dokumentumfilmmel emlékezik meg az uralkodóról.

Hozzászólások

Íme az első magyarországi dinoszaurusztojás

Íme az első magyarországi dinoszaurusztojás

Két magyar kutatócsoport munkájának együttes eredményeként nemcsak egy ritka fosszíliával lettünk gazdagabbak, de a madárszerű dinoszauruszok európai elterjedéséről alkotott kép is megváltozhat.

Bányászok találtak rá egy ősi becsapódási kráterre

Bányászok találtak rá egy ősi becsapódási kráterre

A hatalmas meteoirittöbb tíz- vagy százmillió évvel ezelőtt csapódhatott be a mai Ausztrália területén.

A vártnál is érdekesebb lehet az Enceladus

A vártnál is érdekesebb lehet az Enceladus

A Szaturnusz hatodik legnagyobb holdja évek óta foglalkoztatja a szakértőket.

Hogyan kerülhettek a Vesta darabjai egy másik aszteroidára?

Hogyan kerülhettek a Vesta darabjai egy másik aszteroidára?

Úgy tűnik, az objektum egyes sziklái valahogy a Bennun kötöttek ki.

A cél továbbra is a 2024-es holdra szállás

A cél továbbra is a 2024-es holdra szállás

Az Artemis-program keretében a NASA több mint 50 év után juttatna ismét embert az égitestre.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket