Máté, Mirella, Jónás2020. szeptember 21., hétfő
Tudomány

Genetikai ösvény – az emberiség útja 1. rész

2009.07.21.Admin
National Geographic Magyarország

A tudósok az utóbbi tizenöt évben a csúcstechnika segítségével vizsgálják az emberi faj történetét. Valamikor réges-régen az emberi faj a kihalás szélén állt. Mégis, szinte a lehetetlenséggel határos módon nem csupán fennmaradnia sikerült, hanem a Föld legsikeresebb élőlényévé is vált.

A kulcs a genetika
A biológiai evolúció genetikai jelenség, ezért a genetika révén közelíthetjük meg fajunk történetét. Egy csepp emberi vérben a világ legnagyszerűbb történelemkönyve van megírva: az emberi faj utazásáé.

Luca Cavalli-Sforza volt az első ember, aki felismerte, hogy a vér lehet az az időgép, amely visszarepíthet minket őseinkhez. Vérmintákat gyűjtött a Föld legkülönfélébb embereitől, hogy felrajzolja az egész emberiség családfáját. Az 1970-es években a közép-afrikai biaka és mbuti törzs tagjaitól gyűjtött vérmintákat. Úgy sejtette, hogy az elszigetelt törzsek világosabb képet nyújtanak a távoli múltról. Igaza volt, s Luca felfedezése az egész tudományterületet forradalmasította.

Ma több mint hatmilliárd ember lakja bolygónkat. Nem is olyan régen azonban fajunk alig több mint tízezer embert számlált, akik valamennyien egyetlen kontinensen laktak – Afrikában. Azután viszont történt valami. Egy kis csapat elhagyta afrikai otthonát, és útnak indult egy ismeretlen, ellenséges világba.

Az emberiség útja
Az emberiség útja genetikai bizonyítékok alapján nyomon követhetó a National Geographic Channel filmjével.
Mikor? július 17-én, pénteken 18:00 órakor.

A legősibb törzs
Egy kis törzs, legkorábbi őseink közvetlen leszármazottai a többiektől eltérően a helyükön maradtak. A namíbiai Kalahári-sivatagban a busmanok közé tartozó szanok különleges, ősi törzse. Belőlük ágazott ki minden ma létező bőrszín, világnézet és nemzetiség.

Mintha egy általános modellt készítettek volna a világ összes arctípusáról. A szemük formája kelet-ázsiai, a magas arccsontjuk akár a mongoloké, a bőrük pedig közepesen barna, amely sötétebb és világosabb is lehet.

A szanok jelzőgénjei, azaz markerei nem hasonlítanak az Afrikán kívül talált markerekre. A világ családfáján ők alkotják az első elágazást a többiektől.

A legősibb nyelv

A busman nyelv Különleges. Csettintésekkel és más hangokkal beszélnek, amelyek teljesen idegenek számunkra. Ez az egyedüli nyelvcsalád, amely csettintéseket használ, és van egy elmélet, amely szerint ezek a csettintések valójában ősi hangok. Más nyelvekből valószínűleg azért hiányoznak, mert egy már csettintések nélkül beszélő csoport hagyta el Afrikát és szóródott szét az egész Földön.

A beszéd nem csupán kommunikáció, hanem a világ leírásának módja is. Tegyünk fel egy „mi lenne, ha” kezdetű kérdést. Az ilyen kérdésre csak beszéddel lehet felelni, még akkor is, ha csak magában teszi fel a kérdést az ember.

Új típusú gondolkodás
A szanok vadászatkor úgy viselkednek, akár a törvényszéki nyomszakértők egy bűntény színhelyén. Olvasnak a földön hagyott nyomokból, és a zsákmányuk agyával gondolkodnak. Ötvenezer évvel ezelőtt ez a gondolkodásmód hatalmas előnyt biztosított nekik vetélytársaikkal szemben, akik nem tudtak így gondolkodni. Egy oroszlán például gondolkodás nélkül átlépne a patanyomokon, hiszen ha nem látja, nem hallja az állatot vagy nem érzi a szagát, akkor az nem létezik a számára. Távoli őseinkkel ugyanez lehetett a helyzet, de ötvenezer évvel ezelőtt ezek a nyomolvasók megtanultak a múltba és a jövőbe látni. A patanyomok elmondták nekik, hogy egy állat haladt el itt a múltban. És ha követték a nyomokat, a jövőben megtölthették a hasukat.

Őseink ötvenezer évvel ezelőtt minőségi ugrást hajtottak végre a gondolkodásban, de ez nem ad választ arra, hogy miért kellett útra kelniük. Valami kényszerítette őket? Vagy újfajta kíváncsiság alakult ki bennük? A válasz ezerkétszáz kilométerre délre, a dél-afrikai partokon található.

Mi történt ötvezezer évvel ezelőtt?
A Kelders-barlang nyolcvanezer éves emberi csontokat tartalmaz. Emberek éltek itt, akik megjelenésükben nem nagyon különböztek a ma élő emberektől. A kormeghatározás szerint a középső kőkori emberek ötvenezer éve voltak itt utoljára. Tehát abban az időben nyilván történhetett valami. Nagyon nehéz régészeti lelőhelyeket találni a hatvan és harmincezer évvel ezelőtti időszakból. Az állat- és növénypopulációk összeomlottak, és az emberi populációk is követték őket ebben. Ez nem jelenti azt, hogy akkoriban nem éltek emberek Afrika déli részén, de olyan kevesen voltak, hogy az a régészek számára elhanyagolható.

Világméretű katasztrófáról beszélhetünk, amelyet az éghajlat roppant változásai okoztak: a Föld a jégkorszak szorításába került. Az Északi-sarkvidék jégtakarója dél felé terjedt, és a Föld édesvízkészletének nagy részét magába zárta a jég. Afrika sivatagai nagyobbak lettek, a tengerszint mindenütt csökkent, a dél-afrikai partvidék barlangjai pedig magasra és szárazra kerültek. A dús legelőket sivatagok váltották fel, a zsákmányállatok pedig nagyon megritkultak.

Az emberiség a kihalás szélére jutott. Csodálatos módon azonban egyesek belekapaszkodhattak egy mentőövbe, amelyet a gondolkodás nagy ugrása nyújtott. Ez azt jelentette, hogy egy kis csapat elhagyta Afrikát. Vajon hol kerültek elő a legközelebbi, Afrikán kívüli emberi maradványok? Ausztráliában! És senki sem tudja, miért. Gyalogos utazásra nincs régészeti bizonyíték, a tízezer kilométer széles nyílt óceán pedig kizárja a hajózás lehetőségét.

Hogyhogy Ausztrália?
Az itt élő állatok és növények semmi máshoz nem hasonlíthatók. Mindez azért van így, mert Ausztrália utoljára akkor volt összeköttetésben a többi földrésszel, amikor az emlősök evolúciója még a kezdeteket járta, tehát több mint százmillió évvel ezelőtt. Ez azt jelenti, hogy Ausztráliában az ember az egyedüli főemlős. Vagyis valahonnan máshonnan kellett ideérkeznie. A legnyilvánvalóbb útvonalnak Dél-Ázsia partvonala látszik, ám ezzel kapcsolatban eddig a legapróbb régészeti bizonyíték sem került elő. A vándorok jelenlétének az útvonal mentén élők génjeiben sincs nyoma. Valami tehát nem stimmel.

Az Új-Dél-Wales nyugati részén található Mungo-tó partja egy ősi népcsoport hazája volt: Ausztrália első telepeseié. A futóhomokból régóta eltemetett értékes régészeti kincsek bukkannak fel. Gondosan megmunkált fegyverek, sőt egy családi tűzhely maradványai is. Koruk harminc- és negyvenezer év közötti.

Az ausztrál bennszülöttek híresek arról, hogy történetüket nem írásban, hanem beszédben örökítik meg. Ezt ők dalvonalaknak nevezik, és kezdeteik történetét szájhagyomány útján adják tovább nemzedékekről nemzedékre. A bennszülöttek dalvonalai arról szólnak, hogy az emberiség Ausztráliából ered. Utazásokról nem esik szó bennük. Az ausztrál bennszülöttek vére azonban azt mutatja, hogy egy nagyon ősi, nagyjából ötvenezer éves markert örököltek Afrikából, az afrikaiak vérében azonban semmi nyoma nincs az ausztrálok markereinek. Az emberi közlekedés szigorúan egy irányba haladt, mégpedig Afrikából Ausztráliába. A nagy kérdés az, hogy milyen útvonalat követett?

Mi lehetett az útvonal?
Ötvenezer évvel ezelőtt a jégkorszak csapdába ejtette a Föld édesvizének jó részét. A tengerszint alacsonyabb lett, és így Indonézia egyetlen szárazfölddé állt össze. Ausztrália és Új-Guinea összekapcsolódott. Azóta az emelkedő tengerszint a vándorok jelenlétének minden nyomát eltüntette ennek az útvonalnak a mentén. Ha az első afrikai vándorok ezen az úton jártak, akkor génjeik – és velük a rejtőzködő afrikai marker – valahol talán fennmaradtak.

Dél-Indiában semmilyen régészeti bizonyítéka nincsen az ősemberek jelenlétének, s ha genetikai bizonyítékokra akarunk lelni az olyan, mintha tűt keresnénk egy India méretű szalmakazalban. A keresett markerek az Y kromoszómán találhatók, tehát csak férfiaknál mutathatók ki. Minél belterjesebb és elszigeteltebb egy közösség, annál könnyebb megtalálni a körükben az ősi markert. A kutatások végül egy elszigetelt faluban Maduraitól nyugatra eredményre vezettek: egy férfi vérében megtalálták a keresett markereket, amelyek attól kezdve átadódtak őseinek, végül neki, hogy a legelső emberek India földjére léptek.

Nincs ugyan közvetlen bizonyítékunk arra, hogy a parti vándorok hogyan érték el Ausztráliát, de ötvenezer évvel ezelőtt végül elérték. Az egész útvonalon világosan követni tudjuk az Afrikából induló genetikai ösvényt. Ez azonban a világ népességének csak tíz százalékára vonatkozik. A többi kilencven százalék más útvonalat követett. Ezt mutatjulk be cikksorozatunk második részében.

A cikk folytatása itt olvasható.

Kapcsolódó cikk:
Az afrikaiak genetikai sokfélesége a legnagyobb

Hozzászólások

Kivételes állapotú barlangi medvét találtak

Kivételes állapotú barlangi medvét találtak

Különleges ősi medvemaradványok kerültek elő Jakutföldföldön, a szakértők bíznak benne, hogy a leletekből DNS-t is kivonhatnak.

Kiosztották a 2020-as IgNobel-díjakat

Kiosztották a 2020-as IgNobel-díjakat

Idén harmincadik alkalommal került sor a vidám, ám mégis elgondolkodtató kutatásokért járó díj kiosztására.

A pingvinek eredetéről vallanak Új-Zéland kövületei

A pingvinek eredetéről vallanak Új-Zéland kövületei

Új-Zéland körül a tengerek hemzsegnek az élettől, ezért a szigetország a tengeri madarak sokszínűségével is kitűnik más területek közül. Vajon mióta van ez így?

Európa elindította az aszteroidabecsapódás elleni védőrendszer kiépítését

Európa elindította az aszteroidabecsapódás elleni védőrendszer kiépítését

Az Európai Űrkutatási Hivatal (ESA) megkezdte a munkát az első olyan bolygóvédelmi rendszer kiépítésén, amely aszteroidabecsapódásoktól hivatott oltalmazni a Földet.

Hogyan hatnak a bélbaktériumok a testtömegre?

Hogyan hatnak a bélbaktériumok a testtömegre?

A beleinkben élő rengeteg mikroba (bélmikrobiom) élettani szerepét még csak most kezdjük kapiskálni.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket