Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Tudomány

Veszélyeztetett halak spermabankja

2009.10.13.Admin
National Geographic Magyarország

A halak ivarsejtjeinek mélyhűtése lehetővé teszi akár korlátlan idejű tárolásukat, amelynek segítségével ritka és veszélyeztetett fajok fennmaradása is biztosítható. A gödöllői Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának Halgazdálkodási Tanszéke szlovén kollégákkal együttműködve két éve vesz részt e munkában.

A programról és az eredményekről Dr. Horváth Ákos főmunkatársat kérdeztük, akinek fő feladata a mélyhűtési módszerek kifejlesztése illetve ezek alkalmazása a gyakorlati halgazdálkodás és környezetvédelem területén. Horváth és kollégái a szlovén-magyar program keretében a vadvízi evezősök paradicsomaként jól ismert folyó, a Soèa veszélyeztetett halfajait kívánják megmenteni.

– Miért pont a Soèa?

– A helyzet az, hogy Szlovénia folyói két nagy vízgyűjtőhöz tartoznak. A folyók zöme a Dunát, és azon keresztül a Fekete-tengert táplálja, azonban egy kisebb részük az Adriai-tenger vízgyűjtőjéhez tartozik. Ezek közül a legjelentősebb a Soèa és annak számos mellékfolyója. A két vízgyűjtő halfaunája teljesen külön fejlődött, és a Soèa számos a világon máshol nem megtalálható fajnak, alfajnak ad otthont.

– Melyek ezek a fajok?

– A folyó legnagyobb kincse a márványpisztráng (Salmo marmoratus), ami akár 120 cm-t és 20 kg-t is elérhet, amivel Európa legnagyobbra növő pisztrángféléi közé tartozik. A helyi és vendéghorgászok keresett zsákmányaként a lokális gazdaság egyik fontos eleme. A faj egyébként szerepel az Európai Parlament és Tanács ún. Élőhely Irányelvében és a Natura2000-es listán. A folyó továbbá teljesen egyedülálló pénzes pér (Thymallus thymallus) állománnyal rendelkezik, amely mind külalakjában, mind genetikai hátterében olyan mértékig eltér a többi európai pérállománytól, hogy többen felvetették önálló fajként (adriai pér) való besorolását.

 Egy tipikus márványpisztráng a jellegzetes márványozott mintázattal

Egy tipikus márványpisztráng a jellegzetes márványozott mintázattal

– Mennyire veszélyeztetett az említett két halfaj?

– A két faj tragédiáját az okozta, hogy a 20. század során több részletben betelepítettek a dunai vízgyűjtőből (elsősorban a Szávából) származó közeli rokon fajokat, így a sebes pisztrángot (Salmo trutta m. fario) és a dunai pénzes pért. A betelepített állományok kereszteződtek a helyiekkel, és így a folyó halfaunájában egyre jobban eluralkodtak a hibridek. A hibridek kettős veszélyt hordoznak magukban: sokkal gyengébb az alkalmazkodási képességük a helyi viszonyokhoz, de ami ennél is fontosabb az az, hogy felhígítanak egy felbecsülhetetlen értéket jelentő genetikai állományt, ami végső soron az eredeti fajok eltűnéséhez is vezethet. A szlovén hatóságok és civil szerveződések felismerték ezt a veszélyt és jelentős erőfeszítéseket tettek a további hibridizáció megakadályozására illetve az eredeti fajok állományának fejlesztésére. A Soèa leghosszabb szakaszán gazdálkodó Tolmini Horgász Egyesület módszeresen szaporítja az eredeti fajok állományait és helyezi ki az ivadékot a folyóba.

A márványpisztráng esetében viszonylag kedvezőbb a helyzet, mert a fajnak néhány elzárt folyó- és patakszakaszon fennmaradtak fajtiszta állományai, ahova a sebes pisztráng már nem tudott feljutni, így ott hibridizációra sem került sor. Az egyesület az ezekről a szakaszokról begyűjtött egyedekből létrehozott egy tenyészállományt, amit rendszeresen szaporít. A pénzes pér esetében már nem voltak ilyen szerencsések, mert a betelepítések miatt a folyó pérállományát most kizárólag hibridek alkotják, amelynek egyedei több-kevesebb arányban tartalmaznak eredeti „adriai” géneket.

 Elektromos halászat a Soèa folyón: a vizsgálni kívánt halakat a folyókból elektromos halászgéppel gyűjtik be. Ilyen esetekben ez a legkíméletesebb módja a halak befogásának: az állatok csak elkábulnak néhány pillanat erejéig; később sértetlenül elengedhetők.

Elektromos halászat a Soèa folyón: a vizsgálni kívánt halakat a folyókból elektromos halászgéppel gyűjtik be. Ilyen esetekben ez a legkíméletesebb módja a halak befogásának: az állatok csak elkábulnak néhány pillanat erejéig; később sértetlenül elengedhetők.

– Hogyan került az egyetem illetve a tanszék a képbe?

– A Soèát Magyarországon sokan a vadvízi evezősök paradicsomaként ismerik. Én is egy evezős társasággal kirándultam a környéken, amikor sikerült megismerkednem a horgászegyesület halgazdaságának vezetőjével, Du¹an Jesen¹ek úrral. Elmondtam neki, hogy mivel foglalkozunk, ő pedig elmondta a problémáikat a hibridizációval kapcsolatban. A közös beszélgetésből kiderült, hogy valószínűleg tudunk egymásnak segíteni, amiből egy magyar-szlovén TéT pályázati együttműködés született.

– Pontosan miről szól az együttműködés?

– A munka elsősorban a pér állományok adriai génhányadának növelésére irányul. Az egyesület halgazdaságában tartanak már olyan nőstény egyedeket, amelyen nagyobbrészt adriai géneket hordoznak. A feladat az, hogy vadvízben élő hím halaktól spermát nyerünk ki, amit a magunk által kifejlesztett módszerrel mélyhűtünk, miközben ugyanezektől az egyedektől úszómintát is veszünk. A mélyhűtött spermát cseppfolyós nitrogénben (-196°C-on) tároljuk felhasználásig, miközben az úszómintát elküldjük a Ljubljanai Egyetemre, ahol Dr. Ale¹ Snoj kutatócsoportja genetikai vizsgálatokat végez rajta és megállapítja, hogy az adott egyed milyen mértékben tartalmaz adriai géneket. Ha az egyed inkább dunai géneket hordoz, akkor a lehűtött spermát egyszerűen ki lehet dobni, de ha nagyrészt adriai génhányadú, akkor felhasználható a későbbi tenyésztő munkában. Így mindenki jól jár: a hím egyed, akitől a mintát vettük vígan él tovább a folyóban, a kikeltetett és kitelepített ivadékai révén pedig növekszik az eredeti állomány mértéke.

 Egy hím adriai pér egyed

Egy hím adriai pér egyed

– Milyen konkrét eredményekről tudnak beszámolni?

Az együttműködés első évében (2008-ban) a mélyhűtési módszer kifejlesztésével és finomításával foglalkoztunk, mivel minden halfajra más és más mélyhűtési paraméterek az ideálisak. Idén tavasszal azonban már ténylegesen a minták begyűjtése és mélyhűtése volt a feladatunk. Kiszállásaink során 15 hím egyedtől nyertünk, mélyhűtöttünk és tároltunk el spermát. A genetikai vizsgálatok kimutatták, hogy ezek közül mindössze három olyan egyed volt, amelyik több, mint 95%-os arányban tartalmazott adriai géneket. Ez azonban nem jelentett gondot Du¹annak, aki ennek a három egyednek a spermáját felolvasztva azzal termékenyítette meg olyan nőstények ikráját, amelyekről korábbi genetikai tesztek már kimutatták, hogy nagyrészt adriaiak. Legutóbbi látogatásunkkor már büszkén mutatta a mélyhűtött spermából származó ivadékot és közölte, hogy ebből neveli az új tenyészállományt. Azt hiszem, hogy ez volt eddig az egyik legszebb pillanata az együttműködésünknek.

– A másik említett halfajjal, a márványpisztránggal még nem foglalkoztak?

– A téli szaporodási időszakban foglalkoztunk a márványpisztráng spermájának mélyhűtésével is. Ebben az esetben az izolált hegyi patakokban-folyókban fennmaradt fajtiszta állományoktól igyekeztünk spermamintákat nyerni és azt mélyhűteni. Érthető módon ezek az állományok jelentik a márványpisztráng, mint faj fennmaradását. Ezeket az – egyébként igen ritka – elzárt állományokat több veszély is fenyegeti. Itt nem csak az ember okozta vízszennyezésre vagy mederrendezésre kell gondolni, hiszen ez például ezen a környéken nem jellemző, hanem a természetes veszélyekre is: lavinára, földrengésre, földcsuszamlásra vagy árvízre, amelyek mindegyike örökre elsöpörhet egy ilyen veszélyeztetett állományt. A környéken egyébként a lakosság városokba vándorlása miatt megszűnőben van a hagyományos alpesi gazdálkodás, ami évezredeken át fenntartotta a természet és ember egyensúlyát. Ebben az esetben meglepő módon pont a természet hódít, ami a természetes állományok számára nem mindig jelent előnyt. Az emberi gazdálkodás az Alpokban mindig igyekezett enyhíteni a természeti csapások által előidézhető károkat. A halaktól a sperma begyűjtése és mélyhűtése lehetővé teszi egy adott állomány genetikai tartalékainak megőrzését és felhasználását egy esetleges katasztrófa esetén. Ennek megfelelően az egyik legfontosabb izolált márványpisztráng populáció (a Zadla¹èica folyóban élő állományról van szó) több hím egyedétől vettünk spermát és hűtöttük le, amit jelenleg is tárolunk a Halgazdálkodási Tanszéken.

 A pénzes pér ikrája a keltetőedényben. Az ikra ún. szemfoltos stádiumban van: ekkor jól láthatók a fejlődő embriók szemei az áttetsző ikrahéjon keresztül.

A pénzes pér ikrája a keltetőedényben. Az ikra ún. szemfoltos stádiumban van: ekkor jól láthatók a fejlődő embriók szemei az áttetsző ikrahéjon keresztül.

– Kik vettek részt ön mellett a munkában?

– A munkát tanszékvezetőnk Dr. Urbányi Béla jóváhagyása mellett végeztük. A közvetlen munkában magyar részről rajtam kívül négy kollégám, Rabóczki Éva, Dr. Bokor Zoltán, Csorbai Balázs és Hoitsy György vettek részt, akik szintén avatott szakértői a gyakorlati halgazdálkodásnak. Szlovén oldalról a már említett Tolmini Horgász Egyesület munkatársai, Du¹an Jesen¹ek gazdaságvezető és kollégái Zoran Kociæ, Du¹an Per¹iè és Robert Svetièiè segítették munkánkat az egyesület vezetőjének Lucijan Rejec úrnak a jóváhagyásával. A minták genetikai vizsgálatát pedig a már szintén említett Dr. Ale¹ Snoj kutatócsoportja végezte el a Ljubljanai Egyetemen. Itt ki kell emelnem a szlovén kollégák hihetetlen profizmusát és pontosságát a munkavégzés során, illetve páratlan vendégszeretetüket, amivel a kint tartózkodások minden pillanatát élvezetessé tudták tenni. A munka egyébként a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal és a Tudományos és Technológiai Alapítvány Magyar-Szlovén TéT pályázatának támogatásával valósult meg.

Fotók: Dr. Horváth Ákos

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

A ma élő dél-ázsiai folyami delfinek rokona volt az az állat, amely Amazónia perui részén élt 16 millió évvel ezelőtt, és akár 3,5 méteresre is nőhetett.

Környezetbarát felújítás

Környezetbarát felújítás

Az építészetben nemcsak az új épületeknél, hanem már a régiek felújításánál is eljárhatunk klímabarát,környezetbarát módon.

Élő tank a triászból

Élő tank a triászból

A krokodilok egy eddig ismeretlen, 215 millió éve élt ősi rokonát azonosították texasi kutatók.

Soha többé hólapát?

Soha többé hólapát?

Egy új fejlesztésnek köszönhetően az önmelegítő betonon nem fog megtapadni a hó vagy a jég, így talán majd elfelejthetjük a hólapátot vagy az útszórást - legalábbis bizonyos körülmények között.

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A sokak számára már most is igen magas élelmiszerárak a klímaváltozás hatására még magasabbra szöknek majd.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket