Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Tudomány

Állatmúmiák

2010.02.07.Admin
National Geographic Magyarország

Egy egyiptomi parasztember döbbenetes leletre bukkant 1888-ban: több százezer macskamúmiát rejtett a homok.

Írta: A. R. Williams
Fényképezte: Richard Barnes

Némelyik vászoncsomag tartalma kifejezetten jó állapotban vészelt át annyi sok századot – egyik-másik macskán még azt is látni, hogy a pofáját annak idején bearanyozták. A nagyjából sértetlen példányokat a falubeli gyerekek aprópénzért eladták a turistáknak, a többit halomban, trágyaként értékesítették. Az egyik hajó nem kevesebb mint 17 tonnányi macskamúmiát, vagy 180 ezer tetemet vitt át Liverpoolba. Az ókori maradványokat Anglia-szerte szétterítették a szántókon. Akkortájt sorra-rendre indultak Egyiptomban a busásan pénzelt expedíciók. Óriási területeket ástak föl a sivatagban, fáraósírokat, aranyozott és festett maszkokat, koporsókat találtak, pompás tárgyakkal gazdagították az európai és amerikai magángyűjteményeket, múzeumokat. A temetkezési helyeken előkerült sok ezer állatmúmiával csak addig törődtek, amíg mindet eltakarították az útból, hogy hozzáférhessenek a becsesebb tárgyakhoz. Abban az időben a kutyát sem érdekelték az óegyiptomi időkből való, nagy műgonddal bepólyált és elhantolt állati maradványok.

Száz esztendő telt el azóta. A régészet felnőtt, a kincsvadászokat felváltották a módszeresen dolgozó kutatók. Ők már tudják: nem az aranytól ragyogó ékítmények, hanem a köznapi élet tárgyai, eszközei tesznek igazán fontossá egy-egy lelőhelyet – elmesélik az utókornak, mivel foglalkozott, miként látta a világot, s miféle istenekhez fohászkodott a hajdani idők embere. Ha így tekintünk rájuk, a letűnt korokból ránk maradt állatmúmiák mérhetetlenül értékesek.

„Mesélnek a régiek mindennapjairól, kedvteléseiről, vallásáról, túlvilágképéről. Elmondják, mi minden foglalkoztathatta sok ezer éve Egyiptom népét” – kezdi Salima Ikram, a Kairói Amerikai Egyetem professzora. A régészeti állattanra szakosodott egyiptológus legfőbb vizsgálati alanyai a döbbenetes szakértelemmel tartósított macskák és egyéb két- vagy négylábú jószágok. Salima Ikram gondjaiba vette az Egyiptomi Múzeum félig elfeledett, porosodó állatmúmia-gyűjteményét. Pontos méreteket vett a leletekről, majd röntgenberendezéssel kezdte vizsgálni, mit rejthet a vászonpólya. Idővel aztán kiállítást rendezett a gyűjteményből, hogy közelebb hozza a ma emberéhez az ókori Egyiptomot. „Nézzük-nézzük az állatmúmiákat, és egyszer csak belénk hasít a felismerés: lám, ez a fáraó házi kedvencet tartott, akárcsak én! Több mint ötezer év távolából ráébredünk, hogy az óegyiptomiak is ugyanolyan emberek voltak, mint mi.”

Ma már a kincsekben gazdag kairói múzeum legnépszerűbb darabjai közé tartoznak az állatmúmiák, honi és külföldi látogatók ezrei tolonganak előttük. Rombuszos, sávos, négyzetes vagy X-mintában vászonba pólyált macskák hevernek az üvegtárlókban, mellettük cickányok faragott mészkő dobozkában, kosok aranyos-gyöngyös ládában. Van itt ötméteres, göcsörtös hátú krokodil is, pofájában néhány, szintén mumifikált díszített, pólyába göngyölt szent íbiszek, héják, halak, sőt apró szkarabeuszok is, a táplálékukat képező trágyagalacsinnal egyetemben. Sok állatot azért balzsamoztak be, hogy társa lehessen a holtnak az örökkévalóságban.

Ha megengedhették maguknak, az óegyiptomiak Pazar fényűzéssel rendezték be sírkamrájukat. Hitték, hogy a nagy útra fölhalmozott ingóságok – pontosabban az, amit a túlvilági célra készített holmik képviselnek – haláluk után is az övék marad. Az I. dinasztia fáraói mellé i.e. 2950-től kutyát, oroszlánt, szamarat is temettek az abüdoszi sírkamrákba. Több mint 2500 esztendővel később már egy bizonyos Hapi-ment is a lábához kucorodó kiskutyával tettek sírba Abüdoszban, holott közember volt csupán, nem királyi sarj. Tartósított marhaszeletet, finom kacsa-, liba-, galambpecsenyét is elhelyeztek a halott mellett. A húst besózták, kiszárították, vászonba pólyálták. Akár rendszeresen evett az illető ilyesmit életében, akár nem, a túlvilágon bizonyosan nem szenvedett hiányt, mutatja somolyogva Ikram.

Mindegyik mumifikált állatban valamely isten földi képviselőjét tisztelték a régi egyiptomiak. Memphisz, a szent város rövid időszakoktól eltekintve mindvégig az ókori Egyiptom fővárosa maradt. Fénykorában, i.e. 300 táján 50 négyzetkilométeren terült el, és mintegy negyedmillióan lakták. Ami hajdani dicsőségéből megmaradt, az jórészt Mit Rahina falucska alatt és a környező földek mélyén rejtőzik. Egy porlepte út mellett, a fűcsomók között ma is látszanak egy ősi templom romjai. Ebben a szentélyben balzsamozták be annak idején az Ápisz-bikát, az ókori Egyiptom egyik legszentebb állatát.

Az erőt és férfiasságot, s ekképpen a fáraót is jelképező bika részben állat volt, részben pedig istenség. Homlokán fehér háromszög, vállán és farán fehér szárnyhoz hasonló forma, nyelvén egy szkarabeusz körvonalai, farka végén különös alakban növő dús szőrzet – megannyi különleges vonása alapján esett rá a választás. Az Ápisz-bika már életében szentélyt kapott, papok kényeztették, arannyal-ékszerrel díszítették, a nép áhítattal vette körül. Amikor pedig elpusztult, isteni lényege egy másik bikába szállt – tartották az óegyiptomiak, és azonnal keresni kezdték méltó utódját. A bika tetemét a templomba vitték, mívesen kifaragott szürke mészkőágyra fektették. Mumifikálása legalább hetven napig tartott: negyven nap kellett a hústömeg kiszárításához, és további harminc a bepólyálásához. 

 

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2010. februári lapszámában.

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

A ma élő dél-ázsiai folyami delfinek rokona volt az az állat, amely Amazónia perui részén élt 16 millió évvel ezelőtt, és akár 3,5 méteresre is nőhetett.

Környezetbarát felújítás

Környezetbarát felújítás

Az építészetben nemcsak az új épületeknél, hanem már a régiek felújításánál is eljárhatunk klímabarát,környezetbarát módon.

Élő tank a triászból

Élő tank a triászból

A krokodilok egy eddig ismeretlen, 215 millió éve élt ősi rokonát azonosították texasi kutatók.

Soha többé hólapát?

Soha többé hólapát?

Egy új fejlesztésnek köszönhetően az önmelegítő betonon nem fog megtapadni a hó vagy a jég, így talán majd elfelejthetjük a hólapátot vagy az útszórást - legalábbis bizonyos körülmények között.

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A sokak számára már most is igen magas élelmiszerárak a klímaváltozás hatására még magasabbra szöknek majd.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket