Friderika2020. szeptember 20., vasárnap
Tudomány

Melegvérűek voltak a mezozoikum óriás tengeri őshüllői?

2010.06.14.Admin
National Geographic Magyarország

A prehisztorikus tengeri ragadozók képesek lehetettek testhőmérsékletük szabályozására – állítja egy tanulmány.

Egyes kutatók szerint tengeri őshüllők bizonyos csoportjai valószínűleg szabályozták testhőmérsékletüket, ami lehetővé tette számukra az agresszív vadászatot, a nagy mélységekbe való merülést illetve a nagy távolságokra történő gyors úszást.

„Ezek a tengeri hüllők fenn tudták tartani a testhőmérsékletűket, függetlenül attól, hogy a trópusi vagy hideg vizekben éltek” – nyilatkozta Christophe Lécuyer, a lyoni Claude Bernand Egyetem paleontológusa, a Science című folyóiratban publikált tanulmány egyik szerzője.

Az ősi ragadozóknak valószínűleg magas (35–39°C) testhőmérsékletük lehetett – hasonlóan a mai delfinekhez és bálnákhoz. A legtöbb mai hal és hüllő hidegvérű, ami azt jelenti, hogy a belső hőmérsékletűk a körülöttük lévő víz hőmérsékletétől függ. Mivel a mai óceánok csúcsragadozói – mint például a tonhal és kardhal – valamennyire képesek szabályozni a hőmérsékletüket, a kutatók felvetették, hogy esetlegesen az ősi hüllők is képesek lehettek erre.

Fosszilis fogak – a rejtély kulcsa?
A földtörténeti középidő (mezozoikum) alatt – 251-től 65 millió évvel ezelőttig – ősi hüllők nyüzsögtek a bolygón. Amikor a szárazföldeket dinoszauruszok népesítették be, a levegőben pteroszauruszok röpködtek, a tengereket az óriáshüllők három csoportja uralta: a delfinhez hasonló ichthyosaurusok, a vaskos koponyájú, erőteljes, kígyószerű mosasaurusok, és a leginkább a Loch Nessi szörnyhöz hasonlítható, evezőlábú plesiosaurusok. (Ez utóbbiak közé tartozott, a jura időszakban élt Liopleurodon, a pliosaurusok /rövidnyakú plesiosaurusok/ képviselője, minden idők leghatalmasabb ragadozó hüllője. Mérete jócskán túlszárnyalta a Tyrannosaurus rexét, s majdnem elérte a ma élő legnagyobb ragadozó, az óriás ámbráscet nagyságát.)

 Plesiosaurusok (forrás: Dmitry Bogdanov)

Plesiosaurusok (forrás: Dmitry Bogdanov)

A hüllőfosszíliák környezetében talált – az ősi tengeri hüllőkkel azonos környezetben élt – őshalak fogmaradványainak tanulmányozása során Lécuyer és kollégái megállapították azok oxigénizotóp szintjét, ami utal az állat vérére és testhőmérsékletére. A csapat összehasonlította az eredményeket olyan különböző mai halak oxigénizotóp szintjével, akik hideg és meleg vizekben élnek. Mivel a ma élő halak hidegvérűek, ezzel az adattal meg tudták határozni az ősi fajok élőhelyének hőmérsékletét.

A vizsgálat következő szakaszában a kutatók az őshalak fogainak vizsgálatával nyert eredményeket az ugyanarról a helyről származó tengeri őshüllők fogainak oxigénizotóp szintjével hasonlították össze.

Lebilincselő felfedezések
A melegvérűség az ichtosaurusoknál és a plesiosaurusoknál teljesen érthető, hiszen ezek a ragadozók kitartó üldözés során kapták el prédájukat, és ahhoz hogy „bírják a versenyt”, állandó hőmérsékletre volt szükségük. Az új adatok a mosasurusoknál – amelyek többnyire lesből támadtak – kevésbé egyértelműek, de összeegyeztethetők azzal az elmélettel, miszerint ezek a hüllők valamelyest irányíthatták a testhőmérsékletüket.

 Mosasaurus rekonstrukciója (forrás: Dmitry Bogdanov)

Mosasaurus rekonstrukciója (forrás: Dmitry Bogdanov)

„A tanulmányban közöltek lebilincselőek” – jelentette ki a kutatásban nem részt vevő Zulma Gasparini, az Universidad Nacional de La Plata paleontológusa.

Az ősi hüllők állandóbb testhőmérséklete alapján feltételezhető, hogy ezek az állatok olyan meleg megőrzési rendszereket birtokolhattak, mint a bálnák zsírrétege vagy a specializált vérkeringés. E ponttól el lehet kezdeni annak vizsgálatát, hogy ez hogyan fejlődött ki. Az összes tengeri hüllő a szárazföldiektől származott, akik valamennyien hidegvérűek, ami akkor változott meg, amikor áttértek a vízi életmódra. Hogy ez pontosan hogyan zajlott le, azt a jövő kutatásainak kell megmagyaráznia.

Hozzászólások

Kivételes állapotú barlangi medvét találtak

Kivételes állapotú barlangi medvét találtak

Különleges ősi medvemaradványok kerültek elő Jakutföldföldön, a szakértők bíznak benne, hogy a leletekből DNS-t is kivonhatnak.

Kiosztották a 2020-as IgNobel-díjakat

Kiosztották a 2020-as IgNobel-díjakat

Idén harmincadik alkalommal került sor a vidám, ám mégis elgondolkodtató kutatásokért járó díj kiosztására.

A pingvinek eredetéről vallanak Új-Zéland kövületei

A pingvinek eredetéről vallanak Új-Zéland kövületei

Új-Zéland körül a tengerek hemzsegnek az élettől, ezért a szigetország a tengeri madarak sokszínűségével is kitűnik más területek közül. Vajon mióta van ez így?

Európa elindította az aszteroidabecsapódás elleni védőrendszer kiépítését

Európa elindította az aszteroidabecsapódás elleni védőrendszer kiépítését

Az Európai Űrkutatási Hivatal (ESA) megkezdte a munkát az első olyan bolygóvédelmi rendszer kiépítésén, amely aszteroidabecsapódásoktól hivatott oltalmazni a Földet.

Hogyan hatnak a bélbaktériumok a testtömegre?

Hogyan hatnak a bélbaktériumok a testtömegre?

A beleinkben élő rengeteg mikroba (bélmikrobiom) élettani szerepét még csak most kezdjük kapiskálni.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket