Mihály, Gábor, Rafael Mirabella2020. szeptember 29., kedd
Tudomány

A tudományról egyszerűen, közérthetően!

National Geographic Magyarország

A lényeget megragadva, egyszerűen kell a nagyközönségnek beszélni a tudományról - hangsúlyozta az MTI-nek adott interjújában Eric Wieschaus Nobel-díjas fejlődésgenetikus, a Szent-Györgyi Konferencia egyik résztvevője.

Eric F. Wieschaus (balra), Peter C. Doherty  és John E. Walker  Nobel-díjas kutatókkal beszélget.

Fotó: MTI Kelemen Zoltán Gergely

Wieschaus az egyedfejlődés, a testszerveződés genetikai szabályozásának megismeréséért 1995-ben kapott orvosi Nobel-díjat.
“A tudomány művelői gyakran nincsenek tudatában annak, mennyire fontos, hogy az átlagember is értse munkájuk eredményét” – mondta a tudós. A Princeton Egyetemen olyanoknak tanít természettudományt, akik nem kutatónak készülnek, hanem művésznek vagy közgazdásznak. „Ők nem mindig értik a részleteket, de minden emberi lény érdeklődik a teste, az egészsége és a világ működése iránt. Ritkán megyek részletekbe, inkább a lényeget tanítom, ezt megértik és kedvelik. Amióta Nobel-díjas lettem, közfigurává váltam és elvárják, hogy beszéljek a nagyközönségnek is, ezért megtanultam, egyszerűen beszélni” – idézte fel az elmúlt éveket a 65 éves amerikai tudós.

Eric Wieschaus Indiana államban született, a Yale Egyetemen szerzett biológus diplomát, de mint meséli, már ekkor a muslicák (Drosophila melanogaster) egyedfejlődése érdekelte, kíváncsisága az evolúciós genetika irányába hajtotta. Kutatott a Kaliforniai Egyetemen, a heidelbergi Európai Molekuláris Biológiai Laboratóriumban és a Princeton Egyetemen, ahol jelenleg is tevékenykedik. Fontosnak tartja a fiatalok jelenlétét a kutatómunkában, és laboratóriumában naponta négy órát dolgozik fiatal kollégákkal, posztdoktori ösztöndíjasokkal.

A tudományos vitákról szólva elmondta, hogy meggyőződése szerint ellentétes álláspontok esetében a kutatóknak mindkét nézetet ismertetniük kell, mert a nagyközönségnek tudnia kell, hogy a tudomány nem abszolút. A tudós szerint egy kidolgozott álláspont “nem az igazság, hanem csupán annak legjobb közelítése. A legfontosabb, amit a nem tudósnak készülő diákjaimnak megtanítok, hogy a tudomány, út a megismeréshez, az igazsághoz, nem pedig maga az igazság”.

Wieschaus felidézte, hogy fiatal korában rajzolt és festett, amit kutatói leterheltsége miatt évtizedek óta elhagyott. Tavaly azonban vásárolt egy festőfelszerelést, és újra nekilátott. “Az emberi agy igen összetett, sokat tanulok például a művész hallgatóimtól, mert másfajta gondolkodásmódot, megközelítést képviselnek. Sok dolog van, melyet nem tudok tökéletesen megmagyarázni, létezik a kutatásban intuíció is, amire – ha nem is kizárólagosan – de lehet alapozni” – vallott a művészetekhez való viszonyáról a kutató.

Forrás: MTI/ pmy/ ksb

Hozzászólások

Tudatosságra utaló nyomokat találtak a varjak agyában

Tudatosságra utaló nyomokat találtak a varjak agyában

Úgy tűnik, a szubjektív érzékelés nemcsak a főemlősökre, hanem bizonyos madarakra is jellemző.

Ezek a fák adnak nagyobb védelmet a káros UV-sugárzás ellen

Ezek a fák adnak nagyobb védelmet a káros UV-sugárzás ellen

A korai juhar vagy más néven platánlevelű juhar (Acer platanoides) nyújtja a legnagyobb védelmet az emberek számára a Napból érkező ultraibolya sugárzás káros hatásaival szemben - olvasható az MTI weboldalán.

A biológiai sokféleségről szóló ismereteink alapkövei

A biológiai sokféleségről szóló ismereteink alapkövei

Meséljen egy kicsit a karrierjéről! Mikor kezdett el

Sarki fény árulkodik a Titanic tragédiájáról

Sarki fény árulkodik a Titanic tragédiájáról

A visszaemlékezések alapján a baleset éjszakáján különösen látványos volt a sarki fény.

Szekvenálták Fleming eredeti penicillintermelő gombáinak genomját

Szekvenálták Fleming eredeti penicillintermelő gombáinak genomját

Alexander Fleming forradalmasította az orvostudományt, és leírhatatlanul sok ember életét mentette meg a baktériumölő penicillin, véletlennek köszönhető, felfedezésével.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket