Jusztina, Kozma, Damján2020. szeptember 26., szombat
Tudomány

A hormonjaink ritmusa

2015.04.19.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Az éjszakák és a nappalok váltakozása a hormonrendszer működésére is hatással van, ami így nem csak az anyagcserét, hanem a hangulatot és a teljesítményt is befolyásolja.

Fotó: Profimedia

Lakatos Péter., a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar I. Sz. Belgyógyászati Klinikájának egyetemi tanára szerint evolúciós magyarázata van annak, hogy a napi rutint nagyrészt a hormonok diurnális (napszaki) ritmusa alakítja, mindig is nappal voltunk aktívabbak.


Lakatos Péter belgyógyász professzor
Fotó: Kovács Attila

Mivel reggel hat és hét óra között megnövekszik az aktivitást segítő adrenalin és noradrenalin szintje, a jó alváshoz szükséges melatonin hormon termelődése pedig fény hatására csökken, célszerű ekkorra időzíteni az ébredést. Az első étkezést is rögtön reggel a legjobb beiktatni, hiszen a tápanyagok lebontását segítő fő stressz hormon, a kortizol szintje ilyenkor tetőzik. Jó tudni azonban, hogy önmagában ez nem elég, fizikai aktivitás is kell a bevitt energia elégetéséhez. A kortizol egyébként az idegrendszer éberségéért és az izomzat tettrekészségéért is felelős, ráadásul a vércukorszintet is megemeli, hogy több tápanyag jusson a sejteknek, izomzatnak. Számos hormon segít tehát reggel elindítani a napot – emeli ki a szakember.

Szintén a hormonális hatások következtében hajnali egy és három óra között jelentős vérnyomásesés lép fel, ezért ebben az időszakban legnagyobb a szívroham kockázata. A kora reggeli órákra azonban kiegyenlítődik a vérnyomáskilengés, így ez az időszak már a testedzésre is alkalmasabb, napközben pedig már bármikor sportolhatunk.

A tanuláshoz, az ismeretek elmélyítéséhez a késő délutáni időszak az ideális, a kognitív funkciókat befolyásoló hormonok, így az adrenalin szintje is ilyenkor erre a legalkalmasabb.  Lakatos Péter professzor szerint azért előfordulhat kivétel is, aki például éveken át sokat utazik az iskolába és reggelente útközben tanul, valószínűleg később is könnyebben végez szellemi munkát korán reggel.

A növekedési hormon szintje éjszaka a legmagasabb, az alvás pedig ennek szerepét erősíti. Mivel ez nemcsak a testmagasság, hanem az izomtömeg növekedését is szabályozza, a felnőtteknek is törekedniük kell arra, hogy éjjelre időzítsék a pihenést. Ezt egyébként az éberségért felelős kortizol hormon alacsony szintje segíti, ebből éjfélkor mérhető a legkevesebb.

A hormonális bioritmus ugyan genetikailag kódolt, nagyobb időeltolódás vagy huzamosabb nappali-éjszakai váltott műszakú munka esetén módosulhat. Ez azonban – bár hosszú távú hatása egyelőre nem ismert – az egész szervezetre negatív hatással van, hiszen ellentétes a belső óránk természetes ritmusával. A szakember ezért azt javasolja, ha máskor nem, hosszabb szabadság ideje alatt érdemes nappal ébren lenni, éjszaka pedig pihenni.

Hozzászólások

Neandervölgyi DNS-re bukkantak egy ősi fogban

Neandervölgyi DNS-re bukkantak egy ősi fogban

Egy neandervölgyi zápfog több tízezer éven át várt a felfedezésre a mai Lengyelország területén található Stajnia-barlangban.

Klímaanomália növelhette a világháborús veszteségeket

Klímaanomália növelhette a világháborús veszteségeket

A szakértők olyan különös éghajlati jelenséget azonosítottak, amely nemcsak az első világháborús, hanem a spanyolnáthához köthető halálozást is növelhette.

Újabb bizonyíték a Hold keletkezésének elméletére

Újabb bizonyíték a Hold keletkezésének elméletére

A leginkább elfogadott hipotézis alapján több mint 4 milliárd évvel ezelőtt egy Mars nagyságú bolygó csapódott a Földnek, így jött létre a Hold.

Íme az első magyarországi dinoszaurusztojás

Íme az első magyarországi dinoszaurusztojás

Két magyar kutatócsoport munkájának együttes eredményeként nemcsak egy ritka fosszíliával lettünk gazdagabbak, de a madárszerű dinoszauruszok európai elterjedéséről alkotott kép is megváltozhat.

Bányászok találtak rá egy ősi becsapódási kráterre

Bányászok találtak rá egy ősi becsapódási kráterre

A hatalmas meteoirittöbb tíz- vagy százmillió évvel ezelőtt csapódhatott be a mai Ausztrália területén.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket