Auguszta, Bertold2024. március 29., péntek
Tudomány

Élelmiszer-tartósítás adalékok nélkül?

2015.08.13.F. Zs.
National Geographic Magyarország

A LED fényről a világítás jut eszünkbe, ám kutatók bebizonyították, hogy kórokozóktól is megszabadíthatja környezetünket.

LED fotoreaktor
Fotó: Szegedi Tudományegyetem

A kék LED fény kiválóan fertőtlenít, segít tartósítani az élelmiszereket, fertőtlenítheti a kórházak, óvodák, közösségi helyiségek felületeit. A kutatások magyarországi eredményeiről Dékány Imre kémikus akadémikussal, a Szegedi Tudományegyetem tanárral beszélgettünk.

A kék LED fény használatának egyik lehetősége: az élelmiszerek fertőtlenítése. A National University of Singapore kutatóinak eredményei szerint a LED-nek nevezett fénykibocsátó dióda komoly antibakteriális hatással rendelkezik, alacsony, 4-15 Celsius-fokos, enyhén savas  környezetben hatékonyan szabadítja meg az élelmiszereket a kórokozóktól. Az egysejtű baktériumok fényérzékeny részei ugyanis elnyelik az elektromágneses spektrum azon tartományát, ami egybeesik a kék színével. A kutatók szerint a jövőben az ilyen típusú fertőtlenítéssel akár ki is válthatjuk az élelmiszerekhez hozzáadott mesterséges adalékanyagokat.

A Szegedi Tudományegyetem, a Nanocolltech Kft. és a General Electric Hungary Kft. NANOSTER elnevezésű közös konzorciumának kutatói 2009-2012 között a LED fény hatását is vizsgálták. Az iskolák, óvodák, edzőtermek, fürdők, kórházak, illetve orvosi rendelők rendszeres fertőtlenítését klórtartalmú szerekkel, ritkábban hőkezeléssel végzik. A klór azonban nemcsak az egészségre jelent veszélyt, de hatékonysága is megkérdőjelezhető: szaporodni hagyja például a hipervirulens kórokozókat. A LED fényt használó úgynevezett fotokatalitikus módszer a levegőből, valamint a padló- és falfelületekről egyszerre távolítja el a vírusokat, baktériumokat anélkül, hogy ártalmas lenne az emberi szervezetre.

„Az antibakteriális hatás napfénnyel is előidézhető, különösen akkor, ha úgynevezett fotokatalizátorokat alkalmazunk. Ezek nagyrészt vékony rétegben felvitt, festékbe keverhető, környezetre ártalmatlan fém-oxidok, amelyek felületén a fény hatására egy fotokatalízis nevű folyamat indul be, a szerves anyagok, így a baktériumok és a vírusok is 30-60 perc alatt elpusztulnak. Ezek a rétegek szinte bármilyen felületen, padlón, falakon is hatásosak, a fertőtlenítést pedig akár a napfénnyel, akár LED fényforrással való besugárzással is elérhetjük. A fertőtlenítőrendszert az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ különböző intézeteiben a NANOSTER  pályázati munka kereteiben tesztelték. Az alapvetően fontos vizsgálatokat a Mikrobiológiai és Diagnosztikai Intézetben végezték el, és 10-12 fajta baktérium vegyszer nélküli fotokatalitikus elpusztítását igazolták. Mindezen túl a szegedi kutatók a levegőben található, kellemetlen szagú anyagok eltávolítására, és a zárt helyiségekben élő baktériumok elpusztítására is találtak megoldást: olyan fotoreaktort építettek, melyben alacsony energiaköltséggel – például a kék LED fény használatával –  hatékony fertőtlenítés érhető el. A fotoreakció indukálására épített fényforrás belső felületére a már említett fotokatalizátor került, amely a megvilágítás hatására ártalmatlanítja a levegőből a felületre érkező káros anyagokat. A reaktor cirkuláltatja a levegőt, tehát „beszippantja”, majd megtisztítva engedi tovább” – mondta Dékány Imre.

Az egyértelmű sikerek ellenére a LED fény fertőtlenítő hatását még viszonylag kevesen használják a világon. Ennek okairól a professzor úr így vélekedik: „Tudomásunk szerint a LED fény fotokatalízisben való alkalmazása területén Japán áll az élen, Európában és Magyarországon ez a technika még nem terjedt el. Annak ellenére, hogy nagyon kis befektetést igényel, előrelépés csak akkor várható, ha a megfelelő egészségügyi ellenőrzési eljárások engedélyezése – a jelenlegi lassú és körülményes folyamatokkal szemben – felgyorsul, és az intézmények elég nagy mértékű kockázati tőkét fektetnek be. Egy új technológia bevezetése minden esetben bizalmatlansággal is párosul, ezen kívül sokat számít a termék marketing-támogatottsága. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy bármilyen új termék bevezetése a jelenlegi piacot ellátó – és vegyszeres technológiákat preferáló – cégek számára konkurenciát is jelenthet.”

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

A ma élő dél-ázsiai folyami delfinek rokona volt az az állat, amely Amazónia perui részén élt 16 millió évvel ezelőtt, és akár 3,5 méteresre is nőhetett.

Környezetbarát felújítás

Környezetbarát felújítás

Az építészetben nemcsak az új épületeknél, hanem már a régiek felújításánál is eljárhatunk klímabarát,környezetbarát módon.

Élő tank a triászból

Élő tank a triászból

A krokodilok egy eddig ismeretlen, 215 millió éve élt ősi rokonát azonosították texasi kutatók.

Soha többé hólapát?

Soha többé hólapát?

Egy új fejlesztésnek köszönhetően az önmelegítő betonon nem fog megtapadni a hó vagy a jég, így talán majd elfelejthetjük a hólapátot vagy az útszórást - legalábbis bizonyos körülmények között.

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A sokak számára már most is igen magas élelmiszerárak a klímaváltozás hatására még magasabbra szöknek majd.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket