Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Tudomány

Isonzó – a magyar bakák nagy temetője

2016.04.11.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Tizenkét véres csatát vívtak 1915 tavaszától 1917 késő őszéig az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének tagjaként magyar katonák az Isonzó völgyében.

Isonzónál elesett katonák teemtője Bovec közelében, Szlovéniában.
Fotó: Profimedia

Az első világháború olaszországi frontjának földi poklát, a magyar hadtörténelem egyik legszomorúbb fejezetét Hornyák Árpád történész idézte fel az mta.hu számára.

Kimegyek a doberdói harctérre,
feltekintek a csillagos nagy égre.
Csillagos ég, merre van a magyar hazám,
merre sirat engem az édesanyám?

1915 májusában az Osztrák–Magyar Monarchiának a keleti és a balkáni front mellett újabb hadszíntéren új ellenféllel, az Olasz Királysággal kellett szembenéznie. Róma a háború kitörésekor semlegességi nyilatkozatot tett, és noha a hármas szövetség tagjaként papíron a központi hatalmak táborába tartozott, 1915. április 26-án, engedve az antant csábításának és utat nyitva saját területi vágyai kielégítésének, aláírta az úgynevezett londoni titkos szerződést, melynek értelmében a háborúba való belépésért az antant oldalán jelentős területekre kapott ígéretet a Monarchia rovására. Dél-Tirol, Isztria, Dalmácia és különleges előjogok Albániában elég vonzó ajánlat volt ahhoz, hogy Róma sutba vágja a semlegességi nyilatkozatát, és a „szent egoizmus” jegyében május 23-án hadat üzent.

Természetesen Bécsben és Budapesten éppoly jól tudták, mint Berlinben, hogy nagyon vékony szálon függ az olasz semlegesség, s fel kell készülniük arra az eshetőségre, hogy ebből az irányból is támadás érheti őket. Részben ez is szerepet játszott a központi hatalmak stratégiai tervezésében, amikor 1915 tavaszán a keleti fronton átfogó támadásra szánták el magukat, aminek eredményeként Gorlicénél áttörték az orosz vonalakat, és visszaállították a háború kezdetén húzódó frontvonalakat. Ezzel a sikerrel próbálták visszatartani az olaszokat és a románokat a háborúba lépéstől az antant oldalán. Ami az olaszokat illeti, mint láthattuk, elkéstek, Rómát már nem lehetett visszatartani, de Romániát ekkor még földrajzi elhelyezkedésénél fogva sikerült megtartani a semlegesség vágányán.

Az Isonzó-front kialakulása
A két szemben álló fél számára a frissen megnyílt front eltérő okokból volt fontos. Olaszországnak az egyébként meglehetősen kidolgozatlan antant-haditervek alapján, e front révén kellett tehermentesítenie Szerbiát a Monarchiával szemben, illetve Trieszt és a ljubljanai dombság elfoglalásával megnyitni az utat a Monarchia szívébe. Mindezt természetesen csak folyamatos támadásokkal lehetett elérni. Ezzel szemben a Monarchia kényelmesebb pozícióban volt, mert némi vitát követően a legfelső hadvezetés végül is a védekezés mellett tette le a voksát. A védekezés feltételei pedig, ahogy az lenni szokott, összehasonlíthatatlanul kedvezőbbek voltak a támadáséinál. A Monarchia és Olaszország közös határa mintegy félezer kilométer hosszan húzódott az Adriától Svájcig, amelyen négy hadseregbe szervezve közel félmillió olasz katona állt szemben a Monarchia alig fele akkora létszámú hadseregével. A két háborúzó fél számára, a tiroli és karintiai frontszakaszt nem számítva, az Isonzó völgye és a Doberdó-fennsík kínált lehetőséget a megütközésre.

Az Isonzó völgye, a Doberdó-fennsík eggyé forrt a háborús szenvedésekkel és az első világháborús küzdelmek megtestesítője a magyar történelmi tudatban. Nem véletlenül, hiszen az osztrák–magyar haderőn belül itt, az olasz fronton kerültek bevetésre legnagyobb arányban a magyar katonák. Az isonzói csaták időszakában a Monarchia hadseregének 25-35 százalékát tették ki a magyar csapattestek.

Maga az Isonzó-front a Júliai-Alpokban eredő azonos nevű folyóról kapta a nevét (szlovén neve Soča), amelynek alsó, mintegy 50 kilométeres szakaszán karsztos domb-, illetve hegyvidék húzódott, amelyből kiemelkedett a Doberdó-fennsík, valamint a Komeni-fennsík. A gyors folyású Isonzón való átkelés már önmagában komoly nehézséget jelentett a támadóknak, amely után szinte azonnal, pár száz méteren belül a sziklás hegyoldalak meredtek eléjük. E terepviszonyok mellett mintegy három évre megmerevedett a front, az olaszok folyamatos támadásokkal próbálták felőrölni a Monarchia haderejének ellenállását, ezek azonban rendre kudarcba fulladtak. Az első olasz sikereket csak a hatodik isonzói csata néven emlegetett olasz támadás hozta meg 1916 nyarán, amikor is elfoglalták Görzöt (Gorizia) és a Doberdó-fennsíkot, összesen mintegy 25 négyzetkilométernyi területet.

Valamennyi hadszíntér közül, ahol a Monarchia csapatainak helyt kellett állniuk, az isonzói front volt a legkeményebb. Klasszikusnak nevezhető állóháború alakult ki, amelyet a magyar honvédek és a közös hadsereg egységei számára az állandósult ellenséges tűz mellett a nehéz terepviszonyok, az élelmiszer-utánpótlás akadozása, a vízhiány, a nyári hónapokban pedig a kígyóknak és skorpióknak ideális életfeltételeket biztosító, iszonyatos hőség tett elviselhetetlenné. Mindezt tetézte a temetetlen hullák bűze, ami rangtól és címtől függetlenül mindenkit egyformán érintett. József Ágost főherceg, a Doberdó-fennsík parancsnoka visszaemlékezéseiben igen szemléletesen írta le a körülményeket: „Borzasztó e sok rothadó hús s fekete alvadt vér, ami mindenütt hever és tapad. Olyan szörnyűséges, hogy a rémülettől jéggé dermed a lelkem. Mindig itt feküdni, csak egyszer kihűlt, romlott eledelt kapni, ez irtóztató hullaszag közepette, mely nyelvre, s torokra tapad, azt az ételt lenyelni, naponta csak egyszer meleggé lett korty vizet kapni, s azt is csak éjjel. S a perzselő nap öldöklő izzó hevében, melyet a sziklák megtízszerezve sugároznak, a rothadó bajtársak között mozdulatlanul feküdni a nehéz, kábító hullaszaggal tüdejükben: ettől meg kell, hogy őrüljenek.”

A fentebb említett nehézségek mellett a háború poklát fokozták a zord terepviszonyok, amelyek főleg a túlnyomórészt az Alföldről származó katonák számára voltak rendkívüliek.

A két fél a sziklás talajba alagutakat fúrva igyekezett az ellenség állásait aláaknázni és berobbantani. A nehézségeket jól szemlélteti, hogy a talaj minőségétől függően napi 1-2 métert tudtak csak haladni. A köves talajban mérnöki bravúrral, robbanószerek alkalmazásával lehetett csak állásokat, lövészárkokat, a hegyoldalakban, sziklákban pedig barlangokat, úgynevezett kavernákat kialakítani. Ugyanakkor az ebbe a talajba becsapódó lövedékek a szétzúzott kőtörmelék miatt gyakran további súlyos sérüléseket okoztak. „Az ellenséges gránátok hatása a sziklatalajon és köveken számtalanszor megsokszorosíttatván, a csapatokat annyira vitte, hogy lemondanak minden födözékről, és szabad terepre akarnak feküdni. Kőfalakat, homokzsáképítményeket és akadályokat a csapatok nem akarnak többé sem építeni, sem használni.”

Doberdó
Doberdó a magyarok számára szimbolikus jelentéssel bír. Túl azon, hogy a súlyos veszteségeket, szomorú emlékeket idéző fogalommá vált, ez a hozzávetőleg 60 négyzetkilométeres terület a magyar hadtörténelem egyik legfontosabb emlékhelye és egyúttal a magyar katonai helytállás és hősiesség jelképe is. A katonadalokból jól ismert Isonzó és Doberdó neve azonban nemcsak a magyar hadtörténet lapjaira került fel, hanem bevésődött a népi emlékezetbe is. Leginkább persze azokhoz a városokhoz és körzetükhöz fűződnek eleven emlékek – például Budapesthez, Temesvárhoz, Debrecenhez, Nagyváradhoz, Székesfehérvárhoz, Szegedhez – ahonnan bevonultak a frontszakaszt védelmező katonák. Utóbbiban 1916 júliusa óta relikviaként őrzik azt a csonka eperfa/szederfa törzset, a „doberdói fát”, amely egy éven keresztül tanúja volt a szegedi 46-os ezred küzdelmeinek a doberdói fennsíkon.

A terület névadója a fennsík déli részén található Doberdó falu, mai hivatalos nevén Doberdo del Lago település. Zalka Máté, aki 1916 tavaszán maga is harcolt itt, Doberdó című regényében a település történelmi-földrajzi fogalommá válásának indokaira is rávilágít: „A Doberdó név számunkra nemcsak a falut jelentette, hanem a körülötte elterülő lapos, tíz-tizenöt kilométeres hosszúságú, dél felé nyúló fennsíkot is. Ez a gyér növényzetű sziklás vidék volt az olasz front isonzói szakaszának egyik legtöbbet vértől áztatott területe. A Doberdó szónak visszhangja a magyar fülben: dob… doboló… Talán e véletlen folytán kapták föl éppen ennek a falunak a nevét, hiszen nemcsak Doberdó község alatt folyt a vér. […] De az egész frontszakaszt Doberdó névre keresztelte a magyar katonaság, mert ez a doboló szóra emlékeztető név felidézte képzeletében a szüntelen pergőtüzet, a vérfergeteget. Doberdónak már tizenöt végén is elég gyászos híre volt a hadseregben, de tizenhat elején ez az elnevezés egyértelmű volt a halálmezővel.”

Az isonzói csaták eredménye
Miközben a magyar honvédezredek becsülettel helyt álltak a harcban, s sorra veszítették el állományuk 30, 50 vagy akár 80 százalékát az egymást követő támadásokban (amelyekből csak kettőt indított a Monarchia), az ezredekben szolgáló magyar bakák számára egyre inkább értelmetlennek tűnt ez a háború. Távol hazájuktól, idegen környezetben ontották vérüket a túlerővel szemben, s ezt a hangulatot jól tükrözik az isonzói és doberdói hadszíntérhez kapcsolódó katonadalok tucatjai is.

A hevenyészve megindított első csata után a második isonzói csata 1915. július–augusztusban már az olasz front egyik legvéresebb összecsapását hozta, melyben mindkét fél több mint negyvenezer főt vesztett, beleértve a halottakat, sebesülteket és a hadifoglyokat – mindez mintegy 200 méteres előrejutásért. Az ezt követő, harmadik és negyedik isonzói csatát már anyagcsatának tekinthetjük, amely a nyugati fronton kialakult menetrend szerint többnapos tüzérségi előkészítés után egymást hullámokban követő gyalogsági szuronyrohamok formájában követelték újabb tíz- és tízezrek életét. Az 1915 májusa és 1917 szeptembere között zajlott isonzói csatákban a Monarchia hadserege 420 000, míg Olaszország 650 000 katonát veszített halottakban, sebesültekben és hadifoglyokban, amelynek hozadéka Olaszország számára egy mintegy 250 négyzetkilométernyi terület megszerzése volt.

A caporettói áttörésként ismert 12. isonzói csata nemcsak az olasz fronton, de a háború egészét tekintve is a Monarchia – s benne a magyar csapatok – legnagyobb hadi sikerét hozta el. Az 1917. október 24. és november 20. között zajló támadás során a Monarchiának, több német hadosztállyal megerősítve, sikerült áttörnie az olaszok vonalait, és a frontvonal Piave mentén rögzült. Az áttörés következtében mintegy 700 000 olasz katona esett ki a harcokból (350 000 dezertált, 300 000 hadifogságba esett, több mint 10 000 halott, a többi sebesült). A Monarchia elfoglalta csaknem egész Veneto tartományt és 100 kilométerre megközelítette Velencét. Hatalmas hadianyag- és élelmiszer-tartalékok kerültek a kezébe, amelyből hónapokra megoldódtak a k. u. k. hadsereg ellátmányozási gondjai.

Az olasz hadsereg tényleges katonai és morális válsága ugyanakkor az antant számára is komoly veszélyeket hordozott magában. Ekkor került sor a Legfelsőbb Haditanács felállítására, hogy összehangolja a szövetségesek hadmozdulatait. Leváltották Luigi Cadorna tábornokot, akinek nevéhez fűződött valamennyi isonzói csata levezénylése olasz részről. Utódai csak szigorú fegyelemmel – hadbírósági eljárással, a felkoncolással való fenyegetéssel –, valamint brit és francia hadosztályok támogatása révén tudták megakadályozni az olasz hadsereg teljes felbomlását (állítólag egyes csapatoknál a tizedelést is bevezették), miközben az olasz hátországban addig soha nem látott mértékben lángoltak fel a háborúellenes érzelmek.

A 12. isonzói csata a Monarchia számára jelentős harcászati sikert hozott, de hadászati áttörést nem jelentett, mivel nem változtatta meg döntően a hadszíntéren kialakult helyzetet, s továbbra is Olaszország kötötte le haderejének nagyobbik részét. Szinte napra pontosan egy évvel később a Piave mentén rögzült frontvonal áttörését követően omlott össze a Monarchia hadereje, amely elvezetett a már csak papíron létező Ausztria–Magyarország fegyverszünethez és háborúból való kiválásához.

Forrás: MTA

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

A ma élő dél-ázsiai folyami delfinek rokona volt az az állat, amely Amazónia perui részén élt 16 millió évvel ezelőtt, és akár 3,5 méteresre is nőhetett.

Környezetbarát felújítás

Környezetbarát felújítás

Az építészetben nemcsak az új épületeknél, hanem már a régiek felújításánál is eljárhatunk klímabarát,környezetbarát módon.

Élő tank a triászból

Élő tank a triászból

A krokodilok egy eddig ismeretlen, 215 millió éve élt ősi rokonát azonosították texasi kutatók.

Soha többé hólapát?

Soha többé hólapát?

Egy új fejlesztésnek köszönhetően az önmelegítő betonon nem fog megtapadni a hó vagy a jég, így talán majd elfelejthetjük a hólapátot vagy az útszórást - legalábbis bizonyos körülmények között.

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A sokak számára már most is igen magas élelmiszerárak a klímaváltozás hatására még magasabbra szöknek majd.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket