Eleonóra, Zelmira, Péter2020. február 21., péntek
Tudomány

A Nemzeti Agykutatási Program eredményei

2016.11.11.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Nemzeti Agykutatási Program (NAP) 2014-ben indult, a kormány 12 milliárd forintos támogatásával.

Illusztráció: Profimedia

Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) elnöke bejelentette, hogy a Hivatal 2017-es stratégiájában három jelentős program meghirdetését tervezi: neurodegeneratív betegségekkel kapcsolatos kutatások, biotechnológia, intelligens gyártások.

Freund Tamás, az MTA alelnöke, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatója, a NAP elnöke a program társadalmi-gazdasági jelentőségéről szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy egy 2010-es felmérés szerint 30 európai ország agyi betegségekből eredő éves összköltsége 798 milliárd eurót tett ki. Ez az összeg pedig meghaladta a szív- és érrendszeri betegségek, a rák és a diabétesz kezelésével kapcsolatos együttes kiadásokat.

A mentális és neurológiai kórképek egyre nagyobb arányú növekedése ugyanis a következő évtizedekben sem áll meg. Ennek oka részben az, hogy a lakosság elöregedése miatt emelkedni fog az időskorban gyakoribb Alzheimer- és Parkinson-kórban szenvedők száma, másrészt pedig a kommunikációs nyomás és az állandósult stressz miatt egyre több lesz a szorongással és a krónikus depresszióval küszködő ember.

Freund Tamás öt tematikus pillérre fókuszál az alábbi kutatók vezetésével: Felfedező kutatások – Tamás Gábor, Nusser Zoltán; Klinikai idegtudományi kutatások – Dóczi Tamás, Bitter István, Vécsei László; Gyógyszerfejlesztéshez kapcsolódó kutatások – Keserű György, Greiner István; Bionikai és infobionikai kutatások – Ulbert István, Erőss Loránd; Társadalmi kihívások – Oberfrank Ferenc, Csiba László.

A NAP két alprogramból áll. A 6,4 milliárd forinttal gazdálkodó „A” alprogram célja a nemzetközi élvonalba tartozó kutatóhelyek megerősítése. Az 5,6 milliárd forint összköltségű „B” alprogram fő célja az agyelszívás mérséklése új kutatócsoportok indításával.

A NAP alapját tíztagú konzorciális együttműködés képezi, amelynek élén az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet áll, tagjai az MTA Természettudományi Kutatóközpont, a Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet, valamint a Richter Gedeon Nyrt. A „B” alprogram által kapcsolódik a NAP-hoz az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont, az MTA Ökológiai Kutatóközpont, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem is. Az MTA Támogatott Kutatócsoportok Irodája kulcsszerepet játszik a „B” alprogram működtetésében.

Forrás: mta.hu

Hozzászólások

Új bizonyíték a kutya jégkori háziasítására

Új bizonyíték a kutya jégkori háziasítására

Egy csehországi lelőhelyen talált kutyafélék fogazatát elemezték.

37 ezer éves történet őrzi a vulkánkitörés emlékét

37 ezer éves történet őrzi a vulkánkitörés emlékét

A távoli múltban a dél-ausztráliai őslakosok, a gunditjmarák egy különleges eseményt figyeltek meg, melynek emlékét mitológiájuk is megőrizte.

Egyre többet árulnak el az ujjlenyomatok

Egyre többet árulnak el az ujjlenyomatok

Nemcsak a barázdák egyedisége árulkodó, ma már jóval több információt lehet kinyerni egy-egy ujjnyom vizsgálatából, és egy új kutatás tovább bővíti e lehetőségeket.

Mérgező anyagok az őskori táplálékban

Mérgező anyagok az őskori táplálékban

Napjainkban sokan vélik úgy, hogy a korai emberek étrendje kivételesen egészséges volt, egy friss tanulmány alapján ugyanakkor nem minden esetben volt így.

Egyes kultúrnövények korábban elterjedtek, mint hittük

Egyes kultúrnövények korábban elterjedtek, mint hittük

Eurázsia különböző területein más és más növényeket háziasított az ember, később e növények átterjedtek a távoli területekre is. Egy új kutatás átírja ennek időrendjét.

National Geographic 2020. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket