Fábián, Sebestyén2020. január 20., hétfő
Tudomány

Mire következtethetünk felszíni vizeink eloszlásáról?

National Geographic Magyarország

A Nature tudományos lap internetes oldalán nagy felbontású térképen mutatják be a felszíni vizek globális eloszlásának elmúlt 30 évben történt változásait.

Illusztráció: Profimedia

A legtöbb változás oka az aszály, a tározók kialakítása (mint például a gátépítés) és a víz kitermelése.
A vízvagyon védelmének fontosságára szólítottak fel a 2016. november 28–30. között megrendezett Budapesti Víz Világtalálkozó 2016 rendezvényen az ENSZ vezető tisztségviselői.

Ennek fényében különösen érdekes az a kutatás, amiről az alábbiakban hírt adunk. Korábbi tanulmányok már feltérképezték a felszíni vizek globális eloszlását, és nyomon követték a felszíni vizek időben történő helyi és regionális változásait.


A felszíni vizek eloszlásának és azok változásának térképe 32 év alatt több mint 3 millió Landsat műholdkép alapján. Ez a térkép az oroszországi Jenyiszej folyó felső szakaszait mutatja, és rögzíti a felszíni vizek térbeli és időbeli mintázatait. A sötétkék szín az állandóan vízzel borított területeket mutatja, a rózsaszín pedig azokat a területeket, ahol a víz ritkábban fordul elő.
Forrás: European Commission – Joint Research Centre, 2016

Jean-François Pekel és munkatársai most megjelent tanulmányban több mint hárommillió, 1984 és 2015 között készített Landsat műholdképet elemeztek, hogy számszerűsítsék a felszíni vizek hónapról hónapra történő változásait 30 méteres felbontással. Egy algoritmust használtak, hogy minden egyes 30 × 30 négyzetméteres négyzetet földként vagy nyílt vízként osztályozzanak (beleértve az édes és a sós vizet, de kizárva az óceánokat). A szerzők kimutatták, hogy az elmúlt 32 évben az állandó felszíni víz közel 90 000 négyzetkilométeres területről tűnt el, amely nagyjából megegyezik a Lake Superior (Felső-tó; az észak-amerikai Nagy-tavak egyike) nagyságával; a veszteség 70 százaléka a Közel-Keleten és Közép-Ázsiában jelentkezik. Azt is kimutatták, hogy máshol pedig új felszíni víz képződött, amely körülbelül kétszerese (184 000 km2) annak a területnek, ahonnan a víz eltűnt. Így az összes kontinentális régió nettó növekedést mutat az állandó víz szempontjából, kivéve Óceániát, ahol 1 százalék nettó veszteség következett be.

A szerzők szerint az új adatsoruk egy további forrást nyújt az éghajlat változásának és ingadozásának a felszíni vizek eloszlására gyakorolt hatásáról, ugyanakkor megmutatja az embereknek a felszíni vízkészlet eloszlására gyakorolt hatását is.

Forrás: www.nature.com

Fordította: Szőts Dávid és Bajomi Bálint – www.bajomibalint.hu

Hozzászólások

Egy robot működése mutatott rá a madarak tökéletes repülési technikájára

Egy robot működése mutatott rá a madarak tökéletes repülési technikájára

A galambok ízületeinek működése alapján tollas szárnnyal repülő robotot fejlesztett ki a kaliforniai Stanford Egyetem kutatócsoportja.

Feltárták a rejtélyes óriáskalmár genomját

Feltárták a rejtélyes óriáskalmár genomját

Kevés olyan legendás és rejtélyes szörny van, amely valóban létezik, az óriáskalmár viszont igazi, és most a titkaiból is elárult néhányat.

Különös égitesteket hoz létre a Sagittarius A*

Különös égitesteket hoz létre a Sagittarius A*

Úgy tűnik, a galaxisunk középpontjában fekvő fekete lyuk egyedi módon alakítja át a közelébe kerülő csillagokat.

Víz alól gyűjtöttek eszközöket a neandervölgyiek

Víz alól gyűjtöttek eszközöket a neandervölgyiek

Egy olasz, tengerparti barlang leletegyüttesének vizsgálata árulkodott a tevékenységről.

Újabb bolygó lehet a Proxima Centaurinál

Újabb bolygó lehet a Proxima Centaurinál

Úgy tűnik, még egy bolygó kering a legközelebbi idegen csillagrendszerben.

National Geographic 2020. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 940 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket