Emília2019. július 19., péntek
Tudomány

A jövő hajója környezetkímélő és önjáró

2017.05.14.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Norvégiában 2018-ban elkezdik építeni a világ első elektromos meghajtású önjáró teherhajóját.

A projekt vezetője, Björn Tore Orvik bejelentése szerint a hajó képes lesz egy feltöltéssel 65 tengeri mérföldet (120 kilométert) megtenni 12-15 csomós sebességgel. A 3000-3500 tonna bruttó hordképességű teherhajó a Kongsberg ipari konszern és a Yara International norvég vegyipari vállalat (a világ vezető műtrágyatermelője) együttműködésének eredménye, és a tervek szerint 2020-ban állítják üzembe, ha megkapja a szükséges engedélyeket. A dél-norvégiai Porsgrunn városából fogja szállítani majd műtrágyát az onnan 8, illetve 30 tengeri mérföldre fekvő Brevik és Larvik kikötőjébe, ahonnan a Yara útnak indítja exportmegrendeléseit szerte a világba.

Jelenleg kamionok szállítják a műtrágyát a porsgrunni gyárból a kikötőkbe, és naponta több mint százszor fordulnak. Az elektromos meghajtású önjáró teherhajóval kiváltanák a szárazföldi közlekedést, aminek köszönhetően csökken majd a zajszint és a porszennyezettség, mérséklődik a káros anyagok, így a szén-dioxid és a nitrogén-oxid kibocsátása, javul a közúti forgalom biztonsága.

Becslések szerint a Yara évente 678 tonna szén-dioxid kibocsátását spórolják meg az új teherhajóval. Az új technológia annál inkább is környezetkímélő, mivel az elektromos energiát szinte csaknem teljes egészében vízerőművekben állítják elő Norvégiában. A jelentős olajkitermelő skandináv ország jó úton halad a közlekedés elektromossá tételében, világelső az egy főre jutó elektromos autók számában, és a fjordok vízén közlekedő elektromos kompokkal is kísérletezik.

Hozzászólások

Folyamatosan süllyed az egyik amerikai állam

Folyamatosan süllyed az egyik amerikai állam

Egy új jelentés szerint a korábbi feltételezésnek megfelelően Louisiana állam valóban süllyed.

A Holdra szállás évfordulója előtt

A Holdra szállás évfordulója előtt

Az Apollo 11 expedíció volt eddig a NASA leghíresebb küldetése, amely először juttatott embert a Holdra, 1969. július 20-án.

A környezettől függ a biológiai védekezés hatása

A környezettől függ a biológiai védekezés hatása

Egyre több növénytermesztő igyekszik a káros rovarirtó szerek helyett a kártevők természetes ellenségeit segítségül hívni, azonban a siker nem egyértelmű a biológiai védekezésben.

Házi kedvencekkel küzdhetünk a stressz ellen

Házi kedvencekkel küzdhetünk a stressz ellen

Egy friss tanulmány szerint a kutyákkal és macskákkal töltött idő csökkentheti a stresszt.

Lángba borult a SpaceX űreszköze

Lángba borult a SpaceX űreszköze

A Starship prototípusának tesztje nem épp az elvárásnak megfelelően alakult, a StarHopperből hatalmas lángok csaptak ki.

National Geographic 2019. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket