Mária, Emőke2019. december 08., vasárnap
Tudomány

Meglepte a tudósokat, mennyi víz van a Holdon

2017.07.26.NG
National Geographic Magyarország

Jóval több víz van a Holdon, mint azt eddig hitték - állapították meg amerikai kutatók a Chandrayaan-1 indiai űrszonda adatainak elemzésekor az MTI szerint.

A Hold köpenye hasonló vízkoncentrációt mutat, mint a földköpeny – írja Ralph Milliken, a Brown Egyetem kutatója és Shuai Li, a Hawaii Egyetem szakértője a Nature Geoscience című szaklapban.

A Holdat régóta száraz égitestként tartják számon, a kutatók szerint ez a keletkezéstörténetéből következik. A legtöbb tudós abból az elméletből indul ki, hogy a Hold a Földből szakadt ki egy Marshoz hasonló méretű égitesttel való ütközés során. Az ütközés forróságában a víz normális esetben megsemmisül.

Ennek ellenére 2008-ban az Apollo-missziókból származó holdmintákban kis vulkanikus gázgolyócskákban víz nyomaira bukkantak kutatók.

Egy költséges elemzési módszer segítségével Milliken és Li víz jelei után kutattak a Hold felszínének kiterjedt részén az űrszonda adatai alapján.

“Az eredmények szerint a nyomok szerteszét előfordulnak a felszínen, ami azt jelenti, hogy az Apollo-missziók mintáiban talált lelet nem egyedi eset. A Holdon lévő vulkanikus erupciós anyag vízben gazdagnak tűnik, ami arra utal, hogy ez a köpenyre is érvényes” – fejtette ki Milliken.

Egyelőre rejtély, honnan származik a holdvíz. “A bizonyítékok sokasodása arra utal, hogy vagy mégis túlélte valahogy a víz az ütközés forróságát, vagy röviddel az ütközés után aszteroidák vagy üstökösök hozták a Hold felszínére, mielőtt az teljesen megszilárdult” – fejtette ki Li.

A Hold víztartalékai gyakorlati hasznot is hozhatnak a Föld kísérőjének kutatása során – vélik a szakértők. Az Apollo-mintákban lévő vulkanikus golyócskák 0,5 ezreléknyi vizet tartalmaznak, amely potenciálisan kivonatolható.

“Minden, ami segíthet abban, hogy a jövő Hold-kutatóinak ne kelljen nagy mennyiségű vizet magukkal vinni az expedíciók során, nagy előrelépést jelent” – emelte ki Li.

Hozzászólások

Az óriásteknősök gyorsan tanulnak, és lassan felejtenek

Az óriásteknősök gyorsan tanulnak, és lassan felejtenek

Tanulékonyak és meglepően jó hosszú távú memóriájuk van az óriásteknősöknek, ám csoportosan gyorsabban sajátítják el a tanulnivalókat.

Veszélyes baktériumok kerülnek a sminkkészletre

Veszélyes baktériumok kerülnek a sminkkészletre

A baktériumok a használat során kerülnek rá a termékre, a rossz higiénés szokások miatt.

Világháborús hajóroncsot fedeztek fel

Világháborús hajóroncsot fedeztek fel

A Scharnhorst az egyik leghíresebb német csatahajó az első világháborúból.

Genetikailag módosított egerek érkeznek a Nemzetközi Űrállomásra

Genetikailag módosított egerek érkeznek a Nemzetközi Űrállomásra

A SpaceX következő űrhajóján különleges rakomány fog utazni.

Pestis formálta a bronzkori Európát

Pestis formálta a bronzkori Európát

A bronzkorban a kereskedelem megindulása, a klimatikus átalakulások és a fémmegmunkáló technikák fejlődése miatt komoly változáson esett át a kontinens.

National Geographic 2019. decemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket