Gellért, Gerda, Mercédesz2020. szeptember 24., csütörtök
Tudomány

Tíz éve nem történt ilyen erős napkitörés

2017.09.07.NG
National Geographic Magyarország

Csillagunk mostanában egy nyugodtabb időszakát éli, időnként azonban képes nagy kitöréseket produkálni.

Kép: NASA/Goddard/SDO

Két erős napkitörést bocsátott ki magából a Nap szeptember 6-án – számol be a NASA. Az első jelenség magyar idő szerint 11:10 körül, a második, jóval erősebb kitörés pedig délután 2 óra körül történt. A NASA napfigyelő műholdja, a Solar Dynamics Observatory, amely folyamatosan elemzi csillagunkat, mindkét eseményt megörökítette.

A napkitörés a naptevékenység leglátványosabb típusa, amely erőteljes sugárzással jár. Bár a jelenséget kísérő sugárzás bolygónk atmoszféráján nem tud áthatolni – és így nem fenyegeti az egészségünket -, ha elég erős a kitörés, megzavarhatja a GPS és kommunikációs jeleket.

Az első esemény X2,2-es besorolást kapott, míg a második X9,3-ast. Az X osztályzatú kitörések a legerősebbek, a szám pedig további részleteket árul el a jelenség intenzitásáról – az X1-nél kétszer erősebbek az X2-es, és háromszor az X3-as események.

Mindkét napkitörés az AR 2673 nevű aktív régióból származott, ugyanezen terület bocsátott ki szeptember 4-én egy kisebb kitörést. A szerdai, X9,3-as esemény a legerősebb volt, melyet a Nap jelenlegi ciklusa során produkált.

Egy-egy napciklus megközelítőleg 11 évig tart. A mostani 2008 decemberében kezdődött, az utóbbi időben pedig csökkent az intenzitása és a szoláris minimum felé közeledik. Utóbbi egy olyan állapot, melyben egyre kevésbé intenzív a naptevékenység – ettől függetlenül előfordulhatnak nagyobb aktivitások.

Hozzászólások

A vártnál is érdekesebb lehet az Enceladus

A vártnál is érdekesebb lehet az Enceladus

A Szaturnusz hatodik legnagyobb holdja évek óta foglalkoztatja a szakértőket.

Hogyan kerülhettek a Vesta darabjai egy másik aszteroidára?

Hogyan kerülhettek a Vesta darabjai egy másik aszteroidára?

Úgy tűnik, az objektum egyes sziklái valahogy a Bennun kötöttek ki.

A cél továbbra is a 2024-es holdra szállás

A cél továbbra is a 2024-es holdra szállás

Az Artemis-program keretében a NASA több mint 50 év után juttatna ismét embert az égitestre.

Különleges fényjelenség egy üstökösön

Különleges fényjelenség egy üstökösön

Az égitesten a fényjelenség egészen máshogy alakul ki, mint a Földön.

Így működik a növények hőmérséklet-érzékelése

Így működik a növények hőmérséklet-érzékelése

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatóinak részvételével fedezték fel magyar tudósok, hogy a növényekben a tél közeledte beindít egy speciális hőmérséklet-érzékelési mechanizmust.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket