István, Bernát2019. augusztus 20., kedd
Tudomány

Forradalmi rákgyógyászati eszközt mutattak be

2017.09.08.NG
National Geographic Magyarország

Tíz másodperc alatt azonosítja a rákos szövetet egy toll formájú kézi műszer, amelyet a Texasi Egyetem tudósai fejlesztettek ki.

Kép: University of Texas

A kutatók szerint a műszer “gyorsabbá, biztonságosabbá és pontosabbá” teheti a daganat eltávolítását – tudósított a BBC hírportálja csütörtökön.

Azt remélik, használatával elkerülhető, hogy a beteg szövet maradványai a szervezetben maradjanak – írták a Science Traslational Medicine című szaklapban. A tesztek szerint a toll az esetek 96 százalékában pontosan diagnosztizált.

A MasSpec Pen nevű eszköz a rákos sejtekre jellemző anyagcsere felismerésével működik: szaporodási és növekedési ütemük miatt kémiájuk nagyon eltér az egészséges szövetek anyagcseréjétől.

A tollat a rákgyanús területhez érintik, ott apró vízcseppet bocsát ki. Az élő sejtek vegyi anyagai a vízbe jutnak, ezt a toll visszaszívja, hogy analizálják.

A tollat ezután egy tömegspektrométerbe helyezik, amely több ezer vegyi anyag tömegét képes megmérni minden másodpercben.

Az eredmény – a “kémiai ujjlenyomat” – alapján az orvosok eldönthetik, egészséges vagy rákos szövetet vizsgálnak.
A kutatók 253 mintán tesztelték a tollat. Azt tervezik, hogy a tesztek folytatásával tovább finomítanak rajta, mielőtt jövőre műtétek közben is kipróbálják.

A daganateltávolító műtétek pontosságát korábban is igyekeztek fokozni: az Imperial College London tudósai olyan kést fejlesztettek, amelyik érzékeli, “kiszagolja”, hogy rákos daganatot távolít-e el. A Harvard egy kutatócsoportja lézerrel vizsgálja, milyen kiterjedésű agydaganatot kell eltávolítani.

Hozzászólások

Gyík volt a négyszárnyú dinoszaurusz utolsó vacsorája

Gyík volt a négyszárnyú dinoszaurusz utolsó vacsorája

A húsevő dinoszaurusz kiváló megtartású kövületének tüzetesebb tanulmányozása során a kutatók váratlan felfedezésre jutottak.

Szupernóvából származó vasra bukkantak az Antarktiszon

Szupernóvából származó vasra bukkantak az Antarktiszon

2015-ben gyűjtötték be az Antarktiszon azt a hómintát, amelyből német kutatók most egy közeli szupernóva robbanására utaló vasat tudtak kivonni.

Magyar orvoscsapat vezetésével választották szét a fejüknél összenőtt ikreket

Magyar orvoscsapat vezetésével választották szét a fejüknél összenőtt ikreket

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvoscsapatát 2017-ben kérték fel a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikrek szétválasztására.

Számít mit gondol az oktató az intelligenciáról?

Számít mit gondol az oktató az intelligenciáról?

Egy új kutatás eredményei szerint hatással van a diákok teljesítményére a tanárok vélekedése az intelligenciáról és ez befolyásolhatja az úgynevezett STEM területek vonzerejét is.

Új módszert keresnek a rakéták újrahasznosítására

Új módszert keresnek a rakéták újrahasznosítására

Sok riválisához hasonlóan a Rocket Lab is elkezd kísérletezni a rakéták első fokozatának újrahasznosításával.

National Geographic 2019. augusztusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket