Krisztina2020. augusztus 05., szerda
Tudomány

Keserédes pillanat: eljött a vég a Cassini számára

2017.09.15.NG
National Geographic Magyarország

A szonda 1997-es indulása óta az űrkutatás történetének egyik legjelentősebb eszközévé vált. Most azonban eljött a búcsú ideje.

Kép: NASA/JPL

A Cassini űrszonda 1997 októberében indult, és 2004 nyarán érkezett meg a Szaturnusz rendszeréhez. A szerkezet eredetileg négyévesre tervezett küldetését többször is meghosszabbították, így összesen 13 évig vizsgálhatta a gázbolygót és kísérőit.

A szondának köszönhetően nem csupán a Szaturnusz gyűrűit, légkörét, illetve gravitációs és mágneses terét ismerhettük meg jobban, de a környező objektumokat is megfigyelhettük, valamint hét új holdat is felfedezhettünk. Sőt, a jéggel borított Enceladus és a metán- és etántavakban gazdag Titán alaposabb elemzése azt is megmutatta, hogy a két objektumon akár az élet is kialakulhatott.

A szerkezet méréseivel és felvételeivel nem csak a tudományos világot, de a szélesebb közönséget is ámulatba ejtette, ideje azonban lejárt. Az űreszköz üzemanyaga kifogyóban van, és a kutatók nem szeretnék, ha a Cassini kontrollálatlanul egy közeli holdba csapódna. A szondán ugyanis potenciális szennyeződések utazhatnak, melyek károsíthatják az idegen világokat – és esetleges lakóikat.

A projekt csapata ezért úgy döntött, a Szaturnusz légkörében, meteorként kell szétégetni a szerkezetet. A Cassini utolsó küldetésével, az áprilisban meginduló Nagy Fináléval egyre közelebb és közelebb került a gázbolygó sűrű atmoszférájához. 2017. szeptember 11-én az űreszköz még egyszer felkereste a Titánt, majd végső útjára indult a Szaturnusz felé.

Szaturnusz

Így látta a Cassini a Szaturnuszt 2016 októberében Kép: NASA/JPL-Caltech/Space Science Institute

A szonda szeptember 15-én, magyar idő szerint 13:54 körül lépett be a Szaturnusz légkörébe. Egy perccel később, nagyjából 1500 kilométerre a bolygó fellegeinek felső szintjétől, végleg megszakadt a földi irányítás és a Cassini közti kommunikáció. A szerkezet ekkor 113000 kilométer per órával száguldott az égitest belseje felé.

Megközelítőleg 30 másodperccel a Cassini jelének elvesztése után az űreszköz fokozatosan esett szét, néhány perccel később pedig az összes leszakadó darabja elégett.

Az űreszköz megsemmisülése egyébként azért is érdekes, mert a kutatók nem tudták élőben követni. A szonda rádiójelei 83 perc alatt érnek el a Földre, így mikor a szakértők érzékelték a kapcsolat megszakadását, a szerkezet valójában már egy ideje megsemmisült.

„Az űrszonda utolsó jele olyan lesz, mint egy visszhang. Közel másfél óráig fog sugározni a Naprendszeren keresztül, miután maga a Cassini már elveszett” – mondta Earl Maize, a Jet Propulsion Laboratory munkatársa és a szonda projektjének igazgatója.

Az űreszköz kalandjai során mintegy 7,9 millió kilométert tett meg, és összesen 635 gigabájt adatot szolgáltatott. A szerkezet még végső útja, a Nagy Finálé során sem fog megállni az információgyűjtésben: egészen a kommunikáció megszakadásáig küldi majd felénk értékes megfigyeléseit.

A szerkezet 12 tudományos műszeréből 8 dolgozott az utolsó pillanatokban is. A szakértők bíznak benne, hogy a Cassini így pusztulásában is felbecsülhetetlen értékű adatokat nyújt majd.

(Forrás: NASA)

Hozzászólások

Először reptették meg a Starship új prototípusát

Először reptették meg a Starship új prototípusát

A SpaceX űrhajójával a jövőben a Holdra és a Marsra szállíthatnak asztronautákat.

A járvány sem akadályozza a történelmi űrszonda fejlesztését

A járvány sem akadályozza a történelmi űrszonda fejlesztését

A Lucy lesz az első űreszköz, amely a Jupiternél keringő trójai kisbolygókat fogja vizsgálni.

Neandervölgyi gén befolyásolhatja a fájdalomérzetet

Neandervölgyi gén befolyásolhatja a fájdalomérzetet

A modern populációkban még mindig kimutatható a neandervölgyiek genetikai öröksége, amely jelentős hatást gyakorolhat az emberekre.

Biztató eredmények az Alzheimer-kór gyógyításában

Biztató eredmények az Alzheimer-kór gyógyításában

Visszafordítható az Alzheimer-kórral járó emlékezetromlás, ráadásul még a betegség előrehaladott állapotában is - állapították meg ausztrál kutatók, akik egereken teszteltek egy új kezelési eljárást.

Mi történik a kutyák agyában, amikor hozzájuk beszélünk?

Mi történik a kutyák agyában, amikor hozzájuk beszélünk?

Négylábú társaink köztudottan figyelnek ránk, amikor kommunikálunk feléjük, magyar kutatók most azt is kiderítették, hogy a kutyák agya – az emberekéhez hasonlóan – hierarchikusan dolgozza fel a beszédet.

National Geographic 2020. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket