Valér, Detre2019. december 15., vasárnap
Tudomány

Sokkal tovább élhetnek a cápák, mint eddig hittük

2017.10.03.NG
National Geographic Magyarország

A cápák és ráják élettartamának alábecslése súlyos következményekkel járhat.

Kép: Wikipedia

Alastair Harry, a James Cook Egyetem munkatársa 53 olyan cápa- és rájapopulációt elemzett, melyeket már korábban is sokat tanulmányoztak a kutatók – számol be a Science Daily. Harry arra jutott, hogy a vizsgált csoportok közel harmadánál alábecsülték az egyedek életkorát.

A szakértő azután kérdőjelezte meg a cápák öregedését vizsgáló módszereket, hogy kiderült, a homoki tigriscápa akár 40 évig is élhet, az új-zélandi heringcápa élettartama pedig 22 évvel lehet több, mint korábban gondolták.

A cápák életkorát általában a csigolyáikban található növekedési gyűrűk segítségével állapítják meg. A méréseket egyéb módszerekkel, például megjelöléssel és fluoreszkáló anyagok beültetésével is igazolják.

Harry szerint bizonyos kor és méret felett azonban a növekedési gyűrűk megbízhatatlanná válnak. A kutató által tanulmányozott esetekben az életkort átlagosan 18, maximum 34 évvel becsülték alá. Az eredmények alapján úgy tűnik, a hiba szisztematikus.

Az állatok korának pontos megállapítása a természetvédelmi szempontok mellett a halgazdálkodás miatt is fontos. A mélytengeri gránátos sügér élettartamának alulértékelése miatt például termékenyebbnek gondolták a fajt, ez pedig hosszú távú ökológiai és szocioökonómiai problémákhoz vezethet.

Bár a cápák és ráják általában nem célpontjai a kereskedelmi halászatnak, járulékos fogásként mégis gyakran kötnek ki a hálókban. Éppen ezért élettartamuk nem megfelelő megállapítása súlyos hatásokkal járhat, a különböző kutatásokat, nyomon követéseket és méréseket is befolyásolhatja.

Hozzászólások

Eddig ismeretlen ősmaradványokat találtak a Mecsekben

Eddig ismeretlen ősmaradványokat találtak a Mecsekben

Mintegy 130 millió éves őskörnyezetből, különleges tulajdonságokkal rendelkező, eddig ismeretlen fosszilis ősmaradványfajokat tártak fel a Mecsekben.

Kiválasztották OSIRIS-REx leszállóhelyét

Kiválasztották OSIRIS-REx leszállóhelyét

A Bennu kisbolygó körül keringő szonda jövőre a felszínre ereszkedik, hogy mintát vegyen, amit hazaszállít a Földre.

Egykor orrszarvúak és teknősök is éltek a Yukon területén

Egykor orrszarvúak és teknősök is éltek a Yukon területén

A jelenleginél melegebb volt a klíma a felfedezett állatok életének idejében.

Agyunk öngyógyító mechanizmusai

Agyunk öngyógyító mechanizmusai

Eddig ismeretlen, alapvető fontosságú kapcsolatot fedeztek fel az idegsejtek és az agyi immunsejtek között.

Egy muslicának köszönhetjük a sajtot és a kefirt

Egy muslicának köszönhetjük a sajtot és a kefirt

A tej erjesztéséhez szükséges élesztőgomba eredetileg muslicákon tenyészett.

National Geographic 2019. decemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket