Bernadett, Simon, Zenkő2020. február 18., kedd
Tudomány

Az ókori kínaiak is luxusfürdőkben lazítottak

2017.11.08.NG
National Geographic Magyarország

Három kétezer éves építményt fedeztek fel a régészek az északnyugati Hszian területén.

A helyi örökségvédelmi minisztérium közlése szerint a szakemberek különböző dinasztiák idejéből való három város maradványait tárták fel az ősi Lijang lelőhelyén.

A kutatásban részt vevő Liu Zsuj felidézte, hogy Lijang, amely a Csin-dinasztia (Kr.e. 221-206) és a Han-dinasztia (Kr.e. 202 – Kr.u. 220) idején is volt főváros, a mai Hszian – Sanhszi tartomány fővárosa – egyik kerületében található.

A most feltárt ősi városhelyszínek egyikén három fürdőt és egy kandallót fedeztek fel a régészek. A gyönyörű csempékből és téglákból épített fürdők mindegyikéhez saját vízelvezető csatorna tartozott.

“A fürdők alakja, kialakítása és mérete nagyon hasonlít a hszianjangi császári palota fürdőihez” – mondta Liu, hozzátéve, hogy ezek lehetnek a Kínában eddig felfedezett legkorábbi fürdők. Hszianjang a Csin-dinasztia idején volt főváros.

Az ősi Lijangban végzett 2013-as ásatások a Kínai Társadalomtudományi Akadémia Régészeti Intézetének, valamint a hsziani kulturális örökségvédelmi és régészeti intézet vezetésével zajlottak.

Hozzászólások

Marsi város tervezésére hirdettek pályázatot

Marsi város tervezésére hirdettek pályázatot

A Mars Society által kihirdetett versenyen egy egymillió fős várost kell megtervezni.

Legújabb felvételek az új koronavírusról

Legújabb felvételek az új koronavírusról

A koronavírusokat a jellegzetes, koronára emlékeztető alakjukról nevezték el.

Szén-dioxid-kibocsátóvá válnak Amazónia egyes részei

Szén-dioxid-kibocsátóvá válnak Amazónia egyes részei

Egy új vizsgálat alapján bizonyos területek már több szén-dioxidot bocsátanak ki, mint amennyit elnyelnek.

Miért halványodott el a Betelgeuse?

Miért halványodott el a Betelgeuse?

Az Orion csillagkép fényes vörös óriáscsillaga az elmúlt hónapokban a szokásosnál halványabbnak mutatkozott. Vajon számíthatunk-e arra, hogy szupernóva lesz a közeljövőben?

Új módszer az antibiotikum-rezisztencia elleni harcban

Új módszer az antibiotikum-rezisztencia elleni harcban

A baktériumokat új módon megölő antibiotikum-csoportot fedeztek fel, amely ígéretes megoldást nyújthat az antimikrobiális rezisztencia elleni harcban.

National Geographic 2020. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 940 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket