Máté, Mirella, Jónás2020. szeptember 21., hétfő
Tudomány

Mikroszkóp és mesterséges intelligencia a hatékonyabb daganatgyógyításért

2018.01.24.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Fontos lenne tudni, hogy egy daganatos beteg szövetminta elemzésekor, melyek azok a sejtek, amelyek kulcsszerepet játszanak a betegség előrehaladásában, hiszen ez befolyásolhatja a kezelést is.

A rendszer által azonosított és körülhatárolt sejtek
Forrás: MTA SZBK

Magyar kutatók most olyan rendszert dolgoztak ki, amely minden eddiginél pontosabban azonosítja ezeket a meghatározó sejteket.

Még az egészséges emberi szövetek sejtjei között is rengeteg apróbb-nagyobb eltérés van, ha pedig valamilyen kóros elváltozás alakul ki bennük, egyre több ilyen eltérés jelenik meg. E szöveti változatosság megértése létfontosságú lehet a betegségek diagnosztizálásában és a gyógyításban, hiszen így például elkülöníthetők a daganat előrehaladásának állapotai, és ennek megfelelően alkalmazhatók a megfelelő kezelési módszerek. A szöveteken belüli változatosság vizsgálata az élettani alapkutatást is segítheti, így az idegtudományban akár új agysejttípusok felfedezéséhez is vezethet.

Az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont és a Szegedi Tudományegyetem munkatársai összetett rendszert fejlesztettek ki, mely a különböző sejtek elkülönítésére alkalmas. Módszerük leírását a Nature Communications folyóirat közölte.
A rendszer működése röviden így foglalható össze:
A rendszer több ezer vagy akár millió mikroszkópos felvételt készít a szövetmintáról.
A mesterséges intelligencián alapuló program korábban meghatározott jellemzők alapján elemzi a képeken látható sejteket, és különféle kérdéseket tesz fel a szövetmintát vizsgáló biológusnak/patológusnak.
A kapott válaszokat a rendszer beépíti a tudástárába, így egyre javítja az elemzési képességeit – az elemzés eredményeit pedig egy online adatbázisba tölti fel.
Végül a molekuláris elemzésre kijelölt sejtet a hajszál vastagságánál százszor vékonyabb lézernyaláb vágja ki a szövetmintából a sejt és környezete károsítása nélkül.

A kutatók egészséges és mesterségesen károsított szövetek vizsgálatával kimutatták, hogy a rendszer alkalmas a különféle sejttípusok elkülönítésére és kóros sejtfolyamatok észlelésére.

A szegedi kutatók rendszerében a számítógép vezérelte automatizálásnak köszönhetően nagyságrendekkel nőtt az egysejtanalízis pontossága és teljesítménye. Azáltal, hogy az egyes vizsgálandó sejteket a patológus/biológus helyett a gépi tanulásra épülő algoritmus választja ki a szakember által megadott információk alapján, az emberi hibalehetőség is számottevően csökken.

Ráadásul, mivel a folyamat során a gép szisztematikusan tanítja magát, olyan rejtett összefüggéseket is felfedezhet, amelyek adott esetben a szakember számára sem voltak ismertek. „Ezzel pedig potenciálisan eljuthatunk oda, hogy a szoftver a biológus/patológus prekoncepcióit kiküszöbölve teljesen objektív, új leírást ad az elemzett szövetről, újraírva az eddigi ismereteinket számos betegség patomechanizmusáról” – mondta el Horváth Péter, az eljárás informatikai hátterét kidolgozó kutatócsoport vezetője. Ennek jegyében jelenleg több olyan nemzetközi kutatási projekt is zajlik, amelyben betegségmodelleket vizsgálnak az automatizált eljárás segítségével.

A teljes cikk elolvasható az mta.hu oldalon.

Hozzászólások

Megszülettek az első lombikborjak Magyarországon

Megszülettek az első lombikborjak Magyarországon

Országosan egyedülálló tudományos sikert értek el a Szent István Egyetem Kaposvári Campus Embrió-átültető Központjának munkatársai.

Magyar kutatók vizsgálták az eddig ismert legellenállóbb vírust

Magyar kutatók vizsgálták az eddig ismert legellenállóbb vírust

A Semmelweis Egyetem kutatóinak a Nemzeti Népegészségügyi Központ, Nemzeti Biztonsági Laboratórium kutatóival együttműködve először sikerült az aktív, fertőzőképes koronavírus szerkezetét megvizsgálni.

Ezért idéztek elő földrengéseket a Yellowstone Nemzeti Parkban

Ezért idéztek elő földrengéseket a Yellowstone Nemzeti Parkban

Múlt héten komoly rengéssorozat rázta meg a régiót, a jelenséget kutatók idézték elő.

Szélmeghajtású teherhajó készül

Szélmeghajtású teherhajó készül

Az emberiség számára a szélerő az emberi izmokon túl nagyon sokáig az egyetlen hajtóerő volt a hajózásban, modern változatban ismét előtérbe kerülhet.

Kivételes állapotú barlangi medvét találtak

Kivételes állapotú barlangi medvét találtak

Különleges ősi medvemaradványok kerültek elő Jakutföldföldön, a szakértők bíznak benne, hogy a leletekből DNS-t is kivonhatnak.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket