Vencel, Salamon2020. szeptember 28., hétfő
Tudomány

Nagy a baj: úgy tűnik, egyetlen északi simabálna sem született idén

2018.03.28.NG
National Geographic Magyarország

Az északi simabálnák 2018-as ellési szezonja során egyetlen újszülöttet sem azonosítottak a kutatók.

Kép: Wikipedia

Az északi simabálnák ellési szezonja minden évben decembertől március végéig tart. A nőstények utódaikat rendszerint az Egyesült Államok délkeleti partvidékén, Florida és Georgia között hozzák világra.

A kutatók 1989 óta igyekeznek felmérni, hogy az egyes években hány borjú is születik. Az utóbbi három évtizedben évente átlagosan 17 volt a szaporulat, és minden évben legalább egy újszülött egyedet találtak.

Idén azonban egyelőre egyetlen új borjút sem fedeztek fel, pedig a szezon rövidesen véget ér – számol be a Phys.org. Barb Zoodsma, az amerikai Nemzeti Tengeri Halászati ​​Szolgálat munkatársa úgy véli, a mostani egy döntő pillanat: ha nem vesszük komolyan és nem derítjük fel a problémát, akkor a vég kezdetét jelentheti. Zoodsma hozzátette, nem számít arra, hogy az utolsó héten új borjúra bukkanjanak.

A 2017-es év kifejezetten rosszul alakult az északi simabálnáknak: csupán 5 egyed született, de 17 példány tetemét sodorta partra az óceán. A faj populációja a becslések alapján 450 egyedet tartalmaz. Mivel ebben a szezonban a jelek szerint egyetlen borjú sem jött világra, az egyedszám 2018-ban tovább csökkenhet.

A kutatók még a napokban is folytatják az újszülöttek keresését, mielőtt a bálnák tovább vonulnának tavaszi területeikre. Itt a szakértők újabb megfigyelést végeznek majd, hátha egy-két borjú elkerülte a figyelmüket.

Lehetséges, hogy 2019-ben az átlag fölé fog emelkedni a szaporulat. A nőstény bálnák általában háromévente hoznak világra utódokat, és bizonyos években sok példány épp egyszerre tart szünetet. Az utolsó kritikus ellési időszak 2000-ben volt, ekkor csupán egyetlen újszülött példányt láttak. A következő szezonban azonban jóval átlag feletti volt a születésszám, ekkor 31 borjat azonosítottak.

Az idei ellési időszak újabb bizonyíték arra, hogy az eddigieknél is komolyabb lépéseket kell tenni a faj védelmében.

A szakértők úgy vélik, hogy a születésszám csökkenésének hátterében részben a halászhálók lehetnek. Bár a hálók általában nem okoznak halálos sérüléseket, így is olyan stresszt válthatnak ki a nőstényekben, amely megnehezíti a fogamzást vagy az ellést. Napjainkra ráadásul a nőstények élettartama is a felére csökkent: manapság átlagosan csupán 30 évig élnek.

Hozzászólások

Sarki fény árulkodik a Titanic tragédiájáról

Sarki fény árulkodik a Titanic tragédiájáról

A visszaemlékezések alapján a baleset éjszakáján különösen látványos volt a sarki fény.

Szekvenálták Fleming eredeti penicillintermelő gombáinak genomját

Szekvenálták Fleming eredeti penicillintermelő gombáinak genomját

Alexander Fleming forradalmasította az orvostudományt, és leírhatatlanul sok ember életét mentette meg a baktériumölő penicillin, véletlennek köszönhető, felfedezésével.

A vadvilág egyes tagjai alkalmazkodnak a városi környezethez

A vadvilág egyes tagjai alkalmazkodnak a városi környezethez

Az urbanizáció terjeszkedésével az elmúlt évtizedekben egyre több nem háziasított állat kezdett emberközelben élni.

Esőerdők illegálisan vágott fáin grillezünk Európában

Esőerdők illegálisan vágott fáin grillezünk Európában

A nyári grillpartykhoz használ faszénről egy új vizsgálat kiderítette, sok esetben egyáltalán nem olyan fából készült, mint amit a csomagolás állít.

Pásztorok és ökológusok fogtak össze a fajgazdag gyepek jobb hasznosításáért

Pásztorok és ökológusok fogtak össze a fajgazdag gyepek jobb hasznosításáért

A pásztorok bevonásával végzett vizsgálatból kiderült, hogy a szarvasmarhák száznál is több növényfajt ismernek.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket