Helén, Kaldixtusz2019. október 14., hétfő
Tudomány

Zavarba ejtő jelenséget észleltek egy távoli galaxisban

2018.04.02.NG
National Geographic Magyarország

Sötét anyag nélküli csillagvárost fedeztek fel amerikai kutatók.

Az univerzum nagy része ebből a titokzatos anyagból áll, amelyet a kutatóknak még nem sikerült közvetlenül megfigyelniük, csak közvetett bizonyítékokat találtak létezésére. Feltételezhetően ez az anyag tartja össze a galaxisokat, amelyek forgómozgásuk miatt gyakorlatilag szétrepülnének.

A sötét anyag valószínűleg ötször gyakoribb, mint a normál anyag, de nem bocsát ki fényt vagy detektálható sugárzást, csupán gravitációs hatása észlelhető. Kutatók szerint a kozmosz 27 százalékát alkotja.

Pieter van Dokkum, a Yale Egyetem csillagásza és kollégái azonban megfigyeltek egy távoli, régi galaxist, amelynek  csillaga olyan sebességgel mozog, hogy feltehetően nem éri őket a sötét anyag hatása. Tanulmányukat 2018. március végén mutatták be a Nature című tudományos folyóiratban.

A kutatóknak nincs magyarázatuk arra, hogyan lehetséges ez, de a tanulmánytól független szakértők szerint kalkulációik helyesek. A szerzők ahelyett, hogy megkérdőjeleznék a fizika alapjait, a sötét anyag hiányával éppen a sötét anyag létezését kívánják bizonyítani.

Van Dokkum szórványos galaxisokat tanulmányoz, amelyek óriási területet foglalnak el, mégis viszonylag kevés csillaguk van. Ilyen galaxisok kereséséhez kollégáival saját készítésű teleszkóppal dolgozik.. A Dragonfly (Szitakötő) névre keresztelt teleszkóp Új-Mexikóból pásztázza az eget.

Segítségével van Dokkum és kollégái egy nagy, ritkás galaxist találtak, a Cet északi csillagképben lévő NGC1052-DF2 jelű galaxist. Akkora, mint a Tejútrendszer, de annak egy százaléknyi csillagával rendelkezik. A galaxis tanulmányozására a Hawaiion lévő nagyobb teleszkópokat és a Hubble Űrteleszkópot használták.

Bár a galaxis szinte üres, találtak benne sűrűbben csoportosuló csillagokat is. Mérésekkel kiszámolták, milyen sebességgel mozognak ezek a csillaghalmazok. Ha normál mennyiségű sötét anyag lenne a környezetükben, a halmazok mintegy 110 ezer kilométer per órás sebességgel mozognának. Ehelyett óránként 37 ezer kilométeres sebességgel haladnak. Van Dokkum szerint ilyen sebességgel akkor mozognak, ha egyáltalán nincs körülöttük sötét anyag.

A kutatócsoport azt is kiszámolta, mekkora lehet a galaxis teljes tömege és arra jutottak, hogy teljes tömegéért a csillagok felelősek, így nagyon kevés vagy semmi tér nem marad a sötét anyag számára.

Független kutatók szerint a számítások első ránézésre helyesnek tűnnek, bár az eredmények zavarba ejtőek. Egy ilyen kevés csillaggal rendelkező galaxisban éppenhogy több sötét anyagnak kellene lennie véleményük szerint.

A tanulmány bíráló szerint elképzelhető, hogy van Dokkum “galaxisa” annyira ritka, hogy talán igazából nem is galaxis. Egyesek szerint lehetséges, hogy a sötét anyag éppen a van Dokkum által megmért területen kívül van.

Van Dokkum cáfolja ezeket a lehetőségeket. “Ez tagadhatatlan. Nincs ott más, csak a csillagok” – mondta. Ez csak úgy magyarázható, hogy a sötét anyag létezik az univerzumban, csak nem abban a galaxisban – tette hozzá.

Arra nincs jó magyarázat, hogy hogyan és miért nincs ebben a galaxisban sötét anyag. A tanulmányban négy lehetséges magyarázatot fejt ki, de mindegyik bizonyítás nélküli. A kutató “kedvenc” magyarázata, hogy a galaxis az univerzum nagyon korai időszakában fejlődött ki olyan módon, amilyet a csillagászok még soha korábban nem láttak.

Hozzászólások

Először hoztak létre laboratóriumi húst az űrben

Először hoztak létre laboratóriumi húst az űrben

A húst 3D bionyomtatás segítségével állították elő.

Mobiltelefonokkal az energiahatékony városokért

Mobiltelefonokkal az energiahatékony városokért

Egy város energiafelhasználását hatékonyabbá tenni úgy lehet, ha az igényeknek mindig megfelelő mennyiségben és helyen áll rendelkezésre az elektromos áram.

Csontvelő lehetett az ősember leveskonzervje

Csontvelő lehetett az ősember leveskonzervje

A csontvelő jelentős tápanyagforrás, ezért hosszú időn át az őskori étrend része volt.

Magáncégek építhetik a jövő űrállomásait

Magáncégek építhetik a jövő űrállomásait

A NASA támogatja az elképzelést, hogy az űripari magánvállalatok elkészítsék saját űrállomásaikat.

Füst nélkül könnyebb

Füst nélkül könnyebb

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint több mint egymilliárdan dohányoznak világszerte.

National Geographic 2019. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket