Diána, József2019. szeptember 18., szerda
Tudomány

Jeleket küldtek a világ első mélyűri miniatűr műholdjai

2018.05.08.NG
National Geographic Magyarország

A CubeSat típusú űreszközök 2018. május elején indultak útnak a Mars felé.

Kép: NASA/JPL-Caltech

A két Mars Cube One, a MarCO-A és MarCO-B helyi idő szerint 2018. május 5-én reggel indult el a kaliforniai Vandenberg légitámaszpontról – számol be a Space.com. A NASA szerkezetei az első CubeSatok, melyeket egy idegen égitesthez, a Marshoz küldenek.

A NASA munkatársai 5-én délután észlelték az aktatáska-nagyságú űreszközök rádiójeleit. „A MarCO-A és MarCO-B is azt üzente: »Polo!« Ez azt jelzi, hogy a kis műholdak élnek, és jól vannak” – nyilatkozta Andy Klesh, a misszió vezető mérnöke.

Ha minden a terv szerint alakul, a két műhold november végén fog megérkezni a Marshoz, amikor az InSight leszállóegység épp a landolást hajtja végre a vörös bolygón. Az űreszközök remélhetőleg képesek lesznek továbbítani az InSight jeleit a leszállás során, igaz, feladatuk nem lesz kulcsfontosságú, hiszen a folyamatot a Mars Reconnaissance Orbiter (a Marsi Felderítő Orbiter űrszonda egyik feladata, hogy nagy felbontású képeket készítsen a Mars felszínéről) is közvetíteni fogja.

A 18,5 millió dolláros MarsCO-küldetés célja valójában nem is az InSight megfigyelése, hanem a CubeSat technológia fejlettségének felmérése. Az efféle űreszközöket eredetileg Föld-körüli pályára tervezték, a két MarsCO azonban 7 hónapon át fog utazni a Mars felé. Ezalatt az idő alatt a szakértők számos kísérleti rendszert tesztelhetnek.

Joel Krajewski projektmenedzser szerint rengeteg időt töltöttek a tervezéssel és teszteléssel, hogy a műholdak túléljék az utazást, és közvetíteni tudják az InSight landolását. Krajewski hozzátette, a nagyobb cél az, hogy kiderítsék, hogyan lesz alkalmazható a technika a jövőbeli mélyűri missziók során.

A küldetés a tervek szerint nem sokkal az InSight landolása után ér majd véget. Az leszállóegység fő feladata az lesz, hogy lefúrjon a vörös bolygó talajába, és felmérje az égitest belső szerkezetét és dinamikáját.

Hozzászólások

A Föld forgását bizonyító látványos bemutató 1850-ből

A Föld forgását bizonyító látványos bemutató 1850-ből

1819. szeptember 18-án született Párizsban Jean Bertrand Léon Foucault francia fizikus, akinek nevét a Föld forgását igazoló ingakísérlete tette közismertté.

Rudabányai lelet árulkodik a járás kezdeteiről

Rudabányai lelet árulkodik a járás kezdeteiről

A medencecsontok nem gyakori leletek, főként abból a

Nevet is kapott a meteoritban talált ásvány

Nevet is kapott a meteoritban talált ásvány

Az apró vasmeteoritot 1951-ben Ausztráliában találták meg, Wedderburn közelében, különös összetételét egy új vizsgálat tárta fel.

Emmy-díjakat nyert a NASA

Emmy-díjakat nyert a NASA

Az amerikai űrhivatal két Emmyt is nyert a Mars InSight és a SpaceX Crew Dragon Demo-1 missziójának kimagasló interaktív közvetítéséért.

A telefonhírmondó létrehozója

A telefonhírmondó létrehozója

1844. szeptember 17-én született Puskás Tivadar, a rádió ősének, a telefonhírmondónak megvalósítója.

National Geographic 2019. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket