Etelka, Aletta, Adelaida2018. december 16., vasárnap
Tudomány

Megtalálták Mardaman ősi városát

2018.05.15.Varjasi Viktor
National Geographic Magyarország

Egy elveszett település, mintegy 4800 éves romjait fedezték fel a régészek az észak-iraki kurdisztáni autonóm régióban.

A német Tübingeni Egyetem kutatói 2013 óta végeznek ásatásokat a területen és 2017 nyarán 92 ékírásos agyagtáblára bukkantak egy agyagedénybe elrejtve, egy palota maradványai között – írta a Live Science című tudományos hírportál.

A Heidelbergi Egyetem nyelvésze, Betina Faist nemrég megfejtette a táblákon szereplő szöveget, amely az ősi város, Mardaman – néhol Mardama – nevét rejtette.

A Tübingeni Egyetem professzora, Peter Pfälzner szerint Mardaman romjai, amelyeket a mai Kurdisztán autonóm régió Basszetki nevű faluja közelében fedeztek fel, azt sugallják, hogy az ősi város valamikor Kr.e. 2800 és Kr.e. 2650 között született és Kr.e. 1900 és Kr.e. 1700 között élte virágkorát. Mardaman később az Kr.e. 911 és Kr.e. 612 között fennálló Újasszír Birodalom idején is gyarapodott.

Az agyagtáblák nagyjából Kr.e. 1250-ből származnak, amikor a város az Asszír Birodalom része volt és egy asszír kormányzó fennhatósága alá tartozott. Az ásatást vezető Pfälzner szerint a táblákon lévő szöveg a “kormányzó és Mardama lakóinak adminisztratív és kereskedelmi kapcsolatait” taglalja.

Az egyéb lelőhelyeken talált ősi szövegek tanúsága szerint, noha Mardaman olykor nagyobb birodalmak részét képezte, voltak idők, amikor független királyságként működött.

A palotát – ahol az ékírásos táblákat találták – ugyan lerombolták Kr.e. 1200 körül, ám a város fennmaradt. Pfälzner szerint története során Mardamant többször is megtámadták, volt, hogy részben le is rombolták, csak hogy újraépítsék.

A táblákat rejtő edényt vastag agyagréteg fedte, amiből arra következtettek a kutatók, hogy a város lakói meg akarták óvni őket.

“A táblákat valószínűleg nem sokkal azután rejtették el így, hogy a környező épületeket lerombolták” – írta Pfälzner az egyetem közleményében. Hozzátette: “talán a rajtuk szereplő információt fontos volt megóvniuk és megőrizniük az utókor számára”.

Mardaman területén folytatódnak az ásatási munkálatok. Pfälzner szerint a lelőhelyet szerencsére elkerülte a fosztogatási hullám, amely több iraki régészeti területet is sújtott a közelmúltban.

“Mivel a város a Mezopotámia, Anatólia és Szíria közötti kereskedelmi útvonalaknál feküdt, Mardaman minden bizonnyal befolyásos várossá és regionális királysággá fejlődött” – írta Pfälzner, hozzátéve, hogy a város olykor még riválisa is volt a nagy mezopotámiai hatalmaknak.

Hozzászólások

Kisebb földmozgást okozott egy meteor

Kisebb földmozgást okozott egy meteor

2018. július 25-én, helyi idő szerint este 8 körül az

Adatokat küldött a NASA rekorder űrszondája

Adatokat küldött a NASA rekorder űrszondája

Hetekkel az után, hogy a NASA űrszondája minden

Két évszázada nem tört ki ilyen erővel a Kilauea

Két évszázada nem tört ki ilyen erővel a Kilauea

Az Egyesült Államok Geológiai Intézetének (USGS)

Vizet találtak egy aszteroidán

Vizet találtak egy aszteroidán

Az űreszköz múlt héten érkezett meg a Bennu

AZ ELTE Innovatív Kutatói

AZ ELTE Innovatív Kutatói

A Motor Farmakológia Kutatócsoport (MTA) a

National Geographic 2018. decemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket