Friderika2019. szeptember 20., péntek
Tudomány

Rekorder dinoszaurusz-lábfejet találtak

2018.07.25.NG
National Geographic Magyarország

A kövület egy hatalmas növényevőtől származik.

Illusztráció: Profimedia

Egy új kutatásban a szakértők Wyoming területén azonosított fosszíliákat tanulmányoztak. Az Amerikai Természettudományi Múzeum közleménye szerint a szakértők a vizsgálat során felfedezték az eddigi legnagyobb dinoszaurusz-lábfejet. A lelet egy 150 millió éve élt brachioszauruszé volt.

Emanuel Tschopp, az Amerikai Természettudományi Múzeum posztdoktori munkatársa szerint Ausztráliában és Argentínában találtak már hatalmas brachioszauruszoktól származó lábnyomokat, illetve csontokat, de lábfejek maradványai eddig nem kerültek elő ezeken a területeken. „Ez a fenevad egyértelműen az egyik legnagyobb volt, amely valaha Észak-Amerikát járta” – mondta a szakértő.

A kövületet még 1998-ban azonosította a Kansasi Egyetem csapata. Anthony Maltese, a felfedezők egyike szerint már akkor egyértelmű volt, hogy a közel 1 méter széles lábfej egy óriási állathoz tartozott. Éppen ezért a szakértők Bigfootnak, azaz Nagylábnak nevezték el az egyedet.

Maltese, Tschopp és kollégáik a közelmúltban fejezték be a 20 éve azonosított fosszília részletes elemzését. A csapat a 3D képalkotó technika használata és a pontos méretek rögzítése után hasonlította össze az állat lábát más dinoszauruszfajok lábfejével. Az analízis alátámasztotta, hogy ennél nagyobb dinoszaurusz-lábfejet korábban nem találtak.

A felfedezés azt igazolja, hogy a brachioszauruszok Észak-Amerika jelentős részén előfordultak, a mai Utahtól egészen Wyomingig jelen voltak. Tschopp úgy véli, ez meglepő, hiszen a korábbi kutatások alapján a korszakban a többi szauropodafaj jóval kisebb területeken élt.

A szakértők abban bíznak, hogy a wyomingi lelőhelyen, az úgynevezett Black Hills régióban további értékes leletek kerülnek majd elő.

Hozzászólások

Kitörésre készül a Naprendszer egyik legaktívabb vulkánja

Kitörésre készül a Naprendszer egyik legaktívabb vulkánja

A Jupiter egyik holdján, az Ión bármikor kitörhet az égitest legnagyobb tűzhányója.

2024 második felében landolhat ember a Holdon

2024 második felében landolhat ember a Holdon

Mike Pence alelnök márciusban tűzte ki a 2024-es célt, most újabb részletek derültek ki a NASA Hold-programjáról.

Talajtisztító baktériumokat azonosítottak

Talajtisztító baktériumokat azonosítottak

Szakértők egy csoportja viszonylag gyakori talajbaktériumokat vizsgálva megállapította, hogy a mikroorganizmusok képesek kivonni a szennyező perfluoralkil anyagokat (PFAS).

Kiosztották a 2019-es Ig Nobel-díjakat

Kiosztották a 2019-es Ig Nobel-díjakat

Az anti-Nobelként emlegetett díjat a Harvard Egyetemen adták át 2019. szeptember 12-én.

A Föld forgását bizonyító látványos bemutató 1850-ből

A Föld forgását bizonyító látványos bemutató 1850-ből

1819. szeptember 18-án született Párizsban Jean Bertrand Léon Foucault francia fizikus, akinek nevét a Föld forgását igazoló ingakísérlete tette közismertté.

National Geographic 2019. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket