Bulcsú, Kerény, Kerubin2020. június 04., csütörtök
Tudomány

Páratlan leletet találtak Svájcban

2018.09.29.NG
National Geographic Magyarország

A kincsvadászok egy furcsa, 3500 éves bronzkézre bukkantak.

Fotó: Philippe Joner/Archaeological Service of the Canton of Bern

A bronzkori lelet valamivel kisebb, mint egy valódi kéz – írja a Live Science. A kutatók szerint a tárgy a legkorábbi európai fémszobor, amely egy emberi végtagot ábrázol.

Mivel az alkotás vége üreges, a régészek arra gyanakodnak, hogy a kezet egy másik tárgyra, talán egy szoborra erősítették. Andrea Schaer, a Berni Kanton Régészeti Hivatalának munkatársa szerint az sem elképzelhetetlen, hogy a leletet rituálék során, vagy protézisként használták.

A tárgyat fémdetektorral találták meg 2017 októberében a berni kanton területén fekvő Biel-tónál. Másnap a felfedezők átadták a kezet, illetve a mellette talált tőrt és bordacsontot a hatóságoknak. A szénizotópos vizsgálat felfedte, hogy a szobor időszámítás előtt 1500-1400 között készült.

„Sosem láttunk még ilyet. Nem tudtuk, hogy autentikus-e, vagy eredeti – vagy hogy mi is egyáltalán” – nyilatkozta Schaer.

A kutatók 2018 tavaszán elmentek a lelőhelyre, hogy alaposabb feltárást végezzenek. Végül sikerült azonosítaniuk egy sírt, melyben egy férfi csontjai feküdtek. A nyughelyben egy bronzból készült szárkapocscsontot, illetve egy kicsi aranylemezt és egy bronz hajdíszt is találtak. Az aranylemez illeszkedett a bronzkézen látható díszítésekhez, a szakértők ezért úgy gondolják, hogy a kéz is a férfihoz tartozott.

A sírnál egy kőből készült építmény maradványait is felfedezték. A leletegyüttes arra utal, hogy az érintett férfi igen fontos személy volt.

A csapat következő célja az, hogy alaposabb kémiai elemzés alá vessék a bronzkezet, hátha többet kideríthetnek történetéről.

Hozzászólások

Oltóanyag-fejlesztés magyar osztrák együttműködéssel

Oltóanyag-fejlesztés magyar osztrák együttműködéssel

A koronavírus elleni vakcina fejlesztéséhez közös vállalkozásba kezd a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoportja és a Cebina osztrák biotechnológiai cég.

Mit gondol a trianoni békeszerződésről a hazai közvélemény?

Mit gondol a trianoni békeszerződésről a hazai közvélemény?

Mit tud az anyaországi magyar társadalom a száz évvel

Ez a legapróbb műhold, amellyel kimutattak egy exobolygót

Ez a legapróbb műhold, amellyel kimutattak egy exobolygót

Eddig ez a legkisebb űreszköz, amellyel rábukkantak egy exobolygóra.

A Déli-óceán felett még mindig tiszta lehet a levegő

A Déli-óceán felett még mindig tiszta lehet a levegő

A szakértők szerint a Déli-óceánnál begyűjtött levegőminta mentes lehet az emberi tevékenységhez köthető részecskéktől.

Roncsmentés vs. érinthetetlenség

Roncsmentés vs. érinthetetlenség

Újra viták kereszttüzében a TITANIC roncsa – Mit mond a tengerjog?

National Geographic 2020. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket