Róbert, Robertina, Arianna, Fülöp, Roberta2020. június 07., vasárnap
Tudomány

Olyan, mintha lélegezne az erdő talaja

2018.10.27.NG
National Geographic Magyarország

A látványos felvétel Kanadában készült.

Fotó: Twitter/Daniel Holland

A felvétel a québeci Sacre-Coeur közelében készült október elején – írja a Live Science. A videón az látható, hogy az erdő talaja úgy emelkedik fel és le, mintha lélegezne.

Mark Vanderwouw torontói növényszakértő szerint a jelenség hátterében valójában az áll, hogy az erős szél és heves esőzések hatására a talaj fellazul. Ilyenkor a szélben a fák imbolyognak, mozgásuk közben pedig a felpuhult talajt is mozgatják. Amennyiben egy széllökés kellően erős, vagy a szeles idő hosszabb ideig is kitart, a fák kidőlnek.

Bár a videón látható mozdulat valójában nem légzés, nem szabad megfeledkezni róla, hogy az erdők valójában igen fontos szerepet töltenek be az oxigén körforgásában. A fák ugyanis a fotoszintézis segítségével oxigénné alakítják a levegőben található szén-dioxidot. Sőt, a széndioxid áramoltatásába a földben élő mikroorganizmusok is bekapcsolódnak: a parányi élőlények a gyökereknél elraktározódott szén-dioxidot juttatják a légkörbe – ez az úgynevezett talajlégzés.

Az erdők tehát valóban lélegeznek, igaz, szabad szemmel nem látható módon.

 

Hozzászólások

Halat zsákmányolt utoljára a belemnitesz

Halat zsákmányolt utoljára a belemnitesz

Valamikor a 19. században párját ritkító kövület került elő a dél-angliai Dorset partjainál, a méltán híres Lyme Regis közelében.

Változó koleszterinszint a világ lakosainak körében

Változó koleszterinszint a világ lakosainak körében

Egy átfogó vizsgálat kimutatta, a nyugati országok lakosságának koleszterinszintje meredeken csökken, az alacsony vagy közepes jövedelmű nemzetek népességéé, különösen Ázsiában, pedig növekszik.

Mi a különleges ebben a szivárványban?

Mi a különleges ebben a szivárványban?

Vannak pillanatok, amikor a fotós szerencsés, és megfelelő helyen találkozik a megfelelő látvánnyal, ráadásul nemcsak szép, de ritka jelenséget is megörökít.

Nehezebb a fiókanevelés a városban

Nehezebb a fiókanevelés a városban

A városban lakó cinegeszülők kevesebb rovart tudnak fogni, így kevésbé eredményes a fiókanevelésük – mutatták ki magyar és angol kutatók.

Mégis fennmaradhat a Naprendszeren átvonuló csillagközi üstökös

Mégis fennmaradhat a Naprendszeren átvonuló csillagközi üstökös

A 2I/Borisovot tavaly augusztusban fedezték fel, különlegessége pedig az, hogy egy idegen csillagtól érkezett a Naprendszerbe.

National Geographic 2020. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket