Emil, Csanád, Vilmos2020. május 28., csütörtök
Tudomány

Elkelt Stephen Hawking kerekesszéke

2018.11.11.NG
National Geographic Magyarország

Egy online aukción a fizikus több tárgyát is elárverezték.

Fotó: Wikipedia

296 750 fontért, azaz mintegy 109 millió forintért kelt el Stephen Hawking kerekesszéke – írja a Live Science. A motorizált, vörös bőr eszközt a legendás fizikus az 1980-as és 1990-es években használta, jóval azután, hogy amiotrófiás laterálszklerózissal (ALS) diagnosztizálták, de még azelőtt, hogy elvesztette volna keze felett az irányítást.

2018. október 31. és november 8. között egy online aukción Hawking több relikviáját is eladták, sőt, Isaac Newtontól, Charles Darwintól és Albert Einsteintől származó dokumentumokra is lehetett licitálni. A legmagasabb áron a Hawkinghoz köthető tárgyak keltek el.

A legmagasabb áron a fizikus kézzel írt PhD disszertációját értékesítették, ezért 584 750 fontot, azaz nagyjából 216 millió forintot fizettek. A tézist Hawking 1965 októberében nyújtotta be, három évvel az után, hogy kimutatták nála az ALS-t. Mikor 1962-ben Hawkingnál diagnosztizálták a betegséget, azt jósolták, hogy legfeljebb két éve maradt, ehhez képest további öt évtizedig élt még.

Az aukción a fentiek mellett a Simpson család egyik epizódjának forgatókönyve (amelyik részben Hawking is szerepet kapott), különböző díjak, a fizikus egyik kabátja, illetve egy ujjlenyomatát tartalmazó könyve is elkelt. A bevételt a Stephen Hawking Alapítvány és a Mozgató Neuron Betegségek Egyesület fogja megkapni.

Hozzászólások

A neandervölgyi géneket hordozó nők termékenyebbek

A neandervölgyi géneket hordozó nők termékenyebbek

Minden harmadik európai nőben megtalálható az a neandervölgyi eredetű génváltozat, amely hozzásegíti őket a sikeres terhességhez.

Meteorrobbanás történhetett Törökország felett

Meteorrobbanás történhetett Törökország felett

Május 27-én este látványos fényjelenséget észleltek Észak-Törökország felett.

Egyre közelebb a fúziós erőmű indítása

Egyre közelebb a fúziós erőmű indítása

Három évtized és közel 24 milliárd dollárnyi befektetés után a 25 ezer tonnás ITER lassan elhozhatja a Napot a Földre.

A pusztításhoz tökéletes szögben érkezett a Chicxulub aszteroidája

A pusztításhoz tökéletes szögben érkezett a Chicxulub aszteroidája

Egy új kutatás szerint a dinoszauruszok végzetét hozó égitest beérkezési szöge határozta meg a pusztítás mértékét.

Galaktikus ütközés eredménye lehet a Naprendszer születése

Galaktikus ütközés eredménye lehet a Naprendszer születése

Egy új kutatás eredménye alapján a Naprendszer, a Föld és vele a földi élet kialakulása egy galaktikus ütközésnek köszönhető.

National Geographic 2020. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket