Olivér2019. november 21., csütörtök
Tudomány

A titokzatos kőóriások nyomában

2018.11.28.dr. Ottó Anita
National Geographic Magyarország

A Pilis és a Visegrádi-hegység találkozásánál fekvő Dobogó-kő a Duna-Ipoly Nemzeti Park turisztikai szempontból kiemelkedő jelentőségű tájegysége.

Panoráma Dobogó-kőről a kilátóból
Fotó: dr. Ottó Anita

A közelben összefutó turistautak számos pontjáról szép kilátás nyílik a hosszan elnyúló Dunakanyarra és a távoli Börzsöny hegyvonulataira.

A turistautak kitáblázottsága meglehetősen jó, így egyedül is bátran nekivághatunk a terület bebarangolásának. Egy térkép, vagy megbízható navigációs készülék elegendő ahhoz, hogy különösebb helyismeret nélkül fedezzük fel a látnivalókat. Azok számára, akik még bizonytalanok a tájékozódás tekintetében, jó lehetőséget jelenthetnek az egyes túraegyesületek szervezésében meghirdetett csoportos túrák. A Gyopár Természetjáró Egyesület túraajánlata felkeltette érdeklődésemet, így örömmel csatlakoztam honlapjukon meghirdetett nyílt túrájukhoz, melyen egyesületi tagság nélkül is, díjmentesen részt vehet bárki, aki a teljesítéshez szükséges fizikai kondícióval rendelkezik.

„Számomra Dobogó-kő mindig is valahogy a hazai turistáskodás központját jelentette.” – osztotta meg velem korábbi élményét túravezetőnk Pulisch József, aki az egyesület képzett túravezetőjeként magabiztosan kalauzolja az érdeklődőket, így segítve az egyesület céljának megvalósítását az aktív túrázás népszerűsítését.

Budapesti találkozópontunkról tömegközlekedéssel jutottunk el Pilisszentlászlóra, ahonnan 9 főt számláló lelkes túracsapatunk az országos kék sáv turistajelzést követve indult el Dobogó-kő irányába. Kellemesen lankás erdei ösvényeken, néhol fahídon átkelve vezetett utunk. A Sikárosi-réten keresztülhaladva zöld koszorút alkotva vontak körbe minket a környező hegyek. Október-november tájékán különösen érdemes erre látogatni – tudtuk meg Józseftől -, hiszen ilyenkor bontja szirmait az őszi kikerics, lilás színbe öltöztetve a mezőt.

Sípálya
Fotó: dr. Ottó Anita

A hosszan felfutó turistaút alaposan megizzasztotta a csapatot, így nem is csoda, ha kitörő örömmel fogadtuk a fák közül kibontakozó sípálya látványát. Ezzel túránk legnagyobb szintkülönbségét magunk mögött hagytuk és elértük Dobogó-kőt. A terület elnevezése valószínűleg természeti adottságainak köszönhető, hiszen egy fennsíkról van szó, amelyre felérvén olyan érzés keríti hatalmába az embert, mintha egy dobogóról csodálná a lába alatt elterülő tájat.

Táltos kapu
Fotó: dr. Ottó Anita
Sziklatömbök a Thirring-körúton
Fotó: dr. Ottó Anita
Kilátás a Thirring-körútról
Fotó: dr. Ottó Anita

Elhaladva az 1923 óta üzemelő sípálya és a Makovecz Imre tervei alapján épült Zsindelyes Vendégház mögött, az egykori Nimród szálló üresen álló épülete után, egy díszesen faragott táltos kapuhoz értünk. Ez a kapu nem más, mint a Thirring Gusztávról – a 19-20. század fordulóján élt neves földrajztudósról – elnevezett Thirring-körút bejárata. A turistautat a Magyar Turista Egyesület Hunfalvy osztálya az 1990-es évek elején hozta létre. Hossza alig 3 kilométer, de nehézsége miatt semmiképpen sem lebecsülendő, számos baleset történt már a fokozott odafigyelést igénylő, technikás terepen. A hegyoldalban kanyargó keskeny ösvény egyes részei meglehetősen meredeken futnak alá, majd emelkednek ki ismét, így mindenképpen bokát erősen tartó bakancs az ideális viselet. Az útvonal népszerűségét az út mentén sorakozó kőóriásoknak (Thirring-szikla, Palócz-Peitler-szikla, Eötvös-szikla) köszönheti, melyek a Visegrádi-hegység vulkanikus eredetének kézzel fogható bizonyítékai. Az ösvény körtúra jelleggel visszakanyarodik a dobogó-kői kilátó közelébe így azok számára is bejárható, akik autóval vagy busszal érkeztek a hegyre.

A kiépített kilátópontról – amely 700 méteres magasságával a Visegrádi-hegység legmagasabb pontjaként ismert – tiszta időben nagy távolságra is elláthatunk. A kilátó mögött elhelyezkedő báró Eötvös Loránd turistaház – amely 1898-as felavatásával egyike Magyarország legrégebbi turistaházainak – kertjében megtermett kondérokban rotyogó finomságokkal várják a kirándulókat. Túravezetőnk – végignézve a kissé elcsigázott csapaton – bölcsen ebédszünetet hirdetett. Kívülállók számára olybá tűnhet, a turistáskodás csakis menetelésből áll. Valójában azonban szívesen használjuk ki a kínálkozó alkalmakat, hogy ismerkedjünk a helyi nevezetességekkel, esetleg kulináris élvezeteknek hódoljunk. Miután kulacsainkat és hasunkat egyaránt megtöltöttük, elhagyva Dobogókőt fokozatos ereszkedésbe kezdtünk Pilisszentkereszt irányába.

Zsivány-sziklák
Fotó: dr. Ottó Anita

Nagyjából 5-6 kilométert távolodtunk, amikor elérkeztünk túránk következő és egyben utolsó látványos sziklaformációihoz, a Zsivány-sziklákhoz. A 25-30 méter magas kőtömbök mintegy 100 méter hosszú sikátort közrefogó sziklacsoport vulkáni tevékenység okozta hegycsuszamlás révén jött létre. A labirintusszerű völgyek felfedezése túránk egyik legizgalmasabb színfoltját jelentette.

További ereszkedést követően érkeztünk el Pilisszentkeresztre, barangolásunk végpontjára, ahol jóleső kimerültséggel rogytam le a közeli buszmegálló padjára. Megköszöntük túravezetőnknek, hogy biztonsággal végigvezetett minket ezen az élményekkel teli útvonalon, majd jövőbeni közös túrák reményében búcsút vettünk egymástól.

Hozzászólások

Roska Botond kapta a Semmelweis Budapest Awardot

Roska Botond kapta a Semmelweis Budapest Awardot

Roska Botond neurobiológus kapta a Semmelweis Egyetem legnagyobb presztízsű nemzetközi tudományos elismerését, a Semmelweis Budapest Awardot.

Hogyan hozzunk létre fajgazdag gyepeket?

Hogyan hozzunk létre fajgazdag gyepeket?

Több módszer is létezik egykori szántóföldek természetközeli gyeppé alakítására. Magyar kutatók három ilyen „recept” hatékonyságát vizsgálták az Alföldön.

Elsőként talált bizonyítékot a világegyetem tágulására

Elsőként talált bizonyítékot a világegyetem tágulására

1889. november 20-án született Edwin Powell Hubble amerikai csillagász, az extragalaktikus csillagászat megalapítója.

Húzós kérdés: hogy spóroljunk a WC-n elhasznált vízzel?

Húzós kérdés: hogy spóroljunk a WC-n elhasznált vízzel?

Naponta a világon 141 milliárd liter vizet használunk el a WC öblítésére, miközben egyre több helyen napi gond a vízhiány.

Rekonstruálták a mágneses mező hátborzongató hangját

Rekonstruálták a mágneses mező hátborzongató hangját

Mikor a Napból érkező töltött részecskék elérik a Föld mágneses mezejét, látványos hatást váltanak ki.

National Geographic 2019. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket