Edit, Ciprián2019. szeptember 16., hétfő
Tudomány

Marsi bort ihatnak a jövő űrhajósai?

2019.01.15.NG
National Geographic Magyarország

A világ legősibb bortermelő országa szerint érdemes kideríteni, hogy miként állíthatják majd elő az italt a vörös bolygón.

Forrás: Profimedia, Alamy

A 8000 éves bortermelő hagyománnyal rendelkező Georgiában (a köznyelvben Grúzia) borászok egy csoportja arra törekszik, hogy kiderítsék, miként termeszthetnek majd bortermő szőlőt a Marson – írja az Live Science.

A kilenced millenniumnak nevezett projekt keretében a szakértők több lépcsőben fogják vizsgálni, hogy hogyan lehet mezőgazdasági tevékenységet folytatni a vörös bolygón. Az egyik kritikus pont annak kiderítése, hogy melyik szőlőfajta lenne képes életben maradni a marsi körülmények között. Nikoloz Doborjginidze, a Georgiai Űrkutató Hivatal alapítója és a projekt tanácsadója szerint ha az emberiség valaha szeretne megtelepedni a Marson, Georgiának is segítenie kell.

A projekt 2019-ben indul majd. A szakértők a termeszteni kívánt növényeket egy függő üvegházban fogják elhelyezni, amelyben modellezhetik a marsi viszonyokat. Ezzel egy időben a Tbiliszi Gazdasági és Műszaki Egyetemen a borszakértők azt kezdik el felmérni, hogy melyik szőlőfajta a legellenállóbb.

Ha sikerül is termeszthető szőlőre bukkanni, kérdéses, hogy a mikrogravitációban képes-e a gyümölcs megerjedni, és orrá alalkulni. Ennek kiderítésére további kutatásokra lesz szükség.

Hozzászólások

Vulkánkitörés okozta a gyönyörű napkeltéket

Vulkánkitörés okozta a gyönyörű napkeltéket

Augusztus végén és szeptember elején az Egyesült Államokban több alkalommal is különös, mély lila árnyalatot öltött a napkelte.

Újabb csillagközi objektumot fedezhettek fel a Naprendszerben

Újabb csillagközi objektumot fedezhettek fel a Naprendszerben

A szakértők az üstökös pályája alapján arra gyanakodnak, hogy az égitest egy idegen csillagrendszerből érkezhetett.

Humboldt, a sokszínű természettudós

Humboldt, a sokszínű természettudós

Alexander von Humboldt 1769. szeptember 14-én Berlinben látta meg a napvilágot, hosszú, eredményes életutat kezdve meg.

Az élővilág vizsgálata közben találták meg a világháborús roncsot

Az élővilág vizsgálata közben találták meg a világháborús roncsot

A hajót egy német tengeralattjáró süllyeszthette el 1940-ben.

Nem csak űrhajósként kell helytállniuk a Hold-misszió tagjainak

Nem csak űrhajósként kell helytállniuk a Hold-misszió tagjainak

Harrison Schmitt, az Apollo-17 legénységének tagja szerint olyan képzést kell biztosítani az asztronautáknak, mellyel maximalizálható a küldetés tudományos értéke.

Ajánlataink

Panorámakép készült a Hold túlsó oldalán

Panorámakép készült a Hold túlsó oldalán

A kínai űreszköz újabb lenyűgöző képet közölt.

Különös jelek érkeztek az űrből

Különös jelek érkeztek az űrből

A gyors rádiókitörések (FBR-ek) rövid, de nagyon erős kozmikus rádióhullám-löketek.

Kína a Hold túlsó oldalán landolt

Kína a Hold túlsó oldalán landolt

A kínai Csang'e-4 robot leszállt a Hold túlsó oldalán.

National Geographic 2019. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket