Etelka, Aletta, Adelaida2019. december 16., hétfő
Tudomány

Mégsem hóemberre hasonlít a kisbolygó alakja

2019.02.09.NG
National Geographic Magyarország

A New Horizons űrszonda apránként érkező felvételei újabb nagy meglepetéssel szolgáltak a 2014 MU69, vagyis közismert nevén az Ultima Thule alakjáról.

Forrás: youtube

A legutóbbi, már megérkezett képek azt a látványt tárták fel, amelyet az űrszonda az égitest közeli elrepülését követően, visszanézve „látott”, kb. 10 perccel a legnagyobb közelségét követően.
Az első, korai felvételek alapján az égitestet két, többé-kevésbé gömbölyű darabból álló hóember alakúnak vélték, azonban az első fotók új vizsgálata és a friss „viszlát” felvételek alapján a két összetapadt darab távolról sem gömbölyű, sokkal inkább lapos.
Az Ultima nevet kapott nagyobbik leginkább egy amerikai palacsintára hasonlít, a Thule nevű kisebbik pedig egy horpadt dióra emlékeztet. Az így készült új modell a cikk első ábrája, a kék, szaggatott vonal jelzi az eddigi ismereteink és a már megkapott felvételek alapján elképzelt alak bizonytalanságát. Mindennek ellenére az egyértelmű, hogy az égitest egészen másként fest, mint a korai felvételek alapján modellezték!

A közelség után készült felvételekből egy 14 képkockából álló animáció is készült, ezen az Ultima Thule egyik peremét megvilágító napfény, illetve az égitest körvonala által kitakart csillagos égbolt látható – ez utóbbi alapján vált lehetővé, hogy új elképzelés szülessen az égitest alakjáról. Mivel az égitesttől ekkor már közel 9000 kilométerre járó szonda igen nagy sebességgel haladt és a látványt hosszabb záridővel kellett fotóznia a LORRI kamerának, ezért az Ultima Thule pereme kissé elmosott, de ezt a képek feldolgozása során digitálisan korrigálták a szakemberek.  

Így változott az Ultima Thule alakja az újabb információk szerint.
Forrás: NASA/Johns Hopkins Applied Physics Laboratory/Southwest Research Institute

A szonda a távolodása során más szögből látott rá az égitestre, így az ekkor készült fotók nemcsak kiegészítették a korábbi látvány alapján kapott elképzeléseket, hanem jelentősen meg is változtatták azt. A „viszlát” fotósorozat egyedi képeinél az Ultima Thule más és más csillagokat takart ki, s ezekből lehetett következtetni az alakra, amelyet az égitest napfényes peremének látványa jól kiegészített. Részint a földi vizsgálatok során készült, részint pedig a New Horizons közelítése idején rögzített felvételeket együttesen elemezve jutottak el a kutatók az újonnan elkészült modellhez. A modell és az Ultima Thule bevilágított pereme (sarlója, ha a Hold hasonló fázisú látványa alapján használt kifejezéssel élünk) meglepően jó azonosságot mutat, vagyis a modell illeszkedik a frissen érkezett felvételek adta látványhoz.

Az átrepülés ideje alatt az égitest és az űrszonda közti szög, vagyis az, hogy miként lát rá az égitestre a szonda, persze korlátozza, hogy mennyi információt lehet az Ultima Thule alakjáról kinyerni, de a legelső elképzelést részben el kellett vetni. Az égitest nemcsak sokkal laposabb, mint a korlátozott információk alapján, első ránézésre véltük, hanem még annál is, amilyennek eddig ismereteink alapján feltételeztük. Az is biztos, hogy a bolygókezdemények kialakulását, a korai Naprendszer viszonyait vizsgáló kutatók számára ez a felfedezés rengeteg izgalmas elméleti munkát ad majd.
A frissen feldolgozott fotók eredetijeit hamarosan közzé teszik a New Horizons nyers képeit bemutató oldalon is, minden hét péntekén kerülnek fel az azt megelőző 7 nap során hazaérkező újabb fotók. Az átrepülés során készült fotók rendkívül nagy része még nem érkezett meg a Földre, ezek hazasugárzásához még további hosszú hónapokra van szüksége a szondának.
Az új információk különösen izgalmassá teszik az Ultima Thule-t, hisz soha ezelőtt semmi hasonló égitestet sem láttunk még a Naprendszerben, így egyelőre merő talány, hogy miként alakulhatott ki ez a lapított forma.

Az új felvételekről és az ezek alapján született friss modellről a New Horizons irányító- és kutatócsoportja, a Johns Hopkins Applied Physics Laboratory és a Southwest Research Institute munkatársai számoltak be.

Forrás: Égen-Földön-Föld alatt

Hozzászólások

Eddig ismeretlen ősmaradványokat találtak a Mecsekben

Eddig ismeretlen ősmaradványokat találtak a Mecsekben

Mintegy 130 millió éves őskörnyezetből, különleges tulajdonságokkal rendelkező, eddig ismeretlen fosszilis ősmaradványfajokat tártak fel a Mecsekben.

Kiválasztották OSIRIS-REx leszállóhelyét

Kiválasztották OSIRIS-REx leszállóhelyét

A Bennu kisbolygó körül keringő szonda jövőre a felszínre ereszkedik, hogy mintát vegyen, amit hazaszállít a Földre.

Egykor orrszarvúak és teknősök is éltek a Yukon területén

Egykor orrszarvúak és teknősök is éltek a Yukon területén

A jelenleginél melegebb volt a klíma a felfedezett állatok életének idejében.

Agyunk öngyógyító mechanizmusai

Agyunk öngyógyító mechanizmusai

Eddig ismeretlen, alapvető fontosságú kapcsolatot fedeztek fel az idegsejtek és az agyi immunsejtek között.

Egy muslicának köszönhetjük a sajtot és a kefirt

Egy muslicának köszönhetjük a sajtot és a kefirt

A tej erjesztéséhez szükséges élesztőgomba eredetileg muslicákon tenyészett.

Ajánlataink

Újabb felvételek az Ultima Thule égitestről

Újabb felvételek az Ultima Thule égitestről

A New Horizons újabb felvételei a Naprendszer eddig vizsgált legtávolabbi égitestjéről.

Egyre rejtélyesebb a New Horizons űrszonda következő célpontja

Egyre rejtélyesebb a New Horizons űrszonda következő célpontja

Nem lehetetlen, hogy a NASA New Horizons űrszondájának következő célpontja valójában nem is egy, hanem két objektum.

National Geographic 2019. decemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket