Aladár, Álmos, Leó2019. február 20., szerda
Tudomány

Mióta ugrálnak a kenguruk?

2019.02.11.MTI
National Geographic Magyarország

A kenguru ősei az eddig véltnél 10 millió évvel korábban váltottak ugró járásmódra

Forrás: Profimedia, Ardea

Mielőtt a kenguru ősei ugrálni kezdtek volna, fákon kapaszkodva gyümölcsöket szedve éltek egy jóval csapadékosabb és bujább növényzetű Ausztráliában.
A kutatók eddig úgy vélték, hogy az ugró járásmódra 10 millió éve váltottak át, az után, hogy drámai klimatikus változások mentek végbe Ausztrália területén. A füves területek és sivatagok elterjedése vezetett az ugrómozgás evolúciójához, a járásmódra azért volt szükségük, hogy gyorsan tegyenek meg nagy távolságokat egyik élelmiszerforrástól a másikig – olvasható a Science című tudományos folyóirat honlapján.
Queensland északnyugati szövetségi államban lévő Riversleighben talált ritka kengurucsont-fosszíliák elemzésekor a Royal Society Open Science című tudományos folyóiratban közzétett tanulmány szerzői megállapították, hogy a világ egyik legősibb kengurumaradványaira leltek.
Hogy kiderítsék, miként mozgott az ősi kenguru, Benjamin Kear, a svédországi Uppsalai Egyetem kutatója és társai elemezték a fosszilis ujj- és bokacsontok alakját és méretét. A kapott adatokból becsülték meg az állat mozgástartományát, amelyet összevetetettek a ma élő kengurukéval. Hasonlóságokat találtak a modern fajokkal, amelyek képesek ugrálni és fára mászni.
Ez a kihalt ős, amelynek még nem adtak nevet, számos módon képes volt mozogni: ugrált, mászott és sétált – írták tanulmányukban a kutatók.
Eredményük mintegy 10 millió évvel korábbra teszi az ugró járásmód eredetét a korábban feltételezettnél. A szakemberek úgy vélik, hogy a 10 millió éve Ausztrália területén végbement klimatikus változások egyszerűen csak ideális feltételeket biztosíthattak az ugró állatoknak a boldoguláshoz.

Hozzászólások

Az adatok riasztóak, de szűrővizsgálatokkal megelőzhető a baj

Az adatok riasztóak, de szűrővizsgálatokkal megelőzhető a baj

Ugrásszerűen megnőtt a bőr daganatos elváltozásainak gyakorisága az elmúlt egy évtizedben, ezen belül a legsúlyosabb, a melanoma előfordulása.

Szemünk láttára hullik szét az ég egyik legismertebb csillagcsoportja

Szemünk láttára hullik szét az ég egyik legismertebb csillagcsoportja

A Gaia űrteleszkóp megfigyelései alapján a Tejútrendszer tömegvonzása miatt két irányba indultak meg a Hyadok csillagai.

Kína naperőművet bocsátana az űrbe

Kína naperőművet bocsátana az űrbe

Az ázsiai ország egy keringő naperőművet küldene az űrbe.

A legtöbb egészségügyi problémát okozó gombát vizsgálták debreceni kutatók

A legtöbb egészségügyi problémát okozó gombát vizsgálták debreceni kutatók

Miként határozza meg egy gombafaj stresszgénkészlete a stressztoleranciáját?

Hogyan viselkedik immunrendszerünk egy hosszú az űrutazás során?

Hogyan viselkedik immunrendszerünk egy hosszú az űrutazás során?

A NASA páratlan ikerkutatása számos új kérdést vet fel az orvosok számára, ezek megválaszolása új adatokkal szolgálhat a Marsra utazás kapcsán.

National Geographic 2019. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 800 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket