Gerzson, Margit, Zétény2020. február 22., szombat
Tudomány

Szupererős aggyal születhettek a génszerkesztett kínai ikrek

2019.02.26.NG
National Geographic Magyarország

Egy amerikai kutató szerint a beavatkozás hatására jelentősen javulhattak a gyermekek kognitív képességei.

Kép: Pixabay

Csiankuj He, a Kínai Déli Tudományos és Műszaki Egyetemen munkatársa 2018-ban jelentette be, hogy segítségével génszerkesztésen átesett ikreket hoztak világra. A kísérlet hatalmas felháborodást keltett a szakmában, mivel He több szakmai és etikai hibát is vétett. A legsúlyosabb probléma az, hogy a génmódosítás még gyerekcipőben jár, ezért nem tudni, hogy milyen mellékhatásokat válthat ki a beavatkozás.

A kínai kutató célja a génszerkesztéssel az volt, hogy ellenállóvá tegye a gyermekeket a HIV vírussal szemben, ehhez pedig a CCR5 nevű gént törölte. Korábbi egérkísérletek már igazolták, hogy ezen gén kiiktatása növeli az egerek intelligenciáját, és akár az emberi agy fejlesztésében is segíthet.

Alcino J. Silva, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem munkatársa szerint a kínai ikrek, Lulu és Nana esetében is megváltozhattak a kognitív képességek – írja az MIT Technology Review. A kutató ugyanakkor kiemelte, nem lehet megjósolni, hogy milyen hatást gyakorolt a génszerkesztés az agyra, és éppen ezért nem lenne szabad ilyen beavatkozásokat végezni.

Silva nem tud róla, hogy He és kollégái tárgyaltak volna agykutatókkal, de a kínai szakember utóbb elismerte, hogy tudtak a CCR5 törlésével járó hatásokról.

Silva szerint a Szilícium-völgyben sokan egyre komolyabban gondolják, hogy hasonló módszerekkel kéne fejleszteni az emberek agyát. A kutató ugyanakkor úgy véli, hogy ha valaha biztonságossá is válnak az efféle génmódosítások, akkor azokat csak a rendellenességek gyógyítására, nem pedig a “szuperagy” létrehozására kellene felhasználni.

Egyelőre azonban meglehetősen keveset tudni a génszerkesztések emberekre gyakorolt hatásairól, éppen ezért még hosszú évek kutatómunkájára lesz szükség, hogy megbizonyosodjanak a módszer megbízhatóságáról.

Hozzászólások

Daganatos és autoimmun betegségek kezelésének új megoldása, szegedi kutatóktól

Daganatos és autoimmun betegségek kezelésének új megoldása, szegedi kutatóktól

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közleménye szerint napjainkban a gyógyszerfejlesztés egyik legnagyobb kihívását az jelenti, hogyan lehetséges a fehérje alapú gyógyszereket a sejten belülre juttatni.

Iskolatévé cinegéknek

Iskolatévé cinegéknek

Más egyedek megfigyeléséből gyorsabban tanulják meg a cinegék, melyik élelem jó, melyik rossz.

Új bizonyíték a kutya jégkori háziasítására

Új bizonyíték a kutya jégkori háziasítására

Egy csehországi lelőhelyen talált kutyafélék fogazatát elemezték.

37 ezer éves történet őrzi a vulkánkitörés emlékét

37 ezer éves történet őrzi a vulkánkitörés emlékét

A távoli múltban a dél-ausztráliai őslakosok, a gunditjmarák egy különleges eseményt figyeltek meg, melynek emlékét mitológiájuk is megőrizte.

Egyre többet árulnak el az ujjlenyomatok

Egyre többet árulnak el az ujjlenyomatok

Nemcsak a barázdák egyedisége árulkodó, ma már jóval több információt lehet kinyerni egy-egy ujjnyom vizsgálatából, és egy új kutatás tovább bővíti e lehetőségeket.

National Geographic 2020. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket