Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Tudomány

Levegőből fotózták a szuperszonikus lökéshullámokat

National Geographic Magyarország

Tíz év technikai fejlesztéseit koronázzák meg azok a felvételek, amelyeket a NASA Ames Research Center munkatársai nemrégiben a kezükbe vehettek.

Schlieren-fényképezési technikával készült felvétel a hangsebességet átlépő lökhajtásos repülőgépekről.
Forrás: NASA

Először sikerült olyan fotót készíteni, amelyen repülés közben, egy magasban haladó repülőgépen elhelyezett kamera segítségével örökítették meg azt a pillanatot, amint a két szuperszonikus repülőgép átlépve a hangsebességet belehasít a lökéshullámába.

A kép elkészítését nagyon precízen összehangolt folyamat tette lehetővé: a két lökhajtásos T-38 kiképző repülőgép szoros kötelékben haladt, s a felettük 600 méterrel repülő, kutatási célra használt B-200 repülőre szerelt speciális kamera rögzítette a pillanatot, amint az alant áthúzó géppár a hangsebességet átlépve halad el. A kísérletre a kaliforniai Edwards Légitámaszpont feletti légtérben került sor.

A kísérletben használ B-200 kutatórepülőt a közelmúltban direkt e célra fejlesztették tovább, precízebben tud már a megfelelő pontra érkezni az adott légtérben, s a gépen új befogadó helyet alakítottak ki a speciális kamerarendszer számára is. A kamerarendszer is megújult, s már nagyobb látószögű felvételeket képes készíteni, ez tette lehetővé, hogy a most elvégzett kísérleti repülés során két repülőgép is a látómezőbe fért.

A két kötelékben haladó T-38 repülőgép precízen, a meghatározott pillanatban lépte át a hangsebességet.
Forrás: NASA

A hangsebesség átlépése során a repülőgép a maga előtt tolt légtömeget összenyomva lökéshullámokat kelt, és amikor ezek a lökéshullámok egymásba olvadnak, akkor alakul ki a hangrobbanás. A lökéshullámok eltérő nyomású légtömegek, amelyeket fotózni átlagos felszereléssel csak úgy lehet, ha a nyomásváltozás párás levegőben zajlik, és a hatására a pára kicsapódva kis felhőkúpként öleli körbe a repülőgépet.

Azonban ez, bár igen látványos, nem ad olyan aerodinamikai információkat, amelyre a kutatási-fejlesztési folyamatokban szükség van. Az eltérő nyomású légtömegekben azonban eltérő a fénytörés is, s ez az, amit meg lehet örökíteni megfelelő technikai módszerrel, ez ráadásul igen régóta ismert. Az úgynevezett Schlieren-fényképezést 1864-ben fejlesztette ki egy német fizikus, a technológia révén válik lehetségessé a repülőgépek aerodinamikai tulajdonságainak vizsgálata is, a gép körül áramló levegő eltérő fénytörésű részeinek eltérő intenzitású árnyéka kerül a felvételekre. E technikával eddig a földfelszínről készítettek felvételeket, amihez arra volt szükség, hogy a vizsgált repülőgép a Nap előtt haladjon át a fotósok nézőpontjából.

 

A speciális kamera csupán 3 másodpercnyi felvételt tud rögzíteni egyszerre, másodpercenként 1400 képet készít, így minden ilyen kísérlethez nagyon pontos és összehangolt munkára van szükség mind a légi irányítás, mind a pilóták, mind pedig a kamerát kezelők részéről. A most közzé tett felvételekkel ezt kiválóan sikerült megoldani, és így születhettek meg a repülőmérnökök számára elengedhetetlen fontosságú felvételek. A két T-38 egymás mögött haladva nem csupán a saját lökéshullámával „bánt el”, hanem e módszerrel a két gép lökéshullámainak, s a gépek hajtóműveiből kiáramló anyagsugárnak az egymásra hatását is vizsgálni lehet a felvételek alapján.

Az egyelőre még fejlesztési fázisban lévő, hangrobbanást nem produkáló X-59 repülőgép fantáziarajza.
Forrás: NASA

A NASA évek óta dolgozik a lakosságot nagyban zavaró hangrobbanások nélküli szuperszonikus repülőgépeken , ehhez sorozatosan végeznek tesztrepüléseket például a floridai Kennedy Űrközponttól pár kilométerre lévő Cape Canaveral Légitámaszpont felett. A fejlesztések az X-59 nevű kísérleti repülőgépének megépítéséhez folynak, az első, már e géppel folytatott tesztrepülésekre 2022-ben kerülhet majd sor.

 

<!– [if IE 9]><![endif]–>

Forrás: Égen-Földön-Föld alatt

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

A ma élő dél-ázsiai folyami delfinek rokona volt az az állat, amely Amazónia perui részén élt 16 millió évvel ezelőtt, és akár 3,5 méteresre is nőhetett.

Környezetbarát felújítás

Környezetbarát felújítás

Az építészetben nemcsak az új épületeknél, hanem már a régiek felújításánál is eljárhatunk klímabarát,környezetbarát módon.

Élő tank a triászból

Élő tank a triászból

A krokodilok egy eddig ismeretlen, 215 millió éve élt ősi rokonát azonosították texasi kutatók.

Soha többé hólapát?

Soha többé hólapát?

Egy új fejlesztésnek köszönhetően az önmelegítő betonon nem fog megtapadni a hó vagy a jég, így talán majd elfelejthetjük a hólapátot vagy az útszórást - legalábbis bizonyos körülmények között.

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A sokak számára már most is igen magas élelmiszerárak a klímaváltozás hatására még magasabbra szöknek majd.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket