Ilona, Rajnald2019. augusztus 18., vasárnap
Tudomány

Kivételes leleteket találtak a 66 millió éves becsapódás korából

2019.04.01.NG
National Geographic Magyarország

A vízi és szárazföldi élőlények maradványaiból álló leletegyüttest az ütközést követő hullámok alakíthatták ki.

Fotó: Robert DePalma

Robert DePalma, a Kansasi Egyetem PhD-hallgatója kollégáival kivételes fosszíliákra bukkant az észak-dakotai Tanisnál – írja az IFLScience. A szárazföldi és vízi növényekből, illetve állatokból álló leletegyüttes akkor jöhetett létre, amikor egy hatalmas aszteroida csapódott a Földbe 66 millió évvel ezelőtt. A szakértők többsége ma úgy gondolja, hogy ez a becsapódás hozta el a dinoszauruszok bukását.

Az összekeveredett szárazföldi és vízi élőlények kövületei arról árulkodnak, hogy az ütközést követően óriási hullámok alakultak ki. A kutatók úgy gondolják, hogy ezek a nemcsak a tengeren jelentek meg, hanem a becsapódás által keltett szeizmikus hullámok következtében a beljebb található tavakon és folyókon is.

A maradványokat apró üvegszemcsékkel együtt találták meg, az anyagot gyakran kötik aszteroidákhoz. A leleteket ráadásul irídiumréteg fedi, a fém 66 millió évvel ezelőtti globális szintű lerakódása hívta fel először a szakértők figyelmét a lehetséges becsapódásra.

A fosszíliák elemzése után DePalmáék arra jutottak, hogy az aszteroida érkezése után az egész földrészt belepte a kilökődött kőzetanyag, ezután pedig a legalább 10 méteres hullámok következtek. Végezetül az aszteroida által okozott kő- és hamueső jött.

A törmelék lerakódása olyan gyors volt, hogy a maradványok kitűnő állapotban konzerválódtak. David Burnham, a leleteket bemutató tanulmány társszerzője szerint még egy kettészakadt halat is találtak. Tanisnál dinoszauruszok maradványait is feltárták, ezek korát és halálának okát viszont még nem állapították meg.

Szakmai körökben megoszlanak a vélemények arról, hogy mekkora hatással lehetett a 66 millió éves becsapódás, a friss felfedezés azonban azt sugallja, hogy az aszteroida valóban pusztító erejű volt.

Hozzászólások

Számít mit gondol az oktató az intelligenciáról?

Számít mit gondol az oktató az intelligenciáról?

Egy új kutatás eredményei szerint hatással van a diákok teljesítményére a tanárok vélekedése az intelligenciáról és ez befolyásolhatja az úgynevezett STEM területek vonzerejét is.

Új módszert keresnek a rakéták újrahasznosítására

Új módszert keresnek a rakéták újrahasznosítására

Sok riválisához hasonlóan a Rocket Lab is elkezd kísérletezni a rakéták első fokozatának újrahasznosításával.

Megalkották a világ legvékonyabb aranylemezét

Megalkották a világ legvékonyabb aranylemezét

Az elképzelhetetlenül vékony aranyréteg kiváló katalizátorként funkcionálhat majd ipari vagy orvosi alkalmazásban.

Késhet az európai Mars-misszió

Késhet az európai Mars-misszió

Egy teszt során jelentkező hiba miatt késhet az ESA és a Roszkozmosz közös Mars-projektje, az Exomars.

Új típusú atomreaktorral hódíthatjuk meg a Marsot

Új típusú atomreaktorral hódíthatjuk meg a Marsot

Éveken belül kész lehet az az új típusú atomreaktor, melyet a Holdra vagy a Marsra telepíthetnek majd.

National Geographic 2019. augusztusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket