Lukrécia, Veronika, Hajnalka2020. július 09., csütörtök
Tudomány

Internetes térképen követhető a diákműhold útja

2019.04.04.MTI
National Geographic Magyarország

A nagyközönség is nyomon követheti az interneten az Európai Űrügynökség (ESA) oktatási-képzési céllal épített diákműholdjának, az ESEO-nak (European Student Earth Orbiter) az útját.

Forrás: esa.int

A diákműhold fedélzetén magyar fejlesztésű műholdak is helyet kaptak, és Zábori Balázs, az ESEO-TRITEL csapat vezetője elmondta, hogy az Európai Űrügynökségnek és a rádióamatőrök munkájának köszönhetően követhető a műhold. A térképes megjelenítésen látható pályájának vetülete, a műhold aktuális pozíciója, illetve koordinátái is.

Az MTA Energiatudományi Kutatóközpont (EK) Űrdozimetriai Kutatócsoportjának honlapján olvasható beszámoló szerint az ESEO-n repülő, az MTA EK és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) által közösen fejlesztett TRITEL műszer, amely a műhold pályája mentén a kozmikus sugárzási környezetet vizsgálja majd, egyelőre még nem szolgáltat adatokat, a grafikonon látható pontok csupán a vételi időpontokat jelzik, az értékek pedig alapértelmezett értékek, fizikai tartalmuk még nincs.

Zábori Balázs tájékoztatása szerint a fő alrendszerek – köztük a BME által készített központi energiaelosztó rendszer – már rendben működnek, a többi alrendszer beüzemelése még folyamatban van. A kozmikus sugárzási környezetet mérő TRITEL műszer a tervek szerint 1-2 héten belül kezdi meg működését és várhatóan ugyancsak a következő hetekben indulhat el a BME hallgatóinak Langmuir-szonda (LMP) kísérlete is.

A csaknem félszáz kilogramm tömegű műholdat, amely 94 perc alatt kerüli meg a Földet, több mint 60 kisméretű műhold társaságában bocsátották fel a világűrbe 2018. december 3-án egy SpaceX hordozórakétán a kaliforniai Vandenberg légitámaszpontról. Zábori Balázs tájékoztatása szerint a diákműhold élettartama a tervek szerint 6 hónap lesz, az egyszeri meghosszabbításáról annak függvényében döntenek majd, hogy milyen a mikroműhold állapota. Amikor véget ér az űreszköz küldetése, egy óriás napvitorla megnyitásával elindul a megsemmisítő mechanizmus. Ennek célja, hogy a műholdat szép lassan lefékezze annyira, hogy letérve pályájáról belépjen a Föld légkörébe és megsemmisüljön.

Az Európai Űrügynökség Oktatási Irodája által meghirdetett program keretében európai egyetemek több száz hallgatója dolgozott a műhold létrehozásán, a diákok részt vettek annak tervezésében, építésében, tesztelésében, fejlesztésében a SITAEL olasz űripari cég gondozásában. A program több mint tíz éve kezdődött.

Hozzászólások

A spanyolországi koronavírus-szűrés eredménye

A spanyolországi koronavírus-szűrés eredménye

Egy nagyszabású spanyol kutatás szerint nagyon távoli lehet még az új koronavírus elleni közösségi immunitás, több mint 60 ezer lakos közül csak mintegy öt százaléknál találtak ellenanyagot.

Genetikusok célkeresztjében a magyar mudik bundája

Genetikusok célkeresztjében a magyar mudik bundája

A magyar kutyafajták közé tartozó mudik örök kíváncsi, rendkívül tanulékony ebek.

Miért szükséges agyunknak a só?

Miért szükséges agyunknak a só?

Szervezetünk – és agyunk – számára nélkülözhetetlen ez az ásványi anyag, ám nem korlátlan mennyiségben.

Látványos képet készített a Hubble

Látványos képet készített a Hubble

A galaxisokat ábrázoló felvételek mindig érdekesek, a Hubble űrtávcső új fotója azonban különösen látványos.

Hosszú útra indult a Curiosity rover

Hosszú útra indult a Curiosity rover

A rover megkezdte az 1,6 km hosszú kerülőútját, amellyel a következő vizsgálandó területet érheti el.

National Geographic 2020. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket