Móric, Tamás2020. szeptember 22., kedd
Tudomány

Baktérium segítségével készítettek mesterséges gyöngyházat

National Geographic Magyarország

Olcsón, könnyen és környezetbarát módon előállítható anyag született, amelyet számtalan területen lehet majd felhasználni.

Forrás: University of Rochester

A kagylókból jól ismert, selymes fényű, gyakran színjátszó gyöngyház igen kemény és ellenálló anyag, e tulajdonságai a felhasználhatósága szempontjából hasznosak, azonban a természetes formájában kicsiny, és nem alakítható. A gyöngyház nagyon vékony, rendezett rétegekből épül fel, s ezt ugyan ma már tudjuk mesterségesen utánozni, az eljárás nagy energiaigényű és számos mérgező hulladékkal jár.

A Rochesteri Egyetem kutatói nemrégiben baktériumokat hívtak segítségül a gyöngyház előállításához, így olcsó, energiahatékony és környezetbarát módszert fejlesztettek ki, s ráadásul a természeteshez hasonlóan ellenálló anyag hajlékony is. A módszerhez kétféle baktérium szükséges, az egyik a gyöngyház „vázát” adó meszet választja ki a megfelelő oldatból, a másik pedig ezután szerves polimerréteget választ ki erre. A két folyamat váltakozásával építhető kívánt vastagságúra a réteg, és semmi más nem kell hozzá, mint kétféle baktérium és kétféle tápoldat. Az eredmény ugyan nem lesz „ékszer minőségű”, ám a gyakorlati felhasználása sokkal hasznosabbá teszi a mesterséges gyöngyházat. Az anyag, amellett, hogy igen ellenálló és szilárd, nagyon könnyű is egyúttal, így alkalmas lehet a járművek készítéséhez is, csökkentve ezzel azok tömegét s üzemanyag felhasználását. Lehet belőle védőréteget építeni különféle eszközökre, tárgyakra, így a műemlékvédelemtől a csővezetékekig bárhol felhasználható lehet.

A mesterséges gyöngyház egy üveglapkán
Forrás: University of Rochester

A módszerrel készíteni lehet majd orvosi implantátumokat is, mivel az anyag biokompatibilis, így pl. a ma a törött csontok összefogásához vagy pótlásához használt fém helyettesíthető vele, s ezzel egy műtéttel meg lehet majd úszni egy balesetet, hisz nem kell a csont összeforrását követően kioperálni.

A mesterséges gyöngyház nem a látható fényt veri vissza (ahogy a természetes), hanem az infravöröst, ez további felhasználási lehetőségeket rejthet magában. A kutatásról a Small nanotechnológiai folyóirat számolt be 2019. április 5-én.

Hozzászólások

Megszülettek az első lombikborjak Magyarországon

Megszülettek az első lombikborjak Magyarországon

Országosan egyedülálló tudományos sikert értek el a Szent István Egyetem Kaposvári Campus Embrió-átültető Központjának munkatársai.

Magyar kutatók vizsgálták az eddig ismert legellenállóbb vírust

Magyar kutatók vizsgálták az eddig ismert legellenállóbb vírust

A Semmelweis Egyetem kutatóinak a Nemzeti Népegészségügyi Központ, Nemzeti Biztonsági Laboratórium kutatóival együttműködve először sikerült az aktív, fertőzőképes koronavírus szerkezetét megvizsgálni.

Ezért idéztek elő földrengéseket a Yellowstone Nemzeti Parkban

Ezért idéztek elő földrengéseket a Yellowstone Nemzeti Parkban

Múlt héten komoly rengéssorozat rázta meg a régiót, a jelenséget kutatók idézték elő.

Szélmeghajtású teherhajó készül

Szélmeghajtású teherhajó készül

Az emberiség számára a szélerő az emberi izmokon túl nagyon sokáig az egyetlen hajtóerő volt a hajózásban, modern változatban ismét előtérbe kerülhet.

Kivételes állapotú barlangi medvét találtak

Kivételes állapotú barlangi medvét találtak

Különleges ősi medvemaradványok kerültek elő Jakutföldföldön, a szakértők bíznak benne, hogy a leletekből DNS-t is kivonhatnak.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket