Vilma, Ünige, Csaba2019. december 05., csütörtök
Tudomány

Először érte el a világűrt egy diákok által épített rakéta

2019.05.25.NG
National Geographic Magyarország

A hallgatóknak új csúcsot sikerült felállítaniuk: ennél magasabbra még nem jutott diákok által fejlesztett rakéta.

Kép: Pixabay

A Dél-Kaliforniai Egyetem hallgatókból álló csapata olyan rakétát épített, majd bocsátott fel, amely képes volt elérni a világűrt – számol be az IFLScience.

A szerkezet Új-Mexikóból indult helyi idő szerint 2019. április 21-én hajnalban. A Traveler IV rakéta nagyjából 103 kilométeres magasságba emelkedett, ezzel új rekord született a diákok által épített rakéták elért magasságában. Az űreszköz maximális sebessége 5.452 kilométer per óra volt.

Neil Tewskbury, az egyetem Rakétameghajtási Laboratóriumának (RPL) munkatársa szerint 90 százalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy a Traveler IV áthaladt az űr és a légkör határát jelentő Kármán-vonalon. A magyar származású Kármán Tódorról elnevezett régió mintegy 100 kilométeres magasságban húzódik. Ebben a magasságban az atmoszféra jelentősen elvékonyodik. Bár a világűr határát pontosan nem lehet meghatározni, a szakértők többsége ezt a vonalat tekinti a légkör végének.

Az új projektet több sikertelen próbálkozás előzte meg: a Traveler I és a Traveler II indítás közben felrobbant, a Traveler III pedig 2018 őszén egy kommunikációs probléma miatt meghibásodott. A csapat 2018 decembere óta dolgozott a Traveler IV-en, és már meg is kezdték egy újabb rakéta fejlesztését. Az RPL összességében 15 éve dolgozik a Kármán-vonal elérésére alkalmas szerkezet megépítésén.

Hozzászólások

Meglátták, milyen jövő várhat a Naprendszerre

Meglátták, milyen jövő várhat a Naprendszerre

A szakértők olyan fehér törpére bukkantak, amely körül egy bolygó kering.

Magyar sikerek a nemzetközi mikrobiológiai művészeti versenyen

Magyar sikerek a nemzetközi mikrobiológiai művészeti versenyen

Petri-csészében megjelenő színes formák világversenye.

Az ESA is csatlakozik az aszteroida-eltérítő misszióhoz

Az ESA is csatlakozik az aszteroida-eltérítő misszióhoz

A NASA 2021-ben indít el egy űrszondát, hogy megkíséreljen eltéríteni egy objektumot.

Áttörést érhettek el a hasnyálmirigyrák gyógyításában izraeli kutatók

Áttörést érhettek el a hasnyálmirigyrák gyógyításában izraeli kutatók

Az új kutatás nagyban segítheti a rák agresszív fajtái elleni új terápiák kifejlesztését.

Endogámia eredménye a Habsburg-áll

Endogámia eredménye a Habsburg-áll

A felvetés ugyan nem új keletű, most azonban pontos elemzéssel és mérésekkel igazolták.

National Geographic 2019. decemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket