Nándor, János, Pál2019. október 19., szombat
Tudomány

Megváltozott a nyulak agya a háziasítástól

2019.07.07.NG
National Geographic Magyarország

Míg a vadnyulak, ha embert látnak, nyúlcipőt húznak, a házi nyúl inkább kunyerál egy kis csemegét. A vadállatok ösztönös menekülése a háziasításkor eltűnt – s ennek, egy most megjelent tanulmány szerint neurológiai alapjai vannak.  

Forrás: Pixabay

Egy svéd-portugál kutatócsoport vizsgálta meg a nyulakat, nyolc házi- és nyolc vadnyúl agyának nagy felbontású strukturális MRI-jét készítették el, s összehasonlították az eredményeket összesen 54 agyterület esetében. Az eltérő egyedek eltérő teljes agyméretéből adódó különbségeket az összehasonlítás előtt kiigazították, vagyis az adott egyed adott agyméretéhez képest mérték az egyes régiók arányát. Így nem az abszolút méret, hanem az agyon belüli méretarányok alapján készültek el a számítások. A házi nyulaknál a vizsgálathoz használt egyedeket különböző nyúlfajtákból válogatták össze.

Az összehasonlítások után kiderült, hogy a házi nyulaknál a prefrontális kéreg mediális része 11-12 százalékkal nagyobb lett, míg az amigdala mérete 10 százalékkal csökkent vad rokonaiéhoz képest. Az amigdalában konkrétan azok a régiók csökkentek leginkább, amelyek a félelemérzésért felelősek. Mit jelentenek ezek a változások?
Az amigdala a félelemérzésért felelős részei az ember közelsége hatására csökkentek le a házi nyúlban, azaz a természetben jelen lévő ősi félelem az embertől, mint ragadozótól, jelentősen csökkent. A prefrontális kéreg mediális területe azért a válaszért felel, amit az agresszió és a félelem érzésére adunk. További különbség volt abban is, hogy az agyterületek közti kommunikációban szerepet játszó fehérállomány mennyire fejlett: a házi nyúl e téren is gyengébben teljesített vad rokonánál. Ennek köszönhetően a házi nyúl, mivel számára már feleslegessé vált, a félelem vagy agresszió kiváltotta menekülési reakciókra sokkal nehezebben és lassabban képes, mint a vad rokona, mert lassabb az információ feldolgozása az agyában. Ezen agyi változások hatására a házi nyúl sokkal szelídebbé és az emberrel együttműködőbbé vált.

Az idegrendszeri változásokon túl azt is igazolták, ami más háziállatoknál is közismert, hogy a test-agy méretaránya eltolódott. A háziállatok nagyobb testtel, de a vad rokonéhoz képest nem nagyobb aggyal rendelkeznek, köszönhetően annak, hogy a háziasítás az állatok testének átalakítására koncentrált a saját hasznunk céljából. A házi nyúl esetében a test tömege kb. négyszerese a vadnyúlénak, míg az agymérete csak egész picivel nagyobb (házi nyúl: 9,5 ml, vadnyúl: 7,98 ml).

A háziasításkor a szelídebb egyedeket szaporítottuk tovább, s ezzel megerősítettük a szelíd viselkedésért felelős neurológiai állapotot, ennek genetikai hátterével együtt. A házi nyulak már nem azokkal a környezeti hatásokkal találkoznak, mint a vad rokonok, így megszűnt az agressziót és a félelmet feldolgozó agyi központokra nehezedő evolúciós nyomás.
A kutatás eredményét a PNAS folyóiratban tették közzé.

Forrás: Égen – Földön – Föld alatt

Hozzászólások

Miért jártak libasorban a 480 millió éves trilobiták?

Miért jártak libasorban a 480 millió éves trilobiták?

Jelenkorunk állatainak csoportos viselkedését közvetlenül tudjuk tanulmányozni, azonban kicsit nehezebb ugyanezt kövületek alapján megtenni.

Hidegháborús fegyvertesztek nyomát őrzik az antarktiszi gleccserek

Hidegháborús fegyvertesztek nyomát őrzik az antarktiszi gleccserek

Egy új kutatás szerint máig fellelhető a radioaktív klór a jégben.

Mivel érdemes építkezni?

Mivel érdemes építkezni?

Nyilván sok mindentől függ, ki milyen építőanyag mellett teszi le a voksát, amikor saját otthon építésébe fog.

Bemutatták a NASA legújabb űrruháit

Bemutatták a NASA legújabb űrruháit

Az asztronauták ezekben az űrruhákban hódíthatják meg a Holdat és a Marsot.

DNS-vizsgálat oldhatja meg Amelia Earhart rejtélyét

DNS-vizsgálat oldhatja meg Amelia Earhart rejtélyét

A legendás pilótanő 1937-ben tűnt el.

National Geographic 2019. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket