Bence, Róza, Szidónia2019. augusztus 23., péntek
Tudomány

Új eljárás a a Lyme-kór kimutatásában

2019.08.08.MTI
National Geographic Magyarország

Magyarok által kifejlesztett új eljárás segíthet kimutatni a Lyme-kórt.

Lyme-kórt a Borrelia burgdorferi baktérium okoz, melyet a baktériummal fertőzött kullancsok terjesztenek.
Forrás: Getty Images

Bózsik Béla Pál, a DualDur nevű új módszert kidolgozó Lyme Diagnostics Kft. tudományos igazgatója elmondta, jelenleg az úgynevezett szerológiai vizsgálatokat alkalmazzák a fertőzés kimutatására, amikor is a baktériumhoz kötődő, a szervezetben termelődő ellenanyag meglétét vizsgálják, ez azonban nem mindig sikeres, mert a szervezet néha képtelen ellenanyagot termelni.

A jelenleg klinikai vizsgálat alatt álló morfológiai módszer során a vérmintából mikroszkóp alatt mutatják ki közvetlenül a kórokozót, amelynek alakja jellegzetes, így egyértelműen felismerhető – ismertette az igazgató. Korábban a megfelelő laboreredményhez 50-60 perc is szükséges volt, most manuális működés mellett már 15-20 perc alatt megvan az eredmény, amennyiben viszont sikerült teljesen automatizálni a mikroszkóp működését 6-8 perc alatt kimutatható a fertőzés – ismertette Bózsik András.

A Lyme-kór kullancs által okozott betegség, amely ha nem diagnosztizálják és nem kezelik időben, elterjedhet az ízületekben, az idegrendszerben és a szívben súlyos és tartós tüneteket okozva.
Megelőzése érdekében erdőben vagy magas fűben érdemes a testet lefedő ruhát viselni, illetve kullancsriasztót használni, testünk felszínét pedig ellenőrizni, és ha kell, eltávolítani az élősködőket. Ritka esetekben a Lyme-kór akár halálos is lehet. 1985 és 2018 között kilenc halálesetet jelentettek, amelyet a Lyme-kór által kiváltott szívgyulladás okozott. Ez akkor következik be, amikor a baktériumok bekerülnek a szívszövetbe.

A tudományos igazgató fölhívta a figyelmet, hogy a Lyme-fertőzés a csípés után már akár négy órával elindulhat a szervezetben, ezért rendkívül fontos a kullancs mielőbbi eltávolítása, a potrohot azonban nem szabad megérinteni, mert különben mi magunk préseljük be a fertőző anyagot a szervezetbe.

A Lyme-kór jellegzetes tünete az ízületi gyulladás és az agyidegek gyulladása – fűzte hozzá az igazgató, majd beszélt arról, hogy a morfológiai módszert már 1986-ban elkezdték fejleszteni, pénzhiány miatt azonban a vizsgálatok lassan haladtak. Az utóbbi években kapott támogatásoknak és az Európai Uniótól a közelmúltban elnyert 3,5 millió eurós hozzájárulásnak köszönhetően azonban felgyorsultak a kutatások, így akár már egy év múlva is piacra kerülhet az új módszer.

Felix Bubenheimer, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének sajtófőnöke elmondta, a DualDur módszert az unió kutatási is innovációs programja, a Horizon 2020 támogatja, amely a tudományos szakértelmet a vállalkozói szellemmel ötvöző, innovatív kis- és közepes vállalkozásokat karolja fel.

Hozzászólások

Közelebb juthattunk a marsi metánrejtély megoldásához

Közelebb juthattunk a marsi metánrejtély megoldásához

Vajon honnan ered a Mars felszínén található metán?

Összefüggés az Alzheimer-kór és az agyi immunsejtek között

Összefüggés az Alzheimer-kór és az agyi immunsejtek között

Az irvine-i Kaliforniai Egyetem biológusai laboratóriumi körülmények között felfedezték, hogyan lehet megelőzni az Alzheimer-kórt.

Élelmiszerek biztonságos tárolása

Élelmiszerek biztonságos tárolása

A hőmérséklet alapvetően befolyásolja a kémiai és a biológiai folyamatok reakciósebességét, így az élelmiszerek összetevőinek bomlása is hőmérsékletfüggő.

Humanoid robot költözik a Nemzetközi Űrállomásra

Humanoid robot költözik a Nemzetközi Űrállomásra

Csütörtökön különleges rakomány, egy humanoid robot indul a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).

Egy exobolygó felszínére pillantott a Spitzer űrtávcső

Egy exobolygó felszínére pillantott a Spitzer űrtávcső

A bolygót 2018 decemberében fedezte fel a TESS műhold, majd a későbbi megfigyelések során érkeztek adatok a felszínéről is.

National Geographic 2019. augusztusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket