Miklós, Csinszka, Gyopár, Gyopárka2019. december 06., péntek
Tudomány

Ez a vegyület óvhatja az izomzatot a hosszú űrutazás során

2019.08.11.NG
National Geographic Magyarország

Egy új kutatás szerint a csokoládéban, földimogyoróban, áfonyában, szőlőben és a borban is megtalálható vegyület segíthet a jövőben az űrhajósok egészségének megóvásában.

Forrás: Profimedia, BSIP

Marie Mortreux, a Harvard Medical School munkatársa kollégáival azt vizsgálta, hogy milyen élettani hatásokat válthatna ki a rezveratrol nevű antioxidáns a marsi környezetben – számol be a Space.com. A szakértők az anyagot patkányoknak adták be, majd az állatokat a marsiéhoz hasonló szimulált gravitációnak tették ki.

A kutatók szerint viszonylag keveset tudni arról, hogy a vörös bolygó tömegvonzása (amely nagyjából a földi 40 százalékának felel meg) miként is hat hosszabb távon a földi élőlényekre. Az új kísérletsorozatban a szakértők egyedi készülékekbe helyezték a rágcsálókat. A speciális, felfüggesztett mellény úgy csökkentette a patkányok végtagjaira nehezedő tömeget, mintha csak a Marson járnának.

A 24 állatot két csoportba osztották, és 14 napon át tartották a szimulált környezetben. Az első csoportban az első kísérleti naptól kezdték el adagolni a rezveratrolt. A vizsgálat végén a patkányokat elaltatták, majd felmérték a lábikrájukban található egyik páros izmot.

Az elemzés alapján a rezveratrolt kapó rágcsálók izomtömege és sűrűsége magasabb maradt, mint a kontrollcsoport egyedeinél. A friss eredmények azt sugallják, hogy a csokoládéban, földimogyoróban, áfonyában, szőlőben és borban fellelhető vegyület hasznos lehet a jövő mélyűri missziói során.

Hozzászólások

Pestis formálta a bronzkori Európát

Pestis formálta a bronzkori Európát

A bronzkorban a kereskedelem megindulása, a klimatikus átalakulások és a fémmegmunkáló technikák fejlődése miatt komoly változáson esett át a kontinens.

Meteoritevő mikrobát találtak

Meteoritevő mikrobát találtak

A szakértők korábban is tudták, hogy a Metallosphaera sedula ásványokat fogyaszt.

Meglátták, milyen jövő várhat a Naprendszerre

Meglátták, milyen jövő várhat a Naprendszerre

A szakértők olyan fehér törpére bukkantak, amely körül egy bolygó kering.

Magyar sikerek a nemzetközi mikrobiológiai művészeti versenyen

Magyar sikerek a nemzetközi mikrobiológiai művészeti versenyen

Petri-csészében megjelenő színes formák világversenye.

Az ESA is csatlakozik az aszteroida-eltérítő misszióhoz

Az ESA is csatlakozik az aszteroida-eltérítő misszióhoz

A NASA 2021-ben indít el egy űrszondát, hogy megkíséreljen eltéríteni egy objektumot.

National Geographic 2019. decemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket