Gellért, Gerda, Mercédesz2020. szeptember 24., csütörtök
Tudomány

Hatalmas tengeri őshüllő maradványait tárták fel a Déli-sarkvidék területén

2019.08.31.NG
National Geographic Magyarország

A paleontológusoknak három expedíciót is kellett szervezniük, mire minden megkövesedett csontot sikerült kiszabadítaniuk kőzetbörtönükből.

Illusztráció az Aristonectes nevű plezioszauruszról
Forrás: Getty Images

Mindössze 30 ezer évvel a dinoszauruszok uralmának véget vető katasztrófa előtt élhetett az a hatalmas tengeri őshüllő, melynek fosszíliáit a Déli-sarkvidék térségében, a Seymour-sziget területén találták meg – számolt be róla nemrég egy, a Cretaceous Research által publikált tanulmány.

Meglehetősen kalandos út áll e felfedezés mögött. A kövületekre elsőként William Zinsmeister hívta fel a tudósok figyelmét még 1989-ben, aztán a paleontológusoknak három expedíciót is szervezniük kellett (2005-ben, 2012-ben és 2017-ben), mire minden megkövesedett csontot sikerült kiszabadítaniuk kőzetbörtönükből. Az időjárás viszontagságai, illetve a szűkös források eléggé megnehezítették az őslénykutatók munkáját. A maradványokat magukban rejtő súlyos tömböket helikopterrel szállították a lelőhelytől néhány mérfölddel távolabb elhelyezkedő kutatóállomásra.

Folyik a munka a lelőhelyen
Forrás: José O’Gorman

A leletanyagot José O’Gorman, az argentínai National University of La Plata munkatársa és kollégái vették górcső alá. A közel hiánytalan csontváz egy plezioszauruszhoz, az Elasmosauridae család tagjához, valószínűleg az Aristonectes nemzetség egyik képviselőjéhez tartozhatott. Az óriási őslény 11 méteres testhosszához állítólag akár 15 tonnás tömeg is társulhatott, bár további kutatások szükségesek ahhoz, hogy az utóbbi becslést igazolhassák.

Ugyan a koponya eddig nem került elő, a tengeri őshüllő a szakértők elmondása alapján minden bizonnyal rákokkal, fejlábúakkal, valamint halakkal táplálkozhatott.

Írta: Fejes Valentin

Hozzászólások

A vártnál is érdekesebb lehet az Enceladus

A vártnál is érdekesebb lehet az Enceladus

A Szaturnusz hatodik legnagyobb holdja évek óta foglalkoztatja a szakértőket.

Hogyan kerülhettek a Vesta darabjai egy másik aszteroidára?

Hogyan kerülhettek a Vesta darabjai egy másik aszteroidára?

Úgy tűnik, az objektum egyes sziklái valahogy a Bennun kötöttek ki.

A cél továbbra is a 2024-es holdra szállás

A cél továbbra is a 2024-es holdra szállás

Az Artemis-program keretében a NASA több mint 50 év után juttatna ismét embert az égitestre.

Különleges fényjelenség egy üstökösön

Különleges fényjelenség egy üstökösön

Az égitesten a fényjelenség egészen máshogy alakul ki, mint a Földön.

Így működik a növények hőmérséklet-érzékelése

Így működik a növények hőmérséklet-érzékelése

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatóinak részvételével fedezték fel magyar tudósok, hogy a növényekben a tél közeledte beindít egy speciális hőmérséklet-érzékelési mechanizmust.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket