Dénes, Valér, Valter2020. április 08., szerda
Tudomány

Fekete lyuk lenne a kilencedik bolygó?

2019.10.04.NG
National Geographic Magyarország

Egy új tanulmány szerint azt sem lehet kizárni, hogy a Naprendszer feltételezett kilencedik bolygója valójában egy apró fekete lyuk.

Kép: Event Horizon Telescope Collaboration

A Caltech szakértői 2015-ben vetették fel, hogy a Naprendszer peremén, a Kuiper-övben egy nagy tömegű objektum befolyásolhatja a helyi égitestek pályáját. A furcsán mozgó égitestek mind egy irányba mutatnak, az évek során pedig egyre több adatot találtak, amelyek igazolják: valami bujkál rendszerünk szélén. A kutatók az égitestre kilencedik bolygóként hivatkoznak.

Egy új tanulmány alapján ugyanakkor nem feltétlenül bolygóról van szó, az objektum egy ősi, az ősrobbanás során kialakult fekete lyuk is lehet – írja a Business Insider. Bár ilyen fekete lyukat egyelőre nem találtak, egyes szakértők szerint nagy arányban lehetnek jelen az univerzumban.

Az elképzelés azt jelenti, hogy érdemes bővíteni a keresés eszközeit. James Unwin, a Chicagói Illinois-i Egyetem munkatársa és a tanulmány társszerzője szerint nemcsak a látható fényben kell kutatni, hanem a gamma-sugárzást is érdemes elemezni, ez ugyanis egy fekete lyuk jelenlétére utalhat.

A feltételezett kilencedik bolygó tömege tízszerese a Földének, és 10-20 ezer év alatt kerülheti meg a Napot. Az eredeti elképzelés szerint az égitest egy gázóriás, amelyet a Jupiter és a Szaturnusz közelsége lökhetett kijjebb. Ha azonban egy ősi fekete lyukról van szó, az hasonló tömegű lehet, de mérete nagyjából egy bowlinggolyóval egyezhet meg.

Fontos kiemelni, hogy az új tanulmány elsődleges célja az, hogy kiszélesítse a csillagászok gondolkodását, amikor a feltételezett kilencedik bolygóról van szó. Az égitest ugyanis, ha létezik egyáltalán, nem feltétlenül bolygó, lehet egyéb, nehezen megfigyelhető objektum is.

Hozzászólások

Mit érdemes tudni a házilag készült arcmaszkokról?

Mit érdemes tudni a házilag készült arcmaszkokról?

Még mindig nincs egységes álláspont abban, hogy ki hordjon maszkot, és mikor, azonban érdemes áttekinteni, mire is jók a szájmaszkok.

A hazai szeizmológiai adatokon is meglátszik a lezárás hatása

A hazai szeizmológiai adatokon is meglátszik a lezárás hatása

A koronavírus-járvány miatt történt intézkedések hatására igen jelentősen visszaesett az emberi tevékenység, és vele a földrengésjelző műszerek által érzékelt zaj is.

Nemzetközi megállapodás születhet a Holdról

Nemzetközi megállapodás születhet a Holdról

A Fehérház támogatná, hogy a nemzetközileg rendezzék az égitest helyzetét.

A kutyák alvásvizsgálatának újabb eredményei

A kutyák alvásvizsgálatának újabb eredményei

Elsősorban magyar tudósoknak köszönhetően a kutya egyre elismertebb állatmodellé válik az emberi agy működésének kutatásában.

Megállítható-e a gyermekbénulás egy másik járvány közepette?

Megállítható-e a gyermekbénulás egy másik járvány közepette?

A világ nagy járványai közül az egyik legsúlyosabb a gyermekbénulás.

National Geographic 2020. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket